KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Moll Flanders

Takács Ferenc

 

Hogy minő ovidiusi csodás metamorfózis révén lett Daniel Defoe Moll Flanders című regényéből (1722) Pen Densham Moll Flanders című filmje (1996), azt kizárólag egy fantasztikus metatörténelmi gondolatkísérlettel tudjuk megmagyarázni. Kiindulópontunk az Időfeletti Hipotetikus Producer, aki először is megbízta Defoe-t a forgatókönyv megírásával, majd forgatókönyvével együtt kirúgta a derék kora tizennyolcadik századi ősregényírót. Ezután a regény címét és a főszereplő nevét elvitte Prévost abbéhoz, aki Manon Lescaut-jával már bizonyította, hogy tud női főszereplős regényt írni, s megbízta, hogy írjon Moll Flandersről a maga szájíze szerinti forgatókönyvet. A filmalkotói munka következő lépése Prévost abbé kirúgása volt, igaz, az általa benyújtott forgatókönyv nélkül, mert ezt Időfeletti Hipotetikus Producerünk visszavitte (mármint az időben) La Fayette asszonyhoz, aki ugyebár a Clèves hercegnővel bizonyított nőregény-vonalon. Itt viszont elunta ezt az egész tizenhetedik–tizennyolcadik századi irodalmi bagázst, s a La Fayette asszony benyújtotta változatot kiadta egy mai amerikai feministának, hogy gegelje fel egy kicsit ideológiailag. Majd még a stúdió egyik tapasztalt öreg profi giccsmájsztere is igazított a dolgon, az erkölcsi tanulság végett, s az így létrejött munkát azután leforgatták.

Paradox helyzet vagy – durvábban fogalmazva – csalás, amelynek tanúi lehetünk a moziban: a címszereplő névazonosságán kívül a filmnek – most a legszószerintibb értelemben – abszolút semmi köze Defoe regényéhez, ha valaki a film megtekintésével próbálná megspórolni a könyv elolvasását, még a legengedékenyebb irodalomvizsgán is megbukna imígyen szerzett ismereteivel, önmagában, Defoe-tól függetlenül szemlélve pedig nem áll meg a maga lábán, ugyanis a fentebb hiposztazált előállítási folyamat során a mű tartalmilag is egyre sekélyesebbé és üresebbé vált, végkicsengésképp ezért szól benne a régi hollywoodi lemez: néhány lélekemelőnek szánt, de jobbára csupán bosszantó közhely a hitről, tisztaságról, szeretetről, emberi méltóságról és hasonlókról. Azaz tulajdonképpen megnézni sem érdemes.

Illetve egyvalamiért mégiscsak érdemes megnézni. A film ugyanis – lapos közlendőitől teljesen függetlenül – a mostanában hódító kinemato-piktoriális retró látványos példája. Bámulatos részletességgel és nagy atmoszferikus erővel idézi fel a tizennyolcadik századi Anglia tárgyvilágát és mindennapi életkörnyezetét, miközben tobzódik a kamerával való festésben, a totális – és totálisan dekadens – öncélú kelmeiségben. Azaz a Moll Flanders valamiféle testetlen vizuális kelme, amely a nagy semmin omlik alá, ott viszont érzékien és gyönyörűen. Ennyiben tehát nem tanulság nélkül való.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1641