KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Moll Flanders

Takács Ferenc

 

Hogy minő ovidiusi csodás metamorfózis révén lett Daniel Defoe Moll Flanders című regényéből (1722) Pen Densham Moll Flanders című filmje (1996), azt kizárólag egy fantasztikus metatörténelmi gondolatkísérlettel tudjuk megmagyarázni. Kiindulópontunk az Időfeletti Hipotetikus Producer, aki először is megbízta Defoe-t a forgatókönyv megírásával, majd forgatókönyvével együtt kirúgta a derék kora tizennyolcadik századi ősregényírót. Ezután a regény címét és a főszereplő nevét elvitte Prévost abbéhoz, aki Manon Lescaut-jával már bizonyította, hogy tud női főszereplős regényt írni, s megbízta, hogy írjon Moll Flandersről a maga szájíze szerinti forgatókönyvet. A filmalkotói munka következő lépése Prévost abbé kirúgása volt, igaz, az általa benyújtott forgatókönyv nélkül, mert ezt Időfeletti Hipotetikus Producerünk visszavitte (mármint az időben) La Fayette asszonyhoz, aki ugyebár a Clèves hercegnővel bizonyított nőregény-vonalon. Itt viszont elunta ezt az egész tizenhetedik–tizennyolcadik századi irodalmi bagázst, s a La Fayette asszony benyújtotta változatot kiadta egy mai amerikai feministának, hogy gegelje fel egy kicsit ideológiailag. Majd még a stúdió egyik tapasztalt öreg profi giccsmájsztere is igazított a dolgon, az erkölcsi tanulság végett, s az így létrejött munkát azután leforgatták.

Paradox helyzet vagy – durvábban fogalmazva – csalás, amelynek tanúi lehetünk a moziban: a címszereplő névazonosságán kívül a filmnek – most a legszószerintibb értelemben – abszolút semmi köze Defoe regényéhez, ha valaki a film megtekintésével próbálná megspórolni a könyv elolvasását, még a legengedékenyebb irodalomvizsgán is megbukna imígyen szerzett ismereteivel, önmagában, Defoe-tól függetlenül szemlélve pedig nem áll meg a maga lábán, ugyanis a fentebb hiposztazált előállítási folyamat során a mű tartalmilag is egyre sekélyesebbé és üresebbé vált, végkicsengésképp ezért szól benne a régi hollywoodi lemez: néhány lélekemelőnek szánt, de jobbára csupán bosszantó közhely a hitről, tisztaságról, szeretetről, emberi méltóságról és hasonlókról. Azaz tulajdonképpen megnézni sem érdemes.

Illetve egyvalamiért mégiscsak érdemes megnézni. A film ugyanis – lapos közlendőitől teljesen függetlenül – a mostanában hódító kinemato-piktoriális retró látványos példája. Bámulatos részletességgel és nagy atmoszferikus erővel idézi fel a tizennyolcadik századi Anglia tárgyvilágát és mindennapi életkörnyezetét, miközben tobzódik a kamerával való festésben, a totális – és totálisan dekadens – öncélú kelmeiségben. Azaz a Moll Flanders valamiféle testetlen vizuális kelme, amely a nagy semmin omlik alá, ott viszont érzékien és gyönyörűen. Ennyiben tehát nem tanulság nélkül való.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1641