KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/december
1895–1995
• Lukácsy Sándor: Mindennapi káprázataink
• Horváth György: Álmomban Keaton A Generális helyszínén
• Molnár Gál Péter: Arany-film Honi kezdetek
NŐ-IDOLOK
• Molnár Gál Péter: Szőkék előnyben Hősnő-tipológia

• Popper Péter: Százéves fiatalok A film és a pszichoanalízis
• Ardai Zoltán: Örök erdő Álomsúly
• Bikácsy Gergely: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Kelecsényi László: „Sivatagi tizenhármak” Vissza a filmművészetbe
• Jancsó Miklós: Száz év magány
• Szilágyi Ákos: Mi a mozi most? Gutenberg printere

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jade

Ardai Zoltán

Megint egy tetemes költségvetésű erotikus zsarufilm, a forgatókönyv szerzője ismét Joe Eszterhas. Ugye, milyen jó? És a mostani főhős már nem is holmi kis elszigetelt, úri kéjgyilkosságot nyomoz, hanem egy egész (sőt, dúsított) Profumo-ügy kibogozásán fáradozik. Sötét szenátorok, gubernátorok, gazdag jogászati tekintélyek titkos pásztorórákon kíméletlenül videózzák, mardossák, hágdossák az ország hosszúlábú nőit és bizony durva halálesetek is történnek; néha bálkirálynők az áldozatok, néha egy-egy kamarás. Az a szexuális irányzat, amelyet az Eszterhas-scriptek szerint az előkelők általánosan preferálnak, kerüli a szeretők nagy testfelületeken való érintkezését; dühödt tarantelIákat tekint mintának. A lampionos ágykölteményekről olykor kinyúlnak a csápok a környező pazar dísztárgyhalmaz felé is, onnét pigmeus lándzsát, azték szekercét, török zsinórt vonnak közelebb, hogy ezek az eszközök hamarosan a végsőkig emelhessék a szerelem fényét.

William Friedkin eddig sohasem rendezett ennyire iparszerűen, még sohasem merült el ilyen élettelen tökélyben. Bűnügyi mozi helyett most puszta forgatókönyv-megvalósítást állított elő,, egyfajta filmszimulációt. Így a Jade-ben színészet sincsen. Eszterhas óriás honoráriumú, autoepigonista filmtervezetének hideg és száraz formalizmusa megül minden képet, minden arcot. A friedkini munka izgalmi tetőpontja az az üldözésjelenet lett, amelyben az üldözött bűnös kocsi egyszercsak visszatámad és borzalmasan hazavágja a másikat. De tulajdonképpen nem találni magyarázatot a bűnüldözői lelkesültségre: vajon miért nem mindegy, hogy a fémagyú szereplőgárda meddig öldösi egymást? A Jade inkább csak lakberendezési bemutatóként érdekes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=42