KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/február
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Lancester és Volonté
• Perjés Géza: Nyilatkozat
MAGYAR FILM
• Kovács András Bálint: Krém torta nélkül A magyar film és a közönség
• Gothár Péter: Részleg-részletek Nem vagyunk divatban
• Bérczes László: Nem más Beszélgetés Elek Judittal
• Janisch Attila: „A Föld se volt más, mint egy fölborult fazék” Beszélgetés Szász Jánossal
1895–1995
• Kelecsényi László: [Krúdy tárcájáról]
• Krúdy Gyula: A fény hőse Pesti levelek

• Király Jenő: Frankenstein és Faust Frankenstein-tanulmányok (1.)
• Reményi József Tamás: Cseresznyéskert, 1936 Csalóka napfény
• Dániel Ferenc: Dosztojevszkij-mutatvány Innokentyij Szmoktunovszkij
KRITIKA
• Fábry Sándor: Zúg a Volga Vigyázz a kendődre, Tatjána!
• Forgách András: Kamu A pestis
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Függőkertek
• Glauziusz Tamás: Mina Tannenbaum
• Nagy Gergely: Végsebesség
• Takács Ferenc: Négy esküvő és egy temetés
• Mockler János: Hegylakó 3.
• Asbóth Emil: Junior

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jade

Ardai Zoltán

Megint egy tetemes költségvetésű erotikus zsarufilm, a forgatókönyv szerzője ismét Joe Eszterhas. Ugye, milyen jó? És a mostani főhős már nem is holmi kis elszigetelt, úri kéjgyilkosságot nyomoz, hanem egy egész (sőt, dúsított) Profumo-ügy kibogozásán fáradozik. Sötét szenátorok, gubernátorok, gazdag jogászati tekintélyek titkos pásztorórákon kíméletlenül videózzák, mardossák, hágdossák az ország hosszúlábú nőit és bizony durva halálesetek is történnek; néha bálkirálynők az áldozatok, néha egy-egy kamarás. Az a szexuális irányzat, amelyet az Eszterhas-scriptek szerint az előkelők általánosan preferálnak, kerüli a szeretők nagy testfelületeken való érintkezését; dühödt tarantelIákat tekint mintának. A lampionos ágykölteményekről olykor kinyúlnak a csápok a környező pazar dísztárgyhalmaz felé is, onnét pigmeus lándzsát, azték szekercét, török zsinórt vonnak közelebb, hogy ezek az eszközök hamarosan a végsőkig emelhessék a szerelem fényét.

William Friedkin eddig sohasem rendezett ennyire iparszerűen, még sohasem merült el ilyen élettelen tökélyben. Bűnügyi mozi helyett most puszta forgatókönyv-megvalósítást állított elő,, egyfajta filmszimulációt. Így a Jade-ben színészet sincsen. Eszterhas óriás honoráriumú, autoepigonista filmtervezetének hideg és száraz formalizmusa megül minden képet, minden arcot. A friedkini munka izgalmi tetőpontja az az üldözésjelenet lett, amelyben az üldözött bűnös kocsi egyszercsak visszatámad és borzalmasan hazavágja a másikat. De tulajdonképpen nem találni magyarázatot a bűnüldözői lelkesültségre: vajon miért nem mindegy, hogy a fémagyú szereplőgárda meddig öldösi egymást? A Jade inkább csak lakberendezési bemutatóként érdekes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=42