KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/szeptember
• Kovács András Bálint: Variációk a Gonoszra Holocaust és tömegkultúra
• Forgács Éva: Ellopta-e Spielberg Auschwitzot? Európa és Amerika
LÁTTUK MÉG
• Mikola Gyöngyi: Fortinbras, a szövetséges A Jó és a Rossz

• Bakács Tibor Settenkedő: Kísérleti boldogság Paramicha
• Csáky M. Caliban: Van Beszélgetés Szederkényi Júliával
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: Levedia Részletek egy készülő film forgatókönyvéből

• Tőkei Ferenc: Játék a sárkánnyal
CYBERVILÁG
• György Péter: Szép új világkép Virtuális valóság
• Bakács Tibor Settenkedő: Melyikünk Rosencrantz? Virtuális valóság
KÖNYV
• Palotai János: Mit ér a filmtörténet, ha magyar? Gyertyán Ervin kötetéről
CD-ROM
• Kovács András Bálint: Lexikon vagy játék? Cinemania
TÖMEGFILM
• Király Jenő: A férfi – mint majom – panaszai King Kong-tanulmányok (2.)
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Jófilm Ábel a rengetegben
• Ardai Zoltán: A legenda oda Örökifjú és Tsa
• Kovács András Bálint: Pani Veronika és Mademoiselle Véronique Veronika kettős élete
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A Flinstone-család
• Reményi József Tamás: Prizzi’s Honor
• Harmat György: Rejtélyes manhattani haláleset
• Barotányi Zoltán: A kis Buddha
• Tamás Amaryllis: A holló
• Fáber András: Végzetes ösztön – Az elemi komédia
• Mockler János: Mesterfogás
• Mockler János: Rapa Nui
• Bíró Péter: A zűr bajjal jár

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Utolsó napjaim

Vajda Judit

Les Temps qui reste – francia, 2005. Írta és rendezte: Francois Ozon. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Valentin Silvestrov. Szereplők: Melvil Poupaud (Romain), Jeanne Moreau (Laura), Valeria Bruni-Tedeschi (Jany), Louise-Anne Hippeau (Sophie). Gyártó: Fidelité Productions / France 2 / Studio Canal. Feliratos. 85 perc.

 

Ozon filmjei sohasem érdektelenek. Legyen szó megfordított szerelmes történetről (5x2), önreflexióval telített rejtélyfilmről (Swimming Pool), zenés krimiről (8 nő), pszichologizáló gyászdrámáról (Homok alatt), Fassbinder-adaptációról (Vízcseppek a forró kövön) vagy abszurd fekete komédiáról (Szappanoperett), mindennel telibe talál és zavarba ejt. Új művével, az egy haldokló divatfotós végjátékát ábrázoló Utolsó napjaimmal is tud újat mondani.

A halál feldolgozhatatlan ténye nem először bukkan fel Ozon filmjeiben, a Homok alatt a férje hiányát feldolgozni képtelen feleség szemszögéből mutatta meg az elmúlást. Az Utolsó napjaim a másik oldalról, a haldokló szemszögéből nézi a megsemmisülést. A halál felfoghatatlan – főleg ha egy 31 éves, fiatalsága és ereje teljében lévő emberről van szó, akit alattomos betegség támadott meg –, mivel az egyetlen kétségbevonhatatlan bizonyosság, saját világa szűnik meg.

Ozon filmjében a haldoklás magányos cselekedet, a végső, külső és belső utazás, amikor az ember mindennel és mindenkivel leszámol. A haldokló magára marad, hiába vannak rokonai, hozzátartozói, barátai. Ozon haldoklójának, Romainnek is saját magát kell meggyászolnia, elbúcsúztatnia és eltemetnie – még életében, mivel a halál abszurditását senki nem értheti meg az életben maradók közül. (Egyedül a Jeanne Moreau játszotta a nagymama, aki maga is nagyon közel áll már a halálhoz – hiszen férjére emlékezve ő is arra készül – sejthet meg belőle valamit). Romain magányos utazása során éppen ezért válnak az ismerősök súlytalanná, és értékelődnek fel a vadidegen emberek (például az a házaspár, aki egészen szokatlan dolgot, egy utolsó jócselekedetet kér tőle).

Az európai ember babonásan iszonyodik a haláltól. Mivel az Utolsó napjaimban a filmidő 90 százalékában egy haldoklót látunk, nézőként kénytelenek vagyunk egy félig halott bőrébe bújni. Ozon nem a kegyes hazugságok rendezője, kénytelen vagyunk a haldokló szemével nézni a világot, és ez – életre szóló élmény.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8634