KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
   1994/június
KRÓNIKA
• Pošová Kateřina: Rudolf Hrušínský
MAGYAR FILM
• Margócsy István: Kinek a szemével? Sátántangó
• Esterházy Péter: Egy nagyszabású Sátántangó
• Kovács András Bálint: A falfelület is történet Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel

• Eörsi István: Kitérő: Buñuel (2.) Időm Gombrowicz-csal
• Báron György: A mi nagy városunk Rövidre vágva
• Gál Ferenc: A kiégés mitológiája Rövidre vágva
TELEVÍZÓ
• B. Vörös Gizella: Virágos kert a mi szívünk Televízió
• Szabó Márta: A Berlusconi-produkció Médiakirályok, hercegek, grófok
• Várkonyi Tibor: Híradósztárok Francia tévéháború

• Bojár Iván András: Ölhet a művészet? A rombolás építészete (2.)
1895–1995
• Molnár Gál Péter: Egy negyedmosoly Giulietta Masina

• Kömlődi Ferenc: A Phoenix Hollywood halott istenei
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Micimackó háborúba megy Utrius
• Ardai Zoltán: Intra-Terrestrial Kiss Vakond
• Schubert Gusztáv: Az Ember-lépték És ne vígy minket kísértésbe
• Bikácsy Gergely: Billentyűszerelem Zongoralecke
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Vágyak vonzásában
• Hirsch Tibor: Tombstone – halott város
• Tamás Amaryllis: Csekkben a tenger
• Asbóth Emil: Az utolsó törvényen kívüli
• Mockler János: Szellem a gépben
• Turcsányi Sándor: Tűréshatár
• Harmat György: Elbaltázott nászéjszaka

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Amikor a farok csóválja...

Hahner Péter

 

Nem lehet nagyon rossz az a film, amelyben Robert DeNiro szerepel Dustin Hoffmannal, gondoltam, amikor beültem a moziba. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire jó lesz, ennyire egyenletesen magas színvonalú, kiváló filmszatíra – és ennyire aktuális. A filmben „az elnök embere” (DeNiro) egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével azon dolgozik, hogy egy gyors és sikeres, csak a televíziók képernyőjén látható háborúval elvonja az amerikaiak figyelmét a választások előtt az Egyesült Államok főtisztviselőjének legújabb szexbotrányáról. Melyik ország legyen az áldozat? Természetesen Albánia, hiszen erről az országról a film szereplői szerint senki sem tud semmit. A modern filmtrükkök előállítói nem ismernek lehetetlent, s a választók hamarosan saját szemükkel láthatják a (természetesen stúdiókban előállított) megrázó jeleneteket, albán anyák hálálkodnak népviseletbe öltözve az elnöknek, s ha az ellenjelöltnek dolgozó hatóságok túlságosan hamar jelentik be a háború lezárását, az sem baj, még mindig elő lehet rángatni a frontvonalak mögött hátrahagyott, magányos harcos legendáját. Hőseinket nem érheti meglepetés, a váratlan fordulatok közepette hidegvérrel rántják elő az újabb és újabb ötleteket, háborús hősöket teremtenek a semmiből, általuk elkészíttetett „régi dalokat” fedeznek fel a Kongresszusi Könyvtár lemeztárában, s ha kell, társadalmi mozgalmat indítanak a nem létező „mártírok” kiszabadítására. Barry Levinson komolyan vette a szatíra játékszabályait: a szereplők egy pillanatig sem próbálnak „mulatságosak lenni”, mindvégig a legnagyobb komolysággal tárgyalnak irracionálisan abszurd és tökéletesen cinikus terveikről, amelyek minél nevetségesebbek, annál nagyobb sikerre tarthatnak számot. Nincs megnyugtató befejezés sem: hőseinket legfeljebb saját elbizakodottságuk sodorhatja bajba, az igazság azonban akkor sem derülhet ki, hiszen köztudott, hogy mindig az az igazság, amit a televízió képernyőjén látunk. A film egyszerre szórakoztató és hátborzongató, hiszen arra a közismert, de kellően ki nem hangsúlyozott tényre hívja fel a figyelmet, hogy a tömegtájékoztatási manipuláció lehetőségeinek megnövekedésével egyenes arányban nő a vezető politikusok szabadsága is, hiszen a filmtrükkök modern eszközeinek segítségével mindent el lehet hitetni az emberekkel, látszat és valóság kibogozhatatlanul összebonyolítható, és immár a saját szemünknek sem hihetünk.

Az amerikai történelem legújabb fordulatai, Clinton megszégyenülése, majd az ezt követő rakétatámadások riasztóan aktuálissá tették ezt a filmet. A néző azon is elgondolkozhat, hogy vajon ¡gazuk van-e az amerikaiaknak, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak vezető tisztviselőik magánéleti hazugságainak, és nem vagyunk-e mi, európaiak túlságosan is engedékenyek politikusainkkal. Egy bizonyos: még egyetlen európai ország sem készített ilyen gyilkos szatírát a kormányzat élén álló főtisztviselőről annak hivatali ideje alatt. Nem valószínű, hogy ez a tény politikusaink megbízhatóságával magyarázható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3808