KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csak egyszer szeretünk

Zsilka László

 

A Csak egyszer szeretünk magával ragadóan, vérbeli filmes eszközökkel próbál válaszolni, magyarázatot adni a jugoszláv, és talán a közép-európai történelem egy meghatározott szakaszán fölvetődött kérdésekre. A Csak egyszer szeretünk a felszabadulást közvetlenül követő esztendőkben játszódik, abban a korszakban, mikor egyszerre és egyidőben volt jelen az említett tájakon egy demokratikus, szabad világ, a szocializmus ígérete, de már megmutatkoztak azok a jelek is, amelyek a későbbiekben súlyos torzulásokhoz vezettek.

És a főhős, Tomislav sorsában azért érezzük meg a görög tragédiák végzetszerűségét, mert az első pillanattól tudjuk róla, hogy a volt felszabadító, a korábbi partizánvezér, a film jelenidejében funkcionáriusként soha nem lesz képes a kisváros hatalmi harcaiban a korszak túléléséhez okvetlenül szükséges átváltozásra, ő a szabadságot komolyan gondolja, nem akar beköltözni megüresedett burzsujvillába, nem szándékozik jogtalanul útlevelet szerezni apósának, nem kíván régi harcostársainak ártani hamis tanúvallomással. S nem óhajt semmiféle kérésre és fenyegetésre sem elválni polgári származású feleségétől, mivel a szerelem többet jelent számára, mint káderlapja kétes értékű tisztasága. Tomislav erkölcse mindezt kizárja, persze senki se gondolja, hogy Grál-lovagként jelenik meg a vásznon. Ellenkezőleg, esendő, hibáktól sem mentes ember; a rendező nem egyszerűsít személyének megformálásakor. Csak éppen Tomislav nem enged eszményeiből, amelyek nem elvontan, tantételszerűen fogalmazódnak meg benne, hanem olyan természetességgel, ahogyan lélegzünk.

A film érdeme, hogy Tomislav idegenné válásának útját a társadalom változásaival együtt mutatja be. Hősünk nem áldozat, aki véletlenül kerül a hatalmi mechanizmus fogaskerekei közé. Törvényszerű a bukása az adott körülmények között. Ezt sugallja a sokáig emlékezetes zárókép is: egy éjszakai mulató bűvészének cilinderéből riadtan kirepülő – a semmi felé tartó – fehér galamb. A kép itt áll meg.

Az ezt megelőző pillanatban vette a szájába pisztolya csövét és húzta el a ravaszt Tomislav...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6629