KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/január
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Az olasz film ünnepe Premio Grolle D’Oro
GREENAWAY
• Lajta Gábor: Világszertár
ANGELOPULOSZ
• Fáber András: Odüsszeusz újra tengerre száll Beszélgetés Theo Angelopulosszal
MAGYAR FILM
• Sipos Júlia: Virágnyelvtan Beszélgetés Simó Sándorral és Szabó Istvánnal
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Forgách András: Halott tőzsdeügynök a múzeumban Az új ártatlanság az amerikai filmben
MARLENE DIETRICH
• Molnár Gál Péter: Moll Flanders szépunokája
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: Vihar előtt Pordenone
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Madridi szőke Tűsarok
• Koltai Ágnes: Törtszív úrfi Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink)
• Turcsányi Sándor: Álomszonáta Otthonom, Idaho
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A fűnyíró ember
• Schubert Gusztáv: Krapatchouk
• Sneé Péter: Semmit a szemnek!
• Fáber András: Superman III.
• Barotányi Zoltán: Oroszlánszív
• Sárközi Dezső: Jól áll neki a halál
• Turcsányi Sándor: Dili-vízió
• Sneé Péter: Őrjítő vágy

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ádáz hajsza

Jándor Kornél

Szató Dzsunjának ez a filmje csaknem egy évtizedes. Tavaly láthattuk egy későbbi munkáját, a Bizonyítási eljárást (néhány évvel korábban a Szuperexpresszt is). Egy japán–kínai koprodukcióban készült, a közeljövőben szintén bemutatásra kerülő alkotásával együtt a magyarországi mozinézőknek sokkalta reálisabb képük lehet már munkásságáról, mint némely, nála jelentősebb japán rendező alkotói pályájáról: számos filmje közül csaknem minden jelentősebb munkája eljutott hozzánk, ami bizony nem mondható el Osima, Sinoda, Kinosita és mások – hogy csak élőket említsünk – kiemelkedőbb értéket képviselő műveiről.

Az évtizedes késés mégis jelenthet valamelyes mentséget a film gyengéire. Ez a munka ugyanis Szató pályájának abban az átmeneti időszakában született, amikor a rendező a kalandos bűnügyi történetek világában tett hosszas kitérő után megkísérelt visszatérni a súlyosabb emberi-társadalmi problémákhoz. Így keletkezhetett ez a fordított krimi: kezdettől tudjuk, hogy a főhős ártatlan, s ennek bizonyítása, a jól előkészített kelepcéből való kimenekülés áll a cselekmény középpontjában. Amint az igazi bűnösök először megjelennek a vásznon, szinte nyomban megtudjuk róluk, hogy mifélék – a leszámolás már csak elmaradhatatlan kötelezettség. A menekülés, a bizonyítás és a leszámolás során azonban meglehetősen zavaróak a túl jól időzített patronok: minden reménytelen helyzetben épp a kellő pillanatban segít valaki… Izgalomra tehát sok okunk nincs: amikor a főhős a film elején a letartóztatás elől zokniban kimenekül az ablakon, majd egy ki tudja, honnan odavarázsolt cipőben iszkol árkon-bokron át, már sejthetjük, hogy ez az ember nem hagyja magát elintézni. Az öntudata megbénítására szánt gyilkos porok is egyik jelenetről a másikra tablettákká válnak, hogy könnyebb legyen kihánynia, miután erőszakkal a szájába tömték.

Az igazi varázslat az, hogy Takakura Ken ebbe a szerepbe is bele tudja oltani a rá jellemző érzelmes-fájdalmas hangulatot, s ebből még a zárójelenetre is futja: miután már minden elrendeződött, s a nehéz napokban hozzá szegődött kedvesét átkarolva elindul, tekintetéből akkor is sugárzik, hogy ez a becsületes hős továbbra is magányos és sebezhető marad.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6023