KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
   1992/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Théo Angelopoulosz Budapesten
• N. N.: A Cahiers filmjei
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Erotikus ideálok Superman

• Bikácsy Gergely: Éjszakák belsőben Carax, Pialat
• Gaál István: A bizonytalanság dramaturgja Antonioni
• Kovács András Bálint: Az ajtót nem kell kinyitni Beszélgetés Jancsó Miklóssal
ANIMÁCIÓ
• Zalán Vince: Miért játszik velünk? Beszélgetés Jankovics Marcellel
• Dániel Ferenc: Az angyali követés filmje
• Haris László: Az angyali követés filmje
• Orosz István: Az angyali követés filmje
MAGYAR FILM
• Forgács Éva: Jarmusch szelleme kereket oldott Film és képzőművészet
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Szigonyország üzen Roncsfilm
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Bugsy
• Koltai Ágnes: Atlantisz
• Székely Gabriella: A hegyen túl
• Sárközi Dezső: Halálforgás
• Sneé Péter: Holtomiglan-holtodiglan
• Turcsányi Sándor: Vinny, az 1 ügyű
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Nézni vagy nem nézni Vallási műsorok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Baráti kör

Csejdy András

 

A latintanárom mondta, mikor kellemes karácsonyi ünnepeket kívánt neki az osztály, hogy kellemes a lábvíz, édes gyerekeim, az ünnep vagy boldog, vagy semmilyen. Latinul speciel sohase tanultam meg, a karácsony viszonylag boldog, vagy semmilyen, lábvizet nem veszek, viszont megtanultam értékelni, ha valami legalább kellemes. Esték, teszem azt, a mostani vénasszonyos nyárutó, néha egy film. A Baráti kör például. Három ír kisvárosi lyánykáróm szól a történet, osztálytársak és barátnők, az egyik árva, a másik molett, a harmadik gyönyörű és nagyravágyó. Halljuk a narratív flashbackben a mesemondó hangját, amint pár röpke percben felskicceli azt az 1949-es társadalmi, családi hátteret, amelyhez a regényírónak gyaníthatólag százoldalak kellettek, hogy aztán ügyes húzással és huszáros vágással az egyetemi tanulmányok megkezdésétől beszélje el, miként alakul az életük az ötvenes évek vége felé, Dublinben. Lehet, hajmeresztő állítás, mégis megkockáztatom: alapvetően ugyanúgy, mint Budapesten. Mert igaz, hogy itthon szorgos kőműves kezek retusálták a golyóütötté házfalakat és börtönudvarokon hóhérok szolgáltatták a népköztársaság igazát, a kortárs generáció nagyja mégis leginkább azzal volt elfoglalva, hogyan veszíthetné már el a szüzességét, milyen ruhát vegyen fel a szalagavató bálra és mennyit vigyen tovább vagy/és tagadjon meg szüleik világából. Hogy milyen történelmietlen ez a párhuzam és faramuci a hasonlat, onnan is kiderül, hogy ott a mozik a Rakpartont adták meg a Haragban a világgalt, az arisztokrata dandynek képes házassági magazinból választott tehetős mátkát a család, és a lázadás vallási, legfőképpen pedig szexuális természetű volt. Mindazonáltal ez a szentimentális történet annyira plasztikus, megformált, olyan zökkenőmentes és stílben tartott, hogy Európa másik, szerencsétlenebb peremén is, évtizedek múltán akár magára vonatkoztathatja a néző. Ami szerintem becsületes teljesítmény. A film különben nem egy nagy durranás. Mert az akció, ez pedig kellemes. És a maga nemében hibátlan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1691