KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nádpálca helyett

©vankmajer Jan

Jan ©vankmajer bevezetője A gyönyör összeesküvőinek prágai ősbemutatóján.

 

Hölgyeim és uraim!

 

Még mindig eléggé jelentős azoknak a száma – ráadásul az úgynevezett szakmai körökben is –, akik a művészetet összetévesztik a nádpálcával. Meggyőződésük ugyanis, hogy a művészet dolga a nevelés. Hogy az igazi művészet feladata jobbá tenni az embert. Sok alkotó ezért – hogy teljesítse ezt a művészetre háruló, lényegében domesztikációs feladatot – olyasmivel tömi tele filmjeit, amit a csehek familiárisan „emberközelségnek”, „emberbűznek” neveznek. Biztosíthatom Önöket, hogy filmemben ebből semmit sem találnak! Amennyiben a művészetnek egyáltalán van valami értelme, akkor véleményem szerint az, hogy szabadabbá tegye az embert. Hogy éppen azoktól a domesztikációs beidegződésektől szabadítson meg bennünket, amelyeket a civilizációs nevelés gyermekkorunk óta a fejünkbe igyekszik verni.

A nevelés – amint ezt Freud Zsigmondtól tudjuk – a realitás princípiumának eszköze, ezzel szemben a művészet a kéj princípiumának terméke. S ez a két princípium úgy viszonylik egymáshoz, mint a kutya meg a macska, mint a víz és a tűz, mint a megtorlás és a szabadság. Hát éppen erről szól a filmünk.

A gyönyör összeesküvői – azon kívül, hogy ez az első olyan erotikus film, amelyben nem közösülnek – a szabadságról szóló film, az abszolút szabadságról, olyanról, amilyet például az isteni de Sade márki vallott.

A szabadság témája – lényegében az egyetlen téma, amely miatt még van értelme ecsetet, tollat vagy kamerát kézbe venni – ebben a filmben a fekete humor, a groteszk formáját kapta. Meggyőződésem ugyanis, hogy a fekete és az objektív humor, a misztifikáció és a fantázia cinizmusa a lényeget pontosabban tükröző eszközei mai világunknak és életünknek, mint a már említett, alapjában álszent – a cseh filmekben azonban igencsak kedvelt – „emberbűz”...

 

Kateřina Poąová fordítása

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1623