KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jade

Ardai Zoltán

Megint egy tetemes költségvetésű erotikus zsarufilm, a forgatókönyv szerzője ismét Joe Eszterhas. Ugye, milyen jó? És a mostani főhős már nem is holmi kis elszigetelt, úri kéjgyilkosságot nyomoz, hanem egy egész (sőt, dúsított) Profumo-ügy kibogozásán fáradozik. Sötét szenátorok, gubernátorok, gazdag jogászati tekintélyek titkos pásztorórákon kíméletlenül videózzák, mardossák, hágdossák az ország hosszúlábú nőit és bizony durva halálesetek is történnek; néha bálkirálynők az áldozatok, néha egy-egy kamarás. Az a szexuális irányzat, amelyet az Eszterhas-scriptek szerint az előkelők általánosan preferálnak, kerüli a szeretők nagy testfelületeken való érintkezését; dühödt tarantelIákat tekint mintának. A lampionos ágykölteményekről olykor kinyúlnak a csápok a környező pazar dísztárgyhalmaz felé is, onnét pigmeus lándzsát, azték szekercét, török zsinórt vonnak közelebb, hogy ezek az eszközök hamarosan a végsőkig emelhessék a szerelem fényét.

William Friedkin eddig sohasem rendezett ennyire iparszerűen, még sohasem merült el ilyen élettelen tökélyben. Bűnügyi mozi helyett most puszta forgatókönyv-megvalósítást állított elő,, egyfajta filmszimulációt. Így a Jade-ben színészet sincsen. Eszterhas óriás honoráriumú, autoepigonista filmtervezetének hideg és száraz formalizmusa megül minden képet, minden arcot. A friedkini munka izgalmi tetőpontja az az üldözésjelenet lett, amelyben az üldözött bűnös kocsi egyszercsak visszatámad és borzalmasan hazavágja a másikat. De tulajdonképpen nem találni magyarázatot a bűnüldözői lelkesültségre: vajon miért nem mindegy, hogy a fémagyú szereplőgárda meddig öldösi egymást? A Jade inkább csak lakberendezési bemutatóként érdekes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=42