KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/május
• Kovács István: Shakespeare-i kamera A hetvenes évek lengyel történelmi filmjeről
• Gazdag Gyula: Félek Ewald Schormról
• Tamás Gáspár Miklós: Bukarest, 1942 Bevezető egy filmsorozathoz
• Székely Gabriella: Megbűnhődtük-e már a jövőt? Kerekasztal-beszélgetés a történelmi dokumentumfilmekről
• Schlett István: És mégis – a szociáldemokrácia? Komor ég alatt
• Mohay Tamás: A „gyűjtő” Balladák filmje
• Horgas Béla: Ki húzza a rövidebbet? Lenullázott légió
• Reményi József Tamás: A szánalom horrorja Mielőtt befejezi röptét a denevér
• György Péter: Német hétköznapok A bádogdob
• Fáber András: Lényünk gólem-arca Mai gondolatok egy régi filmről
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: A bűn szépsége
• Bikácsy Gergely: Angyalpor
• Schubert Gusztáv: Az eastwicki boszorkányok
• Nagy Zsolt: Az embervadász
• Nóvé Béla: Törvényszéki héják
• Szemadám György: Barabás
• Zsenits Györgyi: Vili, a veréb
• Marton László Távolodó: A fehér sárkány
POSTA
• Fenyvesi Róbert: Diszkrét észrevétel
• N. N.: Válasz

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csak egyszer szeretünk

Zsilka László

 

A Csak egyszer szeretünk magával ragadóan, vérbeli filmes eszközökkel próbál válaszolni, magyarázatot adni a jugoszláv, és talán a közép-európai történelem egy meghatározott szakaszán fölvetődött kérdésekre. A Csak egyszer szeretünk a felszabadulást közvetlenül követő esztendőkben játszódik, abban a korszakban, mikor egyszerre és egyidőben volt jelen az említett tájakon egy demokratikus, szabad világ, a szocializmus ígérete, de már megmutatkoztak azok a jelek is, amelyek a későbbiekben súlyos torzulásokhoz vezettek.

És a főhős, Tomislav sorsában azért érezzük meg a görög tragédiák végzetszerűségét, mert az első pillanattól tudjuk róla, hogy a volt felszabadító, a korábbi partizánvezér, a film jelenidejében funkcionáriusként soha nem lesz képes a kisváros hatalmi harcaiban a korszak túléléséhez okvetlenül szükséges átváltozásra, ő a szabadságot komolyan gondolja, nem akar beköltözni megüresedett burzsujvillába, nem szándékozik jogtalanul útlevelet szerezni apósának, nem kíván régi harcostársainak ártani hamis tanúvallomással. S nem óhajt semmiféle kérésre és fenyegetésre sem elválni polgári származású feleségétől, mivel a szerelem többet jelent számára, mint káderlapja kétes értékű tisztasága. Tomislav erkölcse mindezt kizárja, persze senki se gondolja, hogy Grál-lovagként jelenik meg a vásznon. Ellenkezőleg, esendő, hibáktól sem mentes ember; a rendező nem egyszerűsít személyének megformálásakor. Csak éppen Tomislav nem enged eszményeiből, amelyek nem elvontan, tantételszerűen fogalmazódnak meg benne, hanem olyan természetességgel, ahogyan lélegzünk.

A film érdeme, hogy Tomislav idegenné válásának útját a társadalom változásaival együtt mutatja be. Hősünk nem áldozat, aki véletlenül kerül a hatalmi mechanizmus fogaskerekei közé. Törvényszerű a bukása az adott körülmények között. Ezt sugallja a sokáig emlékezetes zárókép is: egy éjszakai mulató bűvészének cilinderéből riadtan kirepülő – a semmi felé tartó – fehér galamb. A kép itt áll meg.

Az ezt megelőző pillanatban vette a szájába pisztolya csövét és húzta el a ravaszt Tomislav...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6629