KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jade

Ardai Zoltán

Megint egy tetemes költségvetésű erotikus zsarufilm, a forgatókönyv szerzője ismét Joe Eszterhas. Ugye, milyen jó? És a mostani főhős már nem is holmi kis elszigetelt, úri kéjgyilkosságot nyomoz, hanem egy egész (sőt, dúsított) Profumo-ügy kibogozásán fáradozik. Sötét szenátorok, gubernátorok, gazdag jogászati tekintélyek titkos pásztorórákon kíméletlenül videózzák, mardossák, hágdossák az ország hosszúlábú nőit és bizony durva halálesetek is történnek; néha bálkirálynők az áldozatok, néha egy-egy kamarás. Az a szexuális irányzat, amelyet az Eszterhas-scriptek szerint az előkelők általánosan preferálnak, kerüli a szeretők nagy testfelületeken való érintkezését; dühödt tarantelIákat tekint mintának. A lampionos ágykölteményekről olykor kinyúlnak a csápok a környező pazar dísztárgyhalmaz felé is, onnét pigmeus lándzsát, azték szekercét, török zsinórt vonnak közelebb, hogy ezek az eszközök hamarosan a végsőkig emelhessék a szerelem fényét.

William Friedkin eddig sohasem rendezett ennyire iparszerűen, még sohasem merült el ilyen élettelen tökélyben. Bűnügyi mozi helyett most puszta forgatókönyv-megvalósítást állított elő,, egyfajta filmszimulációt. Így a Jade-ben színészet sincsen. Eszterhas óriás honoráriumú, autoepigonista filmtervezetének hideg és száraz formalizmusa megül minden képet, minden arcot. A friedkini munka izgalmi tetőpontja az az üldözésjelenet lett, amelyben az üldözött bűnös kocsi egyszercsak visszatámad és borzalmasan hazavágja a másikat. De tulajdonképpen nem találni magyarázatot a bűnüldözői lelkesültségre: vajon miért nem mindegy, hogy a fémagyú szereplőgárda meddig öldösi egymást? A Jade inkább csak lakberendezési bemutatóként érdekes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=42