KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/szeptember
• Nemes Nagy Ágnes: Arckép–korkép Faludy György, a költő
• Kovács András Bálint: A hatalom dublőre Titánia, Titánia...
• Sipos Júlia: A monopólium vége? A filmforgalmazás jövőjéről
• György Péter: A technikai sokszorosíthatóság korában Filmpornográfia
• Fáber András: Őspornó
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 1.
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Anno 1988
• Báron György: Intervenció
• Nóvé Béla: Az én szép kis mosodám
• Tamás Amaryllis: A baltás ember
• Gáti Péter: Ahová a sasok merészkednek
• Zsenits Györgyi: Nézz körül!
• Nagy Zsolt: Tron, avagy a számítógép lázadása
• Hegyi Gyula: Az amerikai feleség
• Hirsch Tibor: Júdás hadművelet
• Vida János Kvintus: Évek múlva
KÖNYV
• Szemadám György: Egy találékony amerikai Walt Disney

• N. N.: Felhívás!
• N. N.: A Lengyel Filmművész Szövetség válasza
• N. N.: A Román Filmművész Szövetség válasza

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kids-zene

Barátságos kísértetek

Déri Zsolt

A slacker-nemzedék kultikus CD-i közt ott a Kölykök filmzenéje is.

 

Beck, Soul Coughing, G. Love and Special Sauce, Fun Lovin’ Criminals, Cake, Eels – az utóbbi két-három év legizgalmasabb zenei trendje Amerikában. Még nemzetközileg elfogadott gyűjtőneve sincs, körülírni szokás, s ezekben a körülírásokban gyakorta bukkan fel a slacker szó, az aktuális amerikai henye-generáció divatvédjegye, ami ez esetben nem is igazán stimmel: a fenti zenészek laza, de dolgos fickók, nem nyavalyognak. Nem kockáztatunk semmit, nevezzük el a stílust mi magunk: legyen a te neved art-hop! Mivelhogy a művészi pepecs viszonylag közös jellemző náluk, meg az is, hogy ezeknél a fehér fickóknál rendre feltűnnek a fekete hip-hop ritmusok. Egyébként heterogén társaság, földrajzilag is (Los Angeles, New York, Philadelphia, Boston, Sacramento), zeneileg is: G. Love-ék zenéje gitár-nagybőgő-dob felállású, nyammogós, organikus blues-rap, a Soul Coughing inkább repetitív és dzsesszes, ők használnak samplert is, ami a kollázsmester Becknél már „alaphangszerré” lép elő, a Cake takarékos, de komplex, ízes provinciális garázszene, az Eels a kifinomult dalszerzői vonalon verhetetlen, a Fun Lovin’ Criminals meg Tarantinóra kacsintó pszeudo-gengszterrap, rockfelállásban. A mentalitás azonban közös: mindannyian az amerikai tradicionális illetve populáris zenék összetevőiből barkácsolnak egyéni, markáns hangzást, sok iróniával, csípő- és fej(r)ingatást indukáló dalokkal.

A Kölykök kísérőzenéjét jegyző Folk Implosion is e család tagja, főként hip-hop ritmusokkal operál, kicsit pszichedelikus, hipnotikus, de felszabadult. A név két kísérletező kedvű harmincast fed: John Davis a Shrimper nevű minicég kulcsembere, Lou Barlow pedig – nos, ő az amerikai alternatív színtér egyik élő legendája, a low-fi barkácsrock atyja, egy zenei Sztahanov. A Dinosaur Jr.-ból való kiválása óta létrehívott, és párhuzamosan működtetett zenekarai (lásd még: Sebadoh, Snetridoh) közül a Folk Implosion a legfrissebb és a szívének legkedvesebb, nagyon komolyan veszi. Pedig „kölykös” játékosságával épp ez az eddigi leglazább, legszabadabb projektje. A zenekart a Kölykök sikere még az amerikai slágerlistákra is feljuttatta: a Natural One című dal kapcsán többen Becket emlegették, arról kevesebb szó esett, mennyit is köszönhet Beck Lou Barlow-nak. A filmzenelemezen a Folk Implosion számai mellett szerepel egy hasonló indíttatású maratoni Slint-kompozíció, egy akusztikus gitáros Sebadoh-dal 1991-ből, egy durva rap a Lo-Downtól, és két gyöngyszem a New York-i underground körökben guruként tisztelt Daniel Johnstontól. Johnston naiv dalszerzőgéniuszként tűnt fel a nyolcvanas évek első felében, aztán élete első LSD-tripje rögtön egy ideggyógyintézetbe juttatta, ahonnan vallásos kényszerképzetekkel szabadult, és azóta is a Gonosszal csatázik. A barkácsminimalista nótafa továbbra is megállás nélkül ontja semmihez sem hasonlítható dalocskáit, az itt hallható kettőből az egyik 1989-ből datálódik, abból az időből, mikor Johnston még egy 59 dolláros Sanyo magnóval készítette felvételeit, a másik viszont vadonatúj, rockzenekarral, csellóval, lüke vokálokkal megtámogatva. Az egyikben Casperről, a barátságos kísértetről, a másikban a film azonos nevű hőséről énekel: „Casper egy olyan világban él, ami semmi jót nem ígér.” Vidám.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 30-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1629