KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csak egyszer szeretünk

Zsilka László

 

A Csak egyszer szeretünk magával ragadóan, vérbeli filmes eszközökkel próbál válaszolni, magyarázatot adni a jugoszláv, és talán a közép-európai történelem egy meghatározott szakaszán fölvetődött kérdésekre. A Csak egyszer szeretünk a felszabadulást közvetlenül követő esztendőkben játszódik, abban a korszakban, mikor egyszerre és egyidőben volt jelen az említett tájakon egy demokratikus, szabad világ, a szocializmus ígérete, de már megmutatkoztak azok a jelek is, amelyek a későbbiekben súlyos torzulásokhoz vezettek.

És a főhős, Tomislav sorsában azért érezzük meg a görög tragédiák végzetszerűségét, mert az első pillanattól tudjuk róla, hogy a volt felszabadító, a korábbi partizánvezér, a film jelenidejében funkcionáriusként soha nem lesz képes a kisváros hatalmi harcaiban a korszak túléléséhez okvetlenül szükséges átváltozásra, ő a szabadságot komolyan gondolja, nem akar beköltözni megüresedett burzsujvillába, nem szándékozik jogtalanul útlevelet szerezni apósának, nem kíván régi harcostársainak ártani hamis tanúvallomással. S nem óhajt semmiféle kérésre és fenyegetésre sem elválni polgári származású feleségétől, mivel a szerelem többet jelent számára, mint káderlapja kétes értékű tisztasága. Tomislav erkölcse mindezt kizárja, persze senki se gondolja, hogy Grál-lovagként jelenik meg a vásznon. Ellenkezőleg, esendő, hibáktól sem mentes ember; a rendező nem egyszerűsít személyének megformálásakor. Csak éppen Tomislav nem enged eszményeiből, amelyek nem elvontan, tantételszerűen fogalmazódnak meg benne, hanem olyan természetességgel, ahogyan lélegzünk.

A film érdeme, hogy Tomislav idegenné válásának útját a társadalom változásaival együtt mutatja be. Hősünk nem áldozat, aki véletlenül kerül a hatalmi mechanizmus fogaskerekei közé. Törvényszerű a bukása az adott körülmények között. Ezt sugallja a sokáig emlékezetes zárókép is: egy éjszakai mulató bűvészének cilinderéből riadtan kirepülő – a semmi felé tartó – fehér galamb. A kép itt áll meg.

Az ezt megelőző pillanatban vette a szájába pisztolya csövét és húzta el a ravaszt Tomislav...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6629