KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nem kell mindig kaviár

Hegyi Gyula

 

A halovány emlékezetű tévésorozat után most elérkezett hozzánk a jóval előtte készült filmváltozat is, s aligha tévedek nagyot, ha megkockáztatom,  hogy e produkció átvételének egyetlen és kizárólagos oka a rendező személye. A Valahol Európában alkotója, Radványi Géza jegyezte nevével ezt az opuszt, s akinek valami keveset is mond a magyar filmtörténet, az nem lehet közömbös ezen adat iránt. Legalábbis, amíg nem látta a Nem kell mindig kaviárt: akkor viszont gyorsan elfelejti a friss élményt, és ismét maga előtt látja a csavargó gyerekeknek zongorázó Somlay szomorkás mosolyát. Közben, igaz, történik a vásznon egy-két bonyodalom: kémek és ellenkémek között téblábol a hős, össze-vissza repülget a harmincas évek Berlinje, Londonja és Párizsa között, s elragadóan mulatságos titkosszolgálati ügynököket ültet fel naiv ostobaságával.

A film a gazdasági csoda, az adenaueri korszak Nyugat-Németországában készült, amikor már a második világháborúról is lehetett szórakoztató filmet készíteni: igaz, valahogy úgy, hogy azért a német ügynökök angol és francia kollégái se látszanak sokkal barátságosabbaknak.  Valaha ugyebár, torzsalkodtunk is egymással mi, nyugatiak, németek, angolok, franciák, dehát az egész nem volt több afféle mulatságos félreértésnél. Radványi Géza, a művész, a Valahol Európában rendezője persze tudta, hogy mégiscsak több volt a dolog kaviáros ballépésnél, de e munkája nyilvánvalóan megrendelésre készült.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5798