KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1986/június
• Kovács András Bálint: Hiányzó nemzedék Balázs Béla Stúdió 1985/86
• Hirsch Tibor: Töretlen és megtört filmek Balázs Béla Stúdió 1985/86
• Báron György: A harag napja Szélvihar
• Reményi József Tamás: „Egy madár röpte, egy kavics, egy kökénybokor” In memoriam H. P.
• Koltai Ágnes: Fotó, film, város Az eltűnt Budapest nyomában
• Durst György: Egy stúdiótitkár feljegyzései Részletek
• Szilágyi Ákos: Profizmus és akadémizmus Az operatőri film és ami azon túl van
• Alexa Károly: A muzeális bestia Halálos tavasz
• Dés Mihály: A száműzött tangó Argentin filmek
• Dés Mihály: Borges és a film
• N. N.: Filmek Borges írásaiból
• Fáber András: Világvége műanyagból Katasztrófák filmen elbeszélve
• Réz András: Lehet-e katasztrófa az élet után?
• Szántó Péter: Denevérháton Airport I–IV.
• Lányi András: Hazabeszélek Bevezetés a filmpolitika gazdaságtani bírálatához
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Donald kacsa nyári kalandjai
• Hegyi Gyula: Nem kell mindig kaviár
• Gáti Péter: Kismaszat és a gézegúzok
• Nóvé Béla: A fehér törzsfőnök
• Bársony Éva: A Coca-Cola kölyök
• Ardai Zoltán: A mallorcai ember
• Baló Júlia: Kicsi, de szemtelen
• Kabai József: Az élet szigete
• Farkas Ágnes: Elnézést, néz ön meccset?
• Máté J. György: A betörés nagymestere
• Schreiber László: Hóbortos népség
• Kapecz Zsuzsa: Választás
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Portrézsargon Ünnep
• Bikácsy Gergely: A giccs artistája Claude Lelouch
KÖNYV
• Szemadám György: Azok a csodálatos rajzfilmesek
KRÓNIKA
• N. N.: Szlovák filmnapok

             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sötét ablak

Glauziusz Tamás

 

Bosszantóan rossz film, Hitchcock-motívumokkal. A fiatal regényíró és virágárus felesége váratlan örökséghez jut Párizsban: egy hatalmas, ódon lakás lesz az övék, de csak akkor, ha megtartják az örökhagyó aggastyán házvezetõnõjét is. Regényírónk a lakásban hatalmas állvány-távcsövet talál, mely egyenesen saját, elõzõ lakásuk ablakára szegezõdik. Talál még számtalan fényképnegatívot, melyen saját ifjú felesége látható ebben az elõzõ ablakban, félmeztelenül. Holmi levél-töredék is elõkerül az egykori gazda asztalfiókjából, a feleség kézírásával, aki pedig állítólag nem is ismerte a vénséget. Mi történt tehát? A rendõrség is erre kíváncsi, ugyanis az öregurat esetleg megölte valaki, talán a házvezetõnõ.

Mire idáig jutunk, már benne járunk jócskán a filmben, s az egész inkább üresjáratú fontoskodást, divatosan és szintúgy üres képi nyelven elõadott „krimit” rajzol, mintsem gazdag bûnfilmet. A rendezõ nem bírja tartani a feszültséget, helyette iskolásan illusztrál: az eleinte percenként buta-boldog bódulatban puszizkodó férj és feleség dramaturgiai parancsra most minden jelenetben ingerülten veszekszik. A bájos feleség szorgosan hazudik és bizonyára leplez valami szörnyû titkot. A tucatnyi jó filmben eddig kiváló J-H. Anglade féltékenységbe õrült elmebetegre veszi a férj figuráját, s mint valami példaadóan rossz színész, szemeit vadul forgatja, fogát vicsorítja, ripacskodik kínjában. Miután nejét kompromittáló videofelvételre is bukkan, a sötét pince-labirintusban gyilkossági kísérletre vetemedik: csúnya bácsi. A hosszas és unalmassá váló ál-lélektani elõkészítések után e horrornak szánt nagyjelenet kínosan komikus, afféle önparódia.

Vagy inkább Hitchcock-paródia. Az alaphelyzet távolról a Hátsó ablakra emlékeztet, s bár ez inkább dicsérendõ volna, a másodlagosság, meg az eredeti képi- és történetmondó tehetség hiánya már nem az. A film legérdekesebb figurája, a bosszúéhes házvezetõnõ lehetne, ha a Rebecca (Manderley-ház asszonya) szintén Hitchcock-alkotta figurájával tudna valami kezdeni rendezõnk. Nemigen tud, és itt sem a mintakövetés szándéka a hibás. Hibás a blöffölõ hajlam, hibás a stílusérzék fájdalmas hiánya, meg a nyegle nagyot-akarás. A film thriller szeretne lenni, ez azonban az egyik legnehezebb film-fajta, eredetibb tehetség vagy józan és biztos kezû iparos-alkat kell hozzá. A Sötét ablak rendezõje egyik sem: sóhajtsunk keserûen a közprédává lett Hitchcock emlékére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2437