KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Jugoszláv filmnapok
• Koltai Ágnes: Szovjet filmnapok a Győzelem Napja alkalmából
• N. N.: Hibaigazítás

• Dés Mihály: Spanyolország messzire van A spanyol film Franco nélkül
• Kornis Mihály: Zongorista a háztetőn Ragtime
• Zalán Vince: Csak a filmvásznon létezett Nicholas Ray és a Johnny Guitar
• Szilágyi Ákos: Milarepaverzió Kerekasztal-beszélgetés
• Szilágyi Ákos: Az elmesélt én Az „új érzékenység” határai
• Forgács Éva: Festészet, film, fényképrealizmus Kállai Ernő és a vizualitás
• Kállai Ernő: Optikai demokrácia
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A megkésett álmodozások kora Sanremo
• Bikácsy Gergely: Brazilok a Beaubourg-ban Párizs
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kovács András Bálint: Az etnográfus filmrendező Jean Rouch
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Éden boldog-boldogtalannak
• Bérczes László: A szavanna fia
• Koltai Ágnes: Józan őrület
• Ardai Zoltán: A hamiskártyások fejedelme
• Gáti Péter: Bűvös vászon
• Szántó Péter: Kínos történetek
• Glauziusz Péter: A zsaru nem tágít
• Hirsch Tibor: Szivélyes üdvözlet a Földről
• Magyar Judit: Sárkányölő
• Kapecz Zsuzsa: A Nap lánya
TELEVÍZÓ
• Popper Péter: Szabad asszociációk a gyerekekről és a művészetről
• Koltai Ágnes: A tekintélytisztelő televízió Kőszeg
• Faragó Vilmos: Aréna Begurul a labda a szobába
KÖNYV
• Zsombolyai János: Így készül a film?

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Téli fivérek

Benke Attila

Vinterbrødre – dán, 2017. Írta és rendezte: Hlynur Palmason. Kép: Maria von Hausswolff. Zene: Toke Brorson Odin. Szereplők: Elliott Crosset Hove (Emil), Simon Sears (Johan), Lars Mikkelsen (Carl), Victoria Carmen Sonne (Anna). Gyártó: Masterplan Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

A kétezres évektől a skandináv filmek sikertörténetéről beszélhetünk. Számos remek dráma (Ádám almái, A vadászat), szatíra (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Férfiak és csirkék) vagy éppen jéghideg műfajfilm (Engedj be!, Fácángyilkosok) származik a térségből. Igaz, a tavaly bemutatott Hóember és az Emlékszem rád elmaradtak a várakozástól, és a legújabb dán csömörfilm, a Téli fivérek is inkább szabályt erősítő kivétel. Az elsőfilmes Hlynur Palmason művének főszereplője az örökgyerek Emil, aki fivérével, Johannal dolgozik egy isten háta mögötti bányában. Az elszigeteltség és a zord időjárás pedig a lelkeket is kikezdi, mert a sehová sem tartó életére lassan ráeszmélő infantilis Emil ön- és közveszélyessé válik, többek között saját gyártású szeszes itala miatt.

Palmason filmjének elvitathatatlan erénye a zajos, sötét, havas-saras földmély, valamint a nyirkos bányavidék atmoszférája, amelyet Maria von Hausswolff szürreális víziókba hajló expresszív képei és Toke Brorson hátborzongató ambient zenéje teremtenek meg. Ez a nyomasztó és félelmetes környezet kiváló terep lenne egy thrillerhez vagy horrorfilmhez, de Palmason ehelyett Emil lelki világát próbálja bemutatni a szétfutó sztoriban.

A Téli fivérek az elsőfilmek tipikus hibáit hordozza magán. Palmason didaktikus és túl sokat markol, behozza az apakomplexus, a testvérviszály, a beteljesületlen szerelem, sőt még az osztályharc témáit is, azonban nem tudja összerántani mindezeket erős történetté. Ráadásul a túlnyújtott, sokszor értelmezhetetlen jelenetek miatt Emil inkább idegesítő, semmint azonosulásra méltó antihős. Így aztán a Téli fivérek inkább az elszalasztott lehetőségek filmje. A levegőben lógó szürreális finálé akár egy Alejandro Jodorowsky-féle pszichedelikus tripbe is beleillene, de a mű egészét tekintve inkább az alkotói bizonytalanság szimptómája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13667