KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Loving Vincent

Zsubori Anna

Loving Vincent – francia-lengyel, 2017. Rendezte és írta: Dorota Kobiela és Hugh Welchman. Kép: Tristan Oliver és Lukasz Zal. Zene: Clint Mansell. Gyártó: Break Thru Productions / Trademark Films. Forgalmazó: DCI. Feliratos. 95 perc.

 

„Csak a festményeink beszélhetnek a nevünkben” – írta a modern festészet atyja. Vincent Van Gogh alakja és legendája leginkább két okból szokott felmerülni beszédtémaként. Egyrészt művészi zsenialitása kapcsán, akkor leginkább talán az 1888-ból származó ragyogó, lángmeleg színekkel festett Napraforgók című alkotása kerül szóba – vagy pedig afféle korabeli celebként, anekdotahős figurájaként a meg nem értett zseninek, aki levágott fülének köszönheti hírnevét. Dorota Kobiela és Hugh Welchman alkotása közelebb hozza Vincentet a nézőhöz: eleven és szenvedélyes, komplex személyiségként ábrázolja, noha az alkotás nem a művész-dokumentumfilmek panteonját gazdagítja, hanem a filmtörténet első kézzel festett festményekből álló animációs filmjeként eleveníti meg Vincent vibráló világát.

A Loving Vincent Orson Welles Aranypolgárát idézve a főhős halála után indul, interjúkon és leveleken alapuló detektívsztorit mesél el, Armand Roulin (Van Gogh egyik modellje egy ismerős arles-i családból) főszereplésével, aki apja kedvéért magánnyomozásba kezd a festő halála ügyében. Vincentről kiderül, hogy már gyerekként beilleszkedési problémái voltak, zűrös családi háttérrel rendelkezett, azonban a „meg nem értett művész” élete vége felé látszólag barátságos, és a művészetére inspirálóan ható környezetre lelt. Bár a cselekmény a halál lehetséges okait kutatja (gyilkosság? öngyilkosság?), és az egymásba fonódó, olykor ellentmondó elbeszélések viszik előbbre a történetet, a film gyengéjét pont ez a kusza és vontatott nyomozás adja. A képi világa azonban lenyűgöző: teljesen Van Gogh stílusát és konkrét képeit követi, amire még nem volt példa a filmművészetben (miközben a flashbackek a filmekben megszokott fekete-fehér formában elevenednek meg). A CGI-túladagolt néző szemének igazi vizuális orgia a pezsgő posztimpresszionista világa a vásznon, a film azonban ettől még nem lesz több mint egy újabb posztermásolat a színek szerelmese Napraforgók-járól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13518