KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A királyi biztos szeretője

Rózsa Zoltán

 

Carlos Diegues Glauber Rochával együtt egyike a legeredetibb brazil filmrendezőknek. Mindketten a cinema nôvo életerős és a modern brazil filmgyártás és filmművészet történetében kitörölhetetlen nyomokat hagyó irányzatának tagjaiként váltak ismertté és híressé. Ez a hatvanas években kibontakozó irányzat a hetvenes évek végére lényegében már megszűnt, és az egyéni utak sokaságába, változatosságába torkollott. Ám ami megmaradt belőle, az a legfrissebb brazil filmművészet egyik erőssége: a brazil valóság feltárása és a nemzeti filmgyártás erősítése. A brazil rendezők fokozott érdeklődéssel fordultak a fiatal brazil nép élete, történelme, folklórja és legendái felé.

Carlos Diegues 1976-ban forgatott műve, A királyi biztos szeretője sajátos költői visszatekintés a brazil történelemre és egy legendára: Xica da Silváéra. (A film eredeti címe az ő neve.)

A kirobbanó életerőtől és az új brazil filmgyártást annyira jellemző egészséges erotikától duzzadó film tulajdonképpen az önálló, független Brazília megszületése előtti időkről szól. A XVII. század azon évtizedeiről, amikor Minas Gerais és Saõ Paulo államokban az újonnan feltárt arany- és drágakőbányák valóságos „aranylázat” robbantottak ki, és megkezdődött a telepesek áramlása a partvidékről Brazília belső területei felé. De nemcsak a telepeseké. Az afrikai néger – főleg angolai – rabszolgáké is. Az aranyláz éveiben az évi húszezret is elérte az idehurcolt afrikaiak száma.

Az eddig főleg mezőgazdasági termékeket (cukornád, fa) adó gyarmat felértékelődött a portugál korona szemében. A portugál arisztokrácia körében valóságos divattá és nem utolsósorban jól jövedelmező vállalkozássá vált egy-egy brazíliai magas kormányhivatal elnyerése. Az állandó pénzzavarban szenvedő anyaország, e hivatalnokain keresztül, kíméletlenül megadóztatta, a korona javára lefoglalta a jövedelmek jelentős részét. A féktelen kizsákmányolás ellen természetesen számos lázadás (a rabszolgáké) és felkelés (a vállalkozó polgároké és részben a helyi arisztokratáké) zajlott le, amelyek végül is a Portugáliától független Brazil Császárság kikiáltásához (1822. szept. 7.) vezettek.

Diegues filmje ennek a függetlenedési folyamatnak a sokfajú brazil nép és nemzeti öntudat kialakulásának története. Pontosabban: artisztikus, kissé anarchikus és szubjektív költői látomás a nemzetté válás egy-egy aspektusáról. Nevezetesen a gazdasági kizsákmányolás elleni tiltakozásokról és a mai Brazíliát alkotó fekete rabszolgák és fehér telepesek bizonyos „érdekazonosságáról” és ennek következtében felszabadításuk egyik sajátos „latin” okáról; a fajok keveredéséről.

A film története ezt a két témát járja körül. A helyi kormányzat felülvizsgálatára (mivel egyre kevesebb aranyat és gyémántot küld Portugáliába) új királyi biztos érkezik. Ezt az erőteljes, jóképű fiatalembert elbűvöli a brazíliai tropikus világ a maga színeivel, virágaival, végtelen szép-vad tájaival és nem utolsósorban ellenállhatatlan temperamentumú fekete rabszolganőivel.

Az új királyi biztosnak megtetszik az öreg helyi parancsnok kihívó szépségű fiatal rabszolganője, Xica da Silva, és egyszerűen elveszi tőle. A varázslatos erotikájú lány azután szinte megbabonázza és zabolátlan érzéki vágyainak, akaratának és gátlástalan nagyravágyásának kiszolgálójává teszi a fiatal királyi biztost, aki aztán felszabadítja a lányt.

Xica da Silva a csúcsról, ahová mind a helyi portugálok, mind a nála szerencsétlenebb egykori rabszolgatársai gyűlöletétől, irigységétől övezve feljutott, a mélybe zuhan, s egy (a még korlátlan hatalma és gazdagsága idején általa néger papok számára alapított) kolostorba menekül.

Az élet, a szerelem, a fajok keveredése, az „öreg” Portugália elleni „fiatal” brazil lázadás folytatódik... A szabad új-világ, Brazília születőben van.

Lehet, hogy történelmileg ez a kép nem mindenben felel meg a tényeknek, de Carlos Diegues költői látomása – mert ő így látja és így akarja láttatni e folyamatot – mégis szuverén érvényű! És ilyennek érezhette Brazília sokfajú lakossága is, ahol a film – mint egy nemzeti filmeposz – óriási sikert aratott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7429