KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hamiskártyások fejedelme

Ardai Zoltán

 

Sylwester Cheçiński filmjének Lengyelországában minden a kártya, a hazárdjáték körül forog. A Varsóból vidékre érkezett úriembernek már a pályaudvarnál várakozó taxisofőr kártyát mutogat, csaknem tudva, hogy nem hiába. A helység fő funkcionáriusa – egyben legjelesebb hamisjátékosa – előbb csupán biliárdpartira invitálja az idegent, majd miután a szemérmes biliárdozás kellőképpen izgalomba hozta mindkettőjüket, felhorkan: „kezdjünk valami férfiasabbal; mi a véleménye a pókerről?” A városban még a büfék üvege mögött is ott tornyosulnak a kártyacsomagok, s magától értetődik, ha valaki ötöt vesz egyszerre. De másutt is, minden városban, ahol az átejtés vándorló mestere megfordul, a hamiskártyázás tűnik az egyetlen olyan érvényesülési lehetőségnek, amely mindenki számára nyitott. A film minden szereplője még erkölcsi önértékelésében is aszerint bizonytalanabb vagy határozottabb, hogy az emberek mekkora többségét vélheti nálánál ügyetlenebb csalónak.

Cheçiński nem próbálja erőszakosan társadalomképpé duzzasztani a pókermetaforát – vagyis nem fújja fel a kipukkadásig – s még a célzatosabb jelenetek és beállítások is (például: a Gierek szejm-beli beszédét közvetítő televízió képernyője előtt bubik és bankók suhognak) csupán könnyed kézzel odavetett színező elemek ebben a sikerült szórakoztatófilmben. A feszült cselekménynek inkább a pszichológiai realizmus ad mélységet, amely kifejezetten kellemes módon keveredik a kalandfilmes toposzokkal, illetve a lengyelországi nyugatiasság külsődleges jelzéseivel. Különböző alkatok és észjárások figyelemreméltó taktikai harca folyik itt, ugyanakkor a szomorú svindlikirály mitikus jellegű figura: a jóság ördögeként leckéztet meg mindenkit. A legcinikusabb módon a legtenyérbemászóbb gazdagokat löki kétségbeesésbe, többek közt egy fiatalembert, akinek nem elég, hogy magas beosztású apja elhalmozza javakkal, a nagy kártyás nimbuszára is igényt tart. De a főhős sem egyszerűen mesealak, s ezt végleg nyilvánvalóvá teszi az, hogy az utolsó képsor holtan mutatja őt egy szemétkupacban. E Wajda-allúzió ellenére Cheçiński műve nem annyira a lengyel filmművészet folyamatosságának, mint inkább általában a lengyel moziszínvonal megbízhatóságának újabb példája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6077