KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/március
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : 25 éves a Filmtudományi Intézet
POSTA
• Kas Ilona: Hogy mi a televízió... Olvasói levél

• Kovács András Bálint: „Gyönyörű válság” A Társulás Stúdió előzményei és törekvései
• Bikácsy Gergely: Az alperesek Kabala
• Zsugán István: A gének dala Anna
• Zalán Vince: Se hús, se hal Rontás és reménység
• Bódy Gábor: Kreatív gondolkozó szerszám A „kísérleti film” Magyarországon
• András László: Egy gengszterfilm hátországa A Keresztapa
• Wisinger István: Hollywood Hollywood ellen Az amerikai filmgyártás útvesztői
• Zilahi Judit: Mire jön be a közönség? Washingtoni filmlevél az új évad kasszasikereiről
• Csala Károly: Egy szigetvilág fölfedezése (1.) Amerikai szociofilm, 1930–1945
• Szabó Júlia: Fény és mozgás Viking Eggeling és a magyar aktivizmus
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Szamurájok és banditák
• Kövesdi Rózsa: Mesél a bécsi erdő
• Koltai Ágnes: Ámokfutó
• Jakubovits Anna: Zorán, a zsoké fia
• Varga András: Víkendház nélkül nem élet az élet
• Gáti Péter: Menekülés haza
• Ardai Zoltán: Újra szól a hatlövetű
• Bikácsy Gergely: Egyszerű eset
• Lajta Gábor: Az összekötő jönni fog
• Schubert Gusztáv: A Hótündér
TELEVÍZÓ
• Horvát János: „Folyt. köv.” A tévésorozatokról
• Fehér Gyula: Műsor öt nyelven Az Újvidéki Televízióról
KÖNYV
• Báron György: A halandóság leltára

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Téli fivérek

Benke Attila

Vinterbrødre – dán, 2017. Írta és rendezte: Hlynur Palmason. Kép: Maria von Hausswolff. Zene: Toke Brorson Odin. Szereplők: Elliott Crosset Hove (Emil), Simon Sears (Johan), Lars Mikkelsen (Carl), Victoria Carmen Sonne (Anna). Gyártó: Masterplan Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

A kétezres évektől a skandináv filmek sikertörténetéről beszélhetünk. Számos remek dráma (Ádám almái, A vadászat), szatíra (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Férfiak és csirkék) vagy éppen jéghideg műfajfilm (Engedj be!, Fácángyilkosok) származik a térségből. Igaz, a tavaly bemutatott Hóember és az Emlékszem rád elmaradtak a várakozástól, és a legújabb dán csömörfilm, a Téli fivérek is inkább szabályt erősítő kivétel. Az elsőfilmes Hlynur Palmason művének főszereplője az örökgyerek Emil, aki fivérével, Johannal dolgozik egy isten háta mögötti bányában. Az elszigeteltség és a zord időjárás pedig a lelkeket is kikezdi, mert a sehová sem tartó életére lassan ráeszmélő infantilis Emil ön- és közveszélyessé válik, többek között saját gyártású szeszes itala miatt.

Palmason filmjének elvitathatatlan erénye a zajos, sötét, havas-saras földmély, valamint a nyirkos bányavidék atmoszférája, amelyet Maria von Hausswolff szürreális víziókba hajló expresszív képei és Toke Brorson hátborzongató ambient zenéje teremtenek meg. Ez a nyomasztó és félelmetes környezet kiváló terep lenne egy thrillerhez vagy horrorfilmhez, de Palmason ehelyett Emil lelki világát próbálja bemutatni a szétfutó sztoriban.

A Téli fivérek az elsőfilmek tipikus hibáit hordozza magán. Palmason didaktikus és túl sokat markol, behozza az apakomplexus, a testvérviszály, a beteljesületlen szerelem, sőt még az osztályharc témáit is, azonban nem tudja összerántani mindezeket erős történetté. Ráadásul a túlnyújtott, sokszor értelmezhetetlen jelenetek miatt Emil inkább idegesítő, semmint azonosulásra méltó antihős. Így aztán a Téli fivérek inkább az elszalasztott lehetőségek filmje. A levegőben lógó szürreális finálé akár egy Alejandro Jodorowsky-féle pszichedelikus tripbe is beleillene, de a mű egészét tekintve inkább az alkotói bizonytalanság szimptómája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13667