KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Lancester és Volonté

Molnár Gál Péter

Sosem játszottak egyazon filmben. Két dudás eltúlzott volna egy csárdában. A lapzártára érkező gyászhírnél több rokonítja az East Harlem-i ír és a milánói értelmiségi színészt. Jóllehet Hevesi Sándor csípős elméssége szerint „nincs színész és színésznő, csak férfiszínésznő és női színésznő”. Az önérzet kóros megnagyobbodására és a túlingerelt önszeretetre célzott.

Burt Lancester (1913-1994) és Gian Maria Volonté (1933-1994) két komoly komédiás, előbbi 1971-ben bejelentette, hogy visszavonul, tíz évnél tovább forgatott ezután; Volonté nem tett bejelentést, ugyanezen időben nehéz betegsége megszakítani kényszerítette dicsteljes pályafutását. 1990-ben Nyitott ajtókbéli alakításáért Oscarra jelölték, de Félixet kapott.

Művészi rokonságuk abban állt, hogy mindketten a férfi szerepkörön működtek. Nem állítható bátran ugyanez azon színészekről, akik nadrágot viselnek bár és öklöznek is műtermi vadnyugati ivókban.

A most meghalt Lancester maga a kisportolt egészség: a New York University kosarasa kitartóan atletizál. Tizenkilenc évesen fölcsap cirkuszi artistának; Nick Cravat-tal hét évig trapézszámban lép föl a kupolában (húsz évvel később Lollobrigida és Curtis mellett árumintát ad múltjából). Rövid házassága Norma Andersonnal hűség a cirkuszhoz: az asszony is cirkuszi akrobata volt.

Volonté úrifiú. Jómódú polgárszülők gyermekeként választja a komédiásmesterséget. Klasszikus színházi szerepek után spagettiwesternek és peplumos antikizáló mozimarhaságok szereplője Cottafavi, Leono, Sollima, Damiani rendezéseiben. Lancester a háború alatt a tábori színháznál szolgálja a hazát; keményöklűként kezdi mozikarrierjét.

Amint sikereik megengedhetővé teszik: választékosan igényessé lesznek. Volonté a bűnügyi izgalmak helyett előnyben részesíti azon forgatókönyveket, amiknek politizáló izgalmuk van. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében(1970), Sacco és Vanzetti (1971), A munkásosztály a paradicsomba megy (ugyanakkor), eljátssza Aldo Moro meggyilkoltatását a Todo modoban (1976). Volonté politikai nézeteit Róbert László egy olasz vendégségekbe is belekíváncsiskodó televíziós tudósításából is tudhatjuk: 16 milliméteres filmet rendez egy elfoglalt római gyár történetéről (1971).

Lancester a harlemi ír olasz hercegként az egyetemes filmtörténet legszebb kockáihoz tartozik, amint út porától szürke szempillákkal évszázadok-nevelte meghajlíthatatlan gerinccel üli végig a misét A párduc (1963) családi kápolnájában. Háborús kalandfilmekben is eltántoríthatatlan. Frankenheimer A vonatjában (1964) ügyességénél vonzóbb becsületessége, életrevalóságánál odaadása, küzdőképességénél megnyerőbb állhatatossága.

Volonté tekintetéből komolynak tetszik minden társadalmi probléma. Lancester tekintetéből minden kaland. Volonté szeme sarkában huncutság bujkál a tragikus pillanatokban. Mintha mosolyogna a pillanat fontosságán. Politikai elkötelezettsége nem pártpropagandista munka: a halállal érintkező a tisztességgel áll elszámolási viszonyban. Lancester mosolytalan. Eltökélten hős a mozivásznon. De nem a színészhiúság, macho-gőg miatt húzta magára a heroikus szerepkört: erkölcsi felkiáltójelként példát állított a mozijegyvásárló kereskedelmi ügynökök elé.

Egy amerikai és egy olasz férfi a vászonról. Rendíthetetlenül tisztességesek, erősek, állóképesek. Némileg időszerűtlenek voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/02 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1019