KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A megkínzott ember mosolya

Vida János

 

Jang Jen-csin és Teng Ji-min müve 1979 szeptemberében készült, tehát még a kínai filmművészet új kibontakozásának korai szakaszában. Ezúttal is feltűnő jelenség: mintha a színészek és az operatőrök legjava már teljes vértezetben fogott volna hozzá, hogy éljen a megújulás adta művészi lehetőségekkel, amikor a rendezők és a forgatókönyvírók többsége még kereste a „hangját”. Ennek a filmnek különösen a közelképei nyújtanak olyan elmélyült jellemábrázolást, amely sokszorta kifinomultabb, mint a cselekmény olykor kissé vázlatos szerkesztésmódja.

A vázlatosság a jelképességből is következik. A történet középpontjában egy újságíró áll, aki 1975 telén lelkiismereti válságba kerül, mert nem akar teljesíteni egy aljas megbízatást, ugyanakkor azonban családját – s kissé önmagát is – félti. Hiába próbálkozik kerülő utakkal, nem marad más választása: nyíltan kell kimondania az igazságot, ha becsületes akar maradni. A lelkiismeretes, ám nehezen mozduló kínai értelmiségiek jelképe ő a filmben, aminthogy a többi szereplő is kissé szimbolikus, sőt, maga a helyszín is: Hajcseng város a valóságban nem létezik ugyan, külsőségei (és a neve) alapján azonban Sanghajjal azonosítható. (Két évvel később Hszie Csin filmjében a Tienjün-hegy egész Kínát jelképezi.) Még a főhős családja is – feleség és egy leánygyermek – a mai kínai hivatalos családeszmény visszavetítése. Bizonyára az sem véletlen, hogy a nehéz időket élő házaspár boldog múltja, megismerkedésük, kibomló szerelmük és nászútjuk ideje éppen 1965-re, a kulturális forradalom előtti utolsó nyárra esett. Sajátságos viszont, hogy a rendezők, miközben az értelmiségiek megaláztatásairól szólnak, anyagi életkörülményeiket egyáltalán nem próbálják nehezen elviselhetőnek ábrázolni. (Későbbi filmekben sokkal keservesebb sorsokat látunk.)

Valósággal tobzódnak az alkotók a flash-back-kel való játékban, a látomások, az álmok, a visszaidézett és az elképzelt események megjelenítésében. Ezek a képek néhol kissé merevre sikerültek (az osztott képmezőről például nehezen hihető, hogy a hős azt valóban úgy látja álmaiban), s technikai hiba is előfordul (amikor a tengerparti homokon évődik a szerelmespár, túlságosan jól látható a forgatás során ruhájuk tisztaságát óvó mű-anyagfólia).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5961