KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Dialëktus

Filmnyelvjárások

Stőhr Lóránt

A 2002-ben indult Dialëktus mára a legnagyobb nemzetközi dokumentum- és antropológiai fesztiválunkká nőtt.

 

Nem könnyű választ adni az antropológiai film mibenlétét fürkésző kérdésre. Van, aki úgy határozza meg, mint az alkotó és a bemutatandó ember, embercsoport elmélyült kapcsolatán alapuló filmkészítési módot, mások az „őslakosoknak” nemcsak a szokásait, életmódját lefilmező, de világlátását, önértelmezését is tiszteletben tartó és feltáró vizuális antropológiai kutatások részének tekintik. Az antropológiai film határműfajára – mint a legtöbb műfaji definícióra – a legjobb talán példákat felhozni, amelyek a hangsúlyaikban lényegesen eltérő, száraz meghatározásoknak életet, formát és színt adhatnak. Az Anni Paanajärviból című film egy fakitermelésből élő, tradicionális karéliai falu lakóinak a küzdelmét örökíti meg több éven át; a film főhősei azért harcolnak, hogy fából készült csodálatos épületegyütteseiket – az oda tervezett vízerőmű építésével járó pusztulástól megóvandó – nyilvánítsák a világörökség részének. A Vándorok – hanti világ az ősmagyarokkal rokonságban álló, szokásait, nyelvét nagyrészt elvesztő, eloroszosodott nép rénszarvastenyésztésre alapuló életmódját térképezi fel a hantiul még jól-rosszul beszélő őslakosok egyikének kommentárjaival. A Teshumara – A tuareg felkelés gitárjai készítője annak a sajátos zenei stílusnak jár nyomában, amelyet az arab elnyomás ellen fellázadt tuareg harcosok száműzetésükben alkottak meg latin-amerikai zenei irányzatokból a tuareg nép küzdelmének dicsőítésére. Sokféle témából születhet hát antropológiai film, de a súlypont – a dokumentumfilm egyik minőségi kritériumával szemben – a dramaturgiai kimunkáltságról, a drámai hatáskeltésről a sajátos értékeket hordozó közösség, embercsoport bensőséges megismerésére és megmutatására helyeződik át.

A példákat a Dialëktus Filmfesztiválra idén benevezett alkotásokból hoztam, mely fesztivál 2002-ben még a magyar néprajzi és antropológiai film szemléjének indult, ám azóta jelentősen átalakult, és Magyarország legnagyobb nemzetközi dokumentumfilm-fesztiváljává nőtte ki magát háromszáznál több benevezett alkotással, amiből kialakult az antropológiai és a néprajzi versenyprogram. A válogatásban neves külföldi dokumentumfilmesek munkáitól (Novotny Timo: Körforgás, Budrala Dumitru: A sündisznó átka) kezdve a Magyar Filmszemlén sikert aratott hazai (Kincses Réka: Balkán bajnok, Bódis Kriszta: Falusi románc) és a mozikban már bemutatott külföldi filmen át (Aleksandar Manić: Sutkai bajnokok) a kezdők, az itthon még kevésbé híresek és a perifériára szorultak egyaránt megjelentek a fesztivál programjában. A szintén áprilisban megrendezett Titanic Fesztiválhoz hasonlóan a Dialëktus felbecsülhetetlen jelentősége, hogy olyan tájakra, vidékekre kalauzol, olyan nyelvjárásokkal, életmódokkal ismertet meg, amelyeket a kereskedelmi jellegű ismeretterjesztő csatornák legfeljebb csak érintőlegesen, izgalmas látványosságként tálalnak.

Milyen más, ha a bolíviai kokatermesztők és szakszervezetük s nem a kábítószertermelést üldöző, annak ürügyén dél-amerikai parasztokat földönfutóvá tevő amerikai hatóságok szemszögéből mesélik el a kokacserje hasznát, mint teszi azt a MontealegreFranco páros filmjében. A Chapare-i kokatermesztőkből – és párdarabjából, a nicaraguai chiapas indiánok ellenállási mozgalmáról szóló, harcosan USA-ellenes propagandafilmből – az is kiderül, hogy a kommunizmus utolsó mentsvára Latin-Amerika, ahol a parasztokat tömörítő szakszervezetek még mindig komoly politikai erőt képviselnek. A szibériai kalauz az orosz keresztény hit elevenségéről tanúskodik: Maciej Migas és Jedrzej Morawieski filmje egy tajgai telep életét festi le, amit egy Visszarion nevű, magát Krisztusnak kikiáltott férfi alapított hívei, immár ötezernél több, vagyonát, korábbi életét maga mögött hagyó ember számára. Kevésbé egzotikus vidékre, csupán a közeli Svájcba kalauzol a Feketeorrú hófehérkék, Neuenschwander-Gindrat Sylviane az alpesi ország ismeretlen arcát, egy hegyvidéki tanyán élő család mindennapjait mutatja be nézőinek. A családfő a címben szereplő, jellegzetes alpesi juhfajta megszállott tenyésztője, egy hétre sem képes elhagyni az Alpok gondosan művelt legelőit, ami miatt feloldhatatlan konfliktusba kerül melegszívű, kötelességtudó, de utazni, szórakozni vágyó családtagjaival. A tradíciókhoz ragaszkodó juhtenyésztő távoli rokona az olasz orvosnak, aki amputált lábú emberek rehabilitációját végzi Afganisztánban (Esben Hansen: Taposómalom), a kameruni jogásznőnek, aki a kizsákmányolt, megerőszakolt nők becsületéért harcol (Kim Longinotto: Sisters in Law), a bosnyák művészetbarátoknak, akik a világ első Bruce Lee-szobrát állítják fel Mostarban (Milharcic Ozren: Engedd be a sárkányt!). A legjobb antropológiai filmeket ugyanis nem pusztán az ismeretlen táj, a sajátos dialektus termi, hanem a hiteles arcok, a megszállottságig erős és elszánt hősök.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9048