KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bűnös életem

Simándi Júlia

 

Minden történeti vizsgálódásnál szemléletesebb bizonyítéka közép-kelet-európai sorsközösségünknek egy-egy olyan figura, mint Janusz Kidawa szerzői filmjének főhőse, Franciszek Buła. Ismerős számunkra ez a bőbeszédű, agyafúrt „rossz pénz”, aki nem vész el, akármilyen csavarásai közé kerül is a történelemnek: ilyen Ábel, ilyen Kakukk Marci. És ismerős a hangvétel is: Hašeket vagy a maiak közül Hrabalt idézi fel. Úgy látszik, külső elnyomás és a belső ellentétek együttese kitermeli azt a hőstípust, amely „békeidőben” egyszerű csínytevő, de a körülmények hatására képes tisztességből hőssé válni.

Franciszek Buła „bűnös” élete a két világháború közé szorult: s ráadásul két ország közé is, mert életének helyszínét, a sziléziai bányásztelepet a lengyel–német határ metszi ketté. A kor: a második világháború kitörését megelőző szélcsend. Franci egy vándorkomédiás társulattal járja a vidéket, és előadásaiban – flash backek formájában – felidézi korábbi életének egyes fordulatait. Ez az alaphelyzet meghatározza a film szerkesztésmódját: lazán kapcsolódó epizódokat látunk. Franci születése, iskolaévei, gyerekkori gazemberségei, szüzességének elvesztése, félreértésen alapuló bebörtönzése, személyes életének minden apró eseménye szoros szálakkal kötődik országa, népe sorsához. Ahhoz a kis bányászvároshoz, ahol az iskolában egy padban ülnek az egykori népfölkelők és a németekkel szimpatizálók gyermekei, a kocsmában együtt isznak a megalkuvásra hajlamos szakszervezeti vezetők és a titkolózásba kissé belemerevedett kommunisták: ahol mindennaposak a sztrájkok, elbocsátások, letartóztatások; ahol egyesek tőkét kovácsolnak mások nyomorúságából. Ahhoz az országhoz, amelyet a legkíméletlenebbül sújtott később az akkor még csak erejét próbálgató fasizmus.

Ám Franci ízes előadásában az élmények megszelídülnek, a humoros oldalukat mutatják, szinte ártatlannak látszanak. Mintha nem ezeknek az eseményeknek közvetlen folytatása lenne a film aggasztó jelen ideje.

Ugyanolyan meseszerűek és távoliak Franci anekdotái, mint a komédiások összetákolt színpadán bemutatott élőképek Pisztulkáról, a híres rablóról, akit természetesen Franci alakít. A kezdetleges színjátékban a gyilkosságot csupán egy félbehagyott mozdulat jelzi, a levágott fej papírmaséból van, és piros festék rajta a vér. Franci történeteinek képi megjelenítése is efféle stilizációs szándékot mutat. Hiányzik azonban az a következetesség, amitől a havat imitáló borotvahab vagy a félrecsúszott paróka egyértelműen a stilizáció, a távolítás eszközének minősül, és nem tetszik sutaságnak, hibának. A film valóságillúziót keltő műfaj, nehéz tisztán filmi eszközökkel „elemelni” az ábrázolt világot a valóságtól. Bár nem elég erőteljesen, de azért érezhetően ezzel a céllal különül el a kamerakezelés módszere is a jelen idejű és a flash back jelenetekben. Míg utóbbiakra a színpadias, rögzített nézőpont a jellemzőbb, addig a jelent, a csepűrágók előadásait, vándorlásait híradószerűen mozgékony kézikamerával vették fel. A színészi játékban is keverednek a realista megszemélyesítés és a túlzó, játékos jelzés elemei. A néző elbizonytalanodik, nem tudja, hogy most az „így történt”-et vagy az „én így emlékszem”-et mutatják neki. Ha nem elég nagy a különbség két eltérő ábrázolásmód között egy filmen belül, akkor fennáll a veszély, hogy az egyik csak hibának, sikertelen megoldásnak fog tűnni a másikhoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6846