KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bűnös életem

Simándi Júlia

 

Minden történeti vizsgálódásnál szemléletesebb bizonyítéka közép-kelet-európai sorsközösségünknek egy-egy olyan figura, mint Janusz Kidawa szerzői filmjének főhőse, Franciszek Buła. Ismerős számunkra ez a bőbeszédű, agyafúrt „rossz pénz”, aki nem vész el, akármilyen csavarásai közé kerül is a történelemnek: ilyen Ábel, ilyen Kakukk Marci. És ismerős a hangvétel is: Hašeket vagy a maiak közül Hrabalt idézi fel. Úgy látszik, külső elnyomás és a belső ellentétek együttese kitermeli azt a hőstípust, amely „békeidőben” egyszerű csínytevő, de a körülmények hatására képes tisztességből hőssé válni.

Franciszek Buła „bűnös” élete a két világháború közé szorult: s ráadásul két ország közé is, mert életének helyszínét, a sziléziai bányásztelepet a lengyel–német határ metszi ketté. A kor: a második világháború kitörését megelőző szélcsend. Franci egy vándorkomédiás társulattal járja a vidéket, és előadásaiban – flash backek formájában – felidézi korábbi életének egyes fordulatait. Ez az alaphelyzet meghatározza a film szerkesztésmódját: lazán kapcsolódó epizódokat látunk. Franci születése, iskolaévei, gyerekkori gazemberségei, szüzességének elvesztése, félreértésen alapuló bebörtönzése, személyes életének minden apró eseménye szoros szálakkal kötődik országa, népe sorsához. Ahhoz a kis bányászvároshoz, ahol az iskolában egy padban ülnek az egykori népfölkelők és a németekkel szimpatizálók gyermekei, a kocsmában együtt isznak a megalkuvásra hajlamos szakszervezeti vezetők és a titkolózásba kissé belemerevedett kommunisták: ahol mindennaposak a sztrájkok, elbocsátások, letartóztatások; ahol egyesek tőkét kovácsolnak mások nyomorúságából. Ahhoz az országhoz, amelyet a legkíméletlenebbül sújtott később az akkor még csak erejét próbálgató fasizmus.

Ám Franci ízes előadásában az élmények megszelídülnek, a humoros oldalukat mutatják, szinte ártatlannak látszanak. Mintha nem ezeknek az eseményeknek közvetlen folytatása lenne a film aggasztó jelen ideje.

Ugyanolyan meseszerűek és távoliak Franci anekdotái, mint a komédiások összetákolt színpadán bemutatott élőképek Pisztulkáról, a híres rablóról, akit természetesen Franci alakít. A kezdetleges színjátékban a gyilkosságot csupán egy félbehagyott mozdulat jelzi, a levágott fej papírmaséból van, és piros festék rajta a vér. Franci történeteinek képi megjelenítése is efféle stilizációs szándékot mutat. Hiányzik azonban az a következetesség, amitől a havat imitáló borotvahab vagy a félrecsúszott paróka egyértelműen a stilizáció, a távolítás eszközének minősül, és nem tetszik sutaságnak, hibának. A film valóságillúziót keltő műfaj, nehéz tisztán filmi eszközökkel „elemelni” az ábrázolt világot a valóságtól. Bár nem elég erőteljesen, de azért érezhetően ezzel a céllal különül el a kamerakezelés módszere is a jelen idejű és a flash back jelenetekben. Míg utóbbiakra a színpadias, rögzített nézőpont a jellemzőbb, addig a jelent, a csepűrágók előadásait, vándorlásait híradószerűen mozgékony kézikamerával vették fel. A színészi játékban is keverednek a realista megszemélyesítés és a túlzó, játékos jelzés elemei. A néző elbizonytalanodik, nem tudja, hogy most az „így történt”-et vagy az „én így emlékszem”-et mutatják neki. Ha nem elég nagy a különbség két eltérő ábrázolásmód között egy filmen belül, akkor fennáll a veszély, hogy az egyik csak hibának, sikertelen megoldásnak fog tűnni a másikhoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6846