KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Örökség

Tüske Zsuzsanna

Hereditary – amerikai, 2018. Rendezte és írta: Ari Aster. Kép: Pawel Pogorzelski. Zene: Colin Stetson. Szereplők: Toni Colette (Annie), Gabriel Byrne (Steve), Alex Wolff (Peter), Milly Shapiro (Charly). Gyártó: PalmStar Media. Forgalmazó: Vertigo Média. Szinkronizált. 126 perc.

 

Az utóbbi időben egyre több cizellált és emlékezetes műalkotás került fel Hollywood horror-polcára. Az egyszeri ijesztgetésre legyártott bóvlik lomtárából magasan kiragyognak, sőt a multiplex-nagyközönségben is hálás és nyitott befogadóra találnak az olyan friss szemléletű, első vagy másodfilmes író-rendezők szerzői alkotásai, mint a Tűnj el! (Jordan Peele) vagy a Hang nélkül (John Krasinski), amelyek már nem csak az érzékeket, de a lelket is célba veszik. A sort idén az eddig rövidfilmeket jegyző Ari Aster folytatja az Örökséggel, amelyben szintén kulcsszóvá válik a bizarr fantasztikum (Tűnj el!) és műfaji témává a legmélyebb családi gyász szívszorító fájdalma (Hang nélkül).

Miután a Graham-család elveszíti meghatározó tagját, Ellent, a nagymamát, az egyébként is különös, álomkórszerű melankóliában lézengő, négyfős famíliában egyre furcsább dolgok történnek. Az események középpontjában az édesanyja elvesztésétől inkább megkönnyebbült Annie és a hátborzongató nagyihoz közel álló, különc és zárkózott kislány, Charly áll. Még le sem telik a gyászidő, amikor egy újabb haláleset, egy valódi tragédia következik be, amely szinte révületbe ejti Annie-t, felszínre hoz minden bűntudatot és félelmet, valamint egyre közelebb viszi a családot bizarr és borzongató örökségéhez. A ‘70-es évek horror-fénykorát idéző, visszafogott szerzői eszközökkel és drámai érzékenységgel felépített Örökségben a fájdalom és veszteség mélysötét szépségű tónusai keverednek a nyomasztó atmoszférába: fojtogató hangulata lassacskán körbeveszi a nézőt is, így végül nem csak egy ismerősnek tűnő, mégis ismeretlen, sőt zavarba ejtő helyre találunk – de a hosszú megvonás után ismét átléphetünk a valódi mozi világába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13741