KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Téli fivérek

Benke Attila

Vinterbrødre – dán, 2017. Írta és rendezte: Hlynur Palmason. Kép: Maria von Hausswolff. Zene: Toke Brorson Odin. Szereplők: Elliott Crosset Hove (Emil), Simon Sears (Johan), Lars Mikkelsen (Carl), Victoria Carmen Sonne (Anna). Gyártó: Masterplan Pictures. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 94 perc.

A kétezres évektől a skandináv filmek sikertörténetéről beszélhetünk. Számos remek dráma (Ádám almái, A vadászat), szatíra (Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, Férfiak és csirkék) vagy éppen jéghideg műfajfilm (Engedj be!, Fácángyilkosok) származik a térségből. Igaz, a tavaly bemutatott Hóember és az Emlékszem rád elmaradtak a várakozástól, és a legújabb dán csömörfilm, a Téli fivérek is inkább szabályt erősítő kivétel. Az elsőfilmes Hlynur Palmason művének főszereplője az örökgyerek Emil, aki fivérével, Johannal dolgozik egy isten háta mögötti bányában. Az elszigeteltség és a zord időjárás pedig a lelkeket is kikezdi, mert a sehová sem tartó életére lassan ráeszmélő infantilis Emil ön- és közveszélyessé válik, többek között saját gyártású szeszes itala miatt.

Palmason filmjének elvitathatatlan erénye a zajos, sötét, havas-saras földmély, valamint a nyirkos bányavidék atmoszférája, amelyet Maria von Hausswolff szürreális víziókba hajló expresszív képei és Toke Brorson hátborzongató ambient zenéje teremtenek meg. Ez a nyomasztó és félelmetes környezet kiváló terep lenne egy thrillerhez vagy horrorfilmhez, de Palmason ehelyett Emil lelki világát próbálja bemutatni a szétfutó sztoriban.

A Téli fivérek az elsőfilmek tipikus hibáit hordozza magán. Palmason didaktikus és túl sokat markol, behozza az apakomplexus, a testvérviszály, a beteljesületlen szerelem, sőt még az osztályharc témáit is, azonban nem tudja összerántani mindezeket erős történetté. Ráadásul a túlnyújtott, sokszor értelmezhetetlen jelenetek miatt Emil inkább idegesítő, semmint azonosulásra méltó antihős. Így aztán a Téli fivérek inkább az elszalasztott lehetőségek filmje. A levegőben lógó szürreális finálé akár egy Alejandro Jodorowsky-féle pszichedelikus tripbe is beleillene, de a mű egészét tekintve inkább az alkotói bizonytalanság szimptómája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13667