KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/június
• Zalán Vince: A tények nem beszélnek önmagukért A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmjeiről
• N. N.: A Balázs Béla Stúdió 1980-as filmográfiája
• Zsugán István: Mammon-tánc, magyar módra Fogadó az Örök Világossághoz
ESZMECSERE
• Faragó Vilmos: Boldogtalan film
ANIMÁCIÓ
• Sík Csaba: A légy szeme A Pannónia Stúdió rajzfilmjeiről
• Sváby Lajos: Donald Kacsa mosolya, Mona Lisa búja

• Pörös Géza: Az emberi kapcsolatok aszinkronitása Beszélgetés Kovács Andrással
• Gambetti Giacomo: „Párbaj a modern ridegséggel”
• Nemes Nagy Ágnes: Például a Baktérítő Sivatagi show
• Molnár Gál Péter: Koreo-mirákulum Mindhalálig zene
• Bikácsy Gergely: Minotaurusz gyermekei A fiú
• Koltai Ágnes: Az elnyűhetetlen kamaszkor A strand téli őre
• Bársony Éva: Kifosztott szeretők Csak a szerelem
• Csala Károly: Celluloid-kultúra Gondolatok egy kongresszus után
• Zilahi Judit: Az Oscar múltja és jelene
• Gregor Ulrich: A díjazottak évtizede
LÁTTUK MÉG
• Róna-Tas Ákos: Galileo Galilei
• Rózsa Zoltán: A királyi biztos szeretője
• Schéry András: Languszta reggelire
• Harmat György: Üzenet az űrből
• Sulykos Ilona: A végrehajtó
• Iván Gábor: A XX. század kalózai
• Szalai Anna Mária: Kamaszok
• Dániel Ferenc: Hét szeplő
• Loránd Gábor: Hét különleges megbízott
TELEVÍZÓ
• Bernáth László: Börtönrevű a képernyőn jegyzetek a Bűn című sorozatról
• Koltai Ágnes: Az emberek szeretnek várni valamire... Beszéljünk a sorozatokról
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Dalol a flotta
• Bikácsy Gergely: A besúgó
TELEVÍZÓ
• Zolczer János: Műholdról indul a harmadik műsor Televíziózás Pozsonyban
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Jean-Luc Godard: Beveztés egy igazi filmtörténetbe
POSTA
• N. N.: Teta veleta

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vendégek

A miniszter asszony félrelép

Vincze Teréz

Sally Potter szatírája a nyugati (felső)középosztályról.

 

Egy party, két házigazda, öt vendég – és egy rendező-forgatókönyvíró, aki láthatóan nagyon elemében van, amint szatirikus humorral rántja le a leplet az angol felsőközéposztályról ebben a társasági feketekomédiában.

Sally Potter a hetvenes évek vége óta a brit filmkészítés meghatározó alakja, a társadalmi-politikai kérdések iránt is fogékony, de azokat sohasem direkt formában tárgyaló rendezők közé tartozik. Forma tekintetében a kísérletező, avantgardisztikus vonulathoz sorolható, elég, ha az utóbbi időkből olyan műveire gondolunk, mint amikor jambikus pentameterekben beszélő filmben dolgoz fel a muszlim bevándorlás kérdését is érintő történetet (Yes, 2004), vagy amikor közeliben felvett beszélő fejek interjúit szerkeszti másfél órás filmmé (Rage, 2009). Leginkább azonban mégis a Virginia Woolf Orlandójából készült történelmi gender-fantasyjáról ismert, melyben Tilda Swinton 400 év alatt nem öregszik egy percet sem, épp csak nemet vált.

Ezúttal a kifejezetten klasszikus felépítésűnek mondható, hetven perces film nagyjából hetven perc történetét meséli el, miközben ütős szereplőgárdát és a rock, jazz és komolyzene klasszikusaiból összeállított zenei aláfestést vonultat fel. A forgatókönyvet Potter maga írta, bevallottan a 2015-ös brit parlamenti képviselőválasztások idején, és a film brit kritikusai meg is jegyezték, hogy nem túlzottan nehéz az ország politikai állapotának allegóriájaként olvasni a darabot. Nem kell azonban politológusnak lennünk ahhoz, hogy a két hét alatt, stúdióban rögzített kamaradarabot gördülékenyen olvashassuk a nyugati (felső)középosztály allegóriába csomagolt kritikájaként. A társadalmi közeget jelképesen lefedő foglalkozások képviselői vonulnak fel a filmben: a politikus és egyetemi professzor házigazdák vendégei között van aromaterapeuta, befektetési bankár és leszbikus házaspár is, mely karaktereket a remek színészek szórakoztatóan alakítják át a figurák által képviselt típusok szatirikus rajzává.

A cselekmény fókuszában Janet (Kristin Scott Thomas) és az ő előléptetése áll. A feministák büszkesége ő, egy vérbeli üvegplafon-törő, aki felért a mindig vágyott csúcsra: kinevezték egészségügyi miniszternek. A partyn közeli barátok gyülekeznek, hogy megünnepeljék a jelentős eseményt. A rendezés az elejétől fogva azt sugallja, hogy a merev arccal, bénultan a semmibe bámuló férj (Timothy Spall) most döbbent csak rá, hogy mekkorát hibázott, amikor feleségét mindvégig támogatta politikai ambíciói megvalósításában. Úgy érezzük, katatón állapota és a merev mozdulatok, melyekből már csak a vintage rock és jazz bakelitek cserélgetésére futja a lemezjátszón, hirtelen felismert legyőzetésének, a férfiassága elvesztése felett érzett fájdalomnak a kifejezése. Persze, tévedünk, mert hamarosan robban az első dramaturgiai bomba, mely leleplezi a férj fura állapotának okát. Majd később újra fordul a kocka, s kiderül, hogy mégiscsak van ennek az egésznek köze a férfiasság válságához is, ami talán még a halálnál is rémisztőbb.

A kellemesen trükkösre megírt forgatókönyvben jó tempóban jönnek a várt, majd azokat továbbgördítő, nem várt fordulatok, hogy amikor már azt hisszük, kiismertük a trükköket, újra meglepődjünk. Mindeközben a különböző figurák és a hozzájuk kapcsolható sztereotipikus viselkedések, típusproblémák szatirikus kritikáját kapjuk. A karakterkritika pedig – elegáns módon – egyáltalán nemcsak magának a típusnak a leleplezésében merül ki (vagyis nem lesz pusztán mondjuk az ezotéria nevetségessé tétele), hanem az emberi gyarlóság, az öncsalás, a hangoztatott elvek önellentmondásainak szatírájává válik. Egy feministának könnyűszerrel nevezhető rendező esetében pedig az sem meglepő, hogy a legszarkasztikusabb (és legszórakoztatóbb) kritikus szerepét egy nőre osztja – Janet legjobb barátnőjének szerepében Patricia Clarkson brillírozik. Gyilkosan szórakoztató humora néha még arról a szereposztási telitalálatról is elvonja a figyelmet, hogy a spirituális coach és aromaterapeuta szerepében Bruno Ganzot találjuk.

A film valódi szellemes szórakozást ígér, s a legutolsó percig tartogat meglepetést. Mindeközben pedig a rendező megfelelő mértékű öniróniáról is tanúbizonyságot tesz: még a feminista élharcosok is megkapják a magukét.

 

A VENDÉGEK (The Party) – brit, 2017. Rendezte és írta: Sally Potter. Kép: Alekszej Rogyionov. Szereplők: Kristin Scott Thomas (Janet), Timothy Spall (Bill), Patricia Clarkson (April), Emily Mortimer (Jinny), Cillian Murphy (Tom), Bruno Ganz (Gottfried). Gyártó: Adventure Pictures / Great Point Media. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 71 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/01 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13497