KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t

Sírfelirat

Pápai Zsolt

A hollywoodi western sírfeliratát az a rendező véste márványba, aki a műfaj megszületésénél is bábáskodott: John Ford.

 

A hatvanas évek elejére Hollywood egyik legnépszerűbb zsánerének, a klasszikus westernnek bealkonyult: alig maradt meghódítandó terület a műfaj számára, hiszen a vad és ismeretlen nyugat valamennyi fehér foltját feltérképezték már. A Vadnyugat legendáinak pionírjai, akárcsak a történeteiket megéneklő direktorok, kezdtek kiöregedni a mozikból, ezért vették a kalapjukat, hogy átadják helyüket a mítoszok utáni hajszában új régiók, a psziché sötét oldala vagy a világűr felkutatására szövetkezett hősöknek és alkotóknak.

A klasszikus hollywoodi western sírfeliratát az a rendező véste márványba, aki a műfaj megszületésénél is bábáskodott. Az Aki megölte Liberty Valance-t nosztalgikusra hangolt nyitányában az idős és nagy hírű Ransom Stoddard szenátor egy nyugati kisvárosba érkezik, hogy részt vegyen a környékbeliek előtt ismeretlen férfi temetésén. Mikor a helyi napilap szerkesztőjének kérésére Stoddard beszélni kezd az elhunythoz fűződő kapcsolatáról, újra életre kel egy rég eltemetett legenda, melynek centrumában Tom Doniphon, a városka nagy tekintélyű telepese és a környék rettegett haramiája, Liberty Valance áll. Stoddard annak köszönheti népszerűségét és karrierjét, hogy annak idején megteremtette a maga mítoszát Liberty Valance likvidálásával. Legendája évtizedek múltán is eleven, még ha hadban is áll a történelmi igazsággal.

John Ford a westernműfaj lényegét képező bináris oppozíciók (múlt–jövő, barbárság–kultúra, hazugság–igazság, Kelet–Nyugat) határainak folyékonnyá tételén dolgozott már a Hatosfogattól kezdve, de soha nem jutott annyira közel ehhez, mint itt. A filmben nemcsak a sztenderd westernszerepek értékelődnek át – az ököljog hidegvérű hívének (Doniphon) és törvény forrófejű őrének (Stoddard) szembeállítása merész húzás –, hanem a hagyományosan pozitív minőségként kezelt értékek – civilizáltság, kulturáltság stb. – is relatívvá lesznek. A Ford által annyira favorizált – és filmjeiben gyakran vázolt – határhelyzetekből ezúttal kivétel nélkül a barbár Nyugat képviselői jönnek ki jól.

A film a vizualitás szintjén dekonstruálja legszemléletesebben a westernmítoszt. Már az is meglepő, hogy a rendező fekete-fehérben forgatta művét. Noha Ford a negyvenes évek végéig ilyen nyersanyagra dolgozott, az ötvenes években született munkáiban – A csendes férfiben, a Tűz a napban, Az üldözőkben – színes filmre váltott. Visszatérése a fekete-fehérhez önmagában véve még nem jelentene sokat, de mivel a színredukció a képi világ általános lecsupaszításával jár párban, a gesztusnak üzenetértéke van. Hogy milyen mértékű is a vizualitás redukciója, azt jól illusztrálja, hogy az a rendező, aki szinte betege volt Utah és Arizona festői tájainak, és aki Az üldözők vagy a Lovaskatonák széles nagytotáljaival szívből jövő vallomások sorát intézte az egykori Vadnyugat miliőjéhez, az Aki megölte Liberty Valance-t történetének elmesélésekor közelikben és félközelikben fogalmazva szűk belsőkbe húzódott vissza, és még a kikerülhetetlen külsők javát is stúdiódíszletek között rögzítette. A DVD kristálytiszta képen plasztikusan érzékelhető a műtermi felvételek keresettsége, emellett a lemez – noha extrákban szegényes, lévén csupán a film előzetesét tartalmazza – érdekessége, hogy az eredeti, felújított mono hang mellett 5.1.-es verzió is található rajta.

„Nyugaton vagyunk. Ha a legendából valóság lesz, akkor is a legendáról kell írni” – mondja a hosszúra nyúlt előadás végén a szerkesztő a szenátornak. Ford szerint mítosz és történelem nem egymást kizáró fogalmak, már csak azért sem, mert lehetetlen eldönteni, hol húzódik a határ köztük. A rendező azzal, hogy bemutatja a mítosz születésének folyamatát, a történelem formálódásának egyik lényegi momentumára mutat rá. A történelemnek szüksége van a mítoszra, hiszen az hajtja-taszítja előre, az segíti önmozgásában, ellenben a mítosznak nincs szüksége a történelmi igazságra, hiszen éppen annak hiánya táplálja őt. A mítosz – már puszta jelenlétével – folyamatosan kompromittálja a történelmet, a történelem viszont sohasem képes teljes mértékben kompromittálni a mítoszt, hiszen – részben – abból él.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/06 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2584