KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Balkán bajnok

Családban marad

Bori Erzsébet

Közérdekűen szubjektív családi dokumentumfilm az erdélyi rendszerváltás etnikai, politikai csapdahelyzeteiről.

 

Kincses Réka alaposan megdolgoztatja filmje nézőit. Nem siet segítségünkre sem az erdélyi közelmúlt eseményeinek értelmezésében, sem a szereplők közti viszonyok tisztázásában. Nem árt erősen figyelnünk, mert apránként jönnek az információk, emlékeztetők és visszautalások, amelyekből mintegy mozaikképként kell kiraknunk a történetet, folyamatosan össze- és átrendezve, végig- és újragondolva, saját kútfőből pótolva a hiányokat.

A dráma címszereplője – a balkáni bajnok – Kincses Előd ügyvéd Marosvásárhelyről. Közéleti pályafutása a nyolcvanas években indult, amikor sorra lépett fel védőként politikai perekben. Leghíresebb védence Tőkés László volt a Ceausescu-rezsim végnapjaiban. Ez a demokratikus szerepvállalása alapozta meg a diktatúra bukása után meredeken felívelő politikai karrierjét. Ám három hónap sem kellett hozzá, és félresodorták a nacionalizmus felcsapó hullámai: az 1990 márciusi marosvásárhelyi pogromot megelőzően békítőként próbált közbeavatkozni, hogy végül mindkét fél őt tegye meg bűnbaknak; úgy érezte, menekülnie kell, Magyarországra szökött, ahol majd' hat évet élt emigrációban, közben Strassbourgig ment a maga igazáért, csak hogy kiderüljön: nincs, és soha nem volt hivatalos vád ellene, hosszúra nyúlt távollétének nem volt se oka, se értelme. Szülővárosába hazatérve viszont hiába próbált visszakerülni a közéletbe, sem az RMDSZ testületeibe, sem a román parlamentbe nem sikerült bejutnia. Azt mondja, összeesküdtek ellene, még régi harcostársai, barátai is elárulták.

A rendező – akiről ezen a ponton derül ki, hogy a főhős lánya – hazatér Németországból, hogy a dokumentumfilm eszközeivel kísérelje meg kinyomozni, mi az oka az apja sorozatos kudarcainak. (A filmet német televíziók gyártották, kérdés, mit érthetnek meg a német tévénézők ebből a speciálisan magyar–román vagy még inkább magyar–magyar helyzetből.)

Kincses Réka tehát hazatér, faggatja a szüleit, majd sorra felhívja, s ha módot kap rá, kamerával is felkeresi az érintetteket, a családi történet negatív hőseit, akikkel közvetlen, tegező viszonyban van. Beszél románokkal és magyarokkal, országos és helyi, egykori és mai Maros megyei vezetőkkel, archív felvételeket szerez, ahogy jó dokumentumfilmeshez illik. Minden szál az ősrosszhoz vezet. 1990. március 19-én román parasztok érkeztek a városba hagyományos termelőeszközeikkel felszerelkezve, ami egy arrafelé honos konfliktuskezelési módszer (volt). Magyarverni jöttek. Nyilván nem maguktól. Másnap a főtéren gyülekeztek a magyarok, az elnök bocsánatkérésére várva. Kincses Előd volt az egyik szónok, aki önmérsékletre intett a városháza erkélyéről. A románok is gyülekeztek, nem bocsánatkérési szándékkal. A katonaságot kirendelték, de nem avatkozott be. A végeredmény közismert: halottak, sebesültek, vádemelések, jogsértések és jogsérelmek.

Mi itt, az anyaországban döbbent értetlenséggel fogadtuk az események hírét. Még elevenen élt bennünk a gyűlölt zsarnokság vesztén érzett eufória, az új demokratikus rendbe és a két nép új alapokra helyezett kapcsolatába vetett remény. Mindennek brutálisan vetett véget a marosvásárhelyi pogrom. Hátteréről azóta sem tudunk sokkal többet, és még esélyünk sincs a megértésre. A franciaországi lázongásokról árnyaltabb, több nézőpontot közvetítő viták zajlanak itthon, mint az erdélyi (vajdasági, felvidéki) ügyekről, amik kizárólag a magyar kisebbség szűrőjén jutnak el hozzánk. Ez a kisebbség alig is tagolt: első, második és harmincadik helyen magyar, s legfeljebb utána férfi, nő, nyugdíjas, vállalkozó, kereszténydemokrata vagy vasutas. Kész csoda, hogy mégis van köztük néhány bátor ember, aki hangot ad független véleményének.

A Kincses család életében is vízválasztó volt 1990. március 20. Az apa földönfutó lett; a toxikológus feleség nem tartott vele az önkéntes száműzetésbe, mert nem akarta feladni a munkáját, az otthonát. A kisebbik lány az anyjával maradt, a nagyobbik leérettségizett, és Németországba ment. Ahogy halad előre a családi múltfeltárás, úgy törnek felszínre az elfojtott érzelmek, artikulálódnak a feszültségek.

A film nem adja meg a választ a kiinduló kérdésre: miért siklott félre az apa pályája? Helyette okok és válaszok egész sorát találja, s további kérdéseket. Kincsesék nemzedékekre visszamenőleg polgári értelmiségiek, erős magyar identitással és liberális értékekkel. Sem a polgári, sem a liberális értékekről nem beszélnek: látjuk őket. Látni őket az életvitelükben, a családtagok vitáiban, a szülő–gyerek kapcsolatban. Ahogyan az is szemmel látható, hogyan ütköznek össze ezek az értékek a nemzeti érzülettel és elkötelezettséggel. Jellemző példa a családi legendáriumból, hogy a síkfutásban balkáni bajnok Kincses Elődöt egy versenye előtt azzal gyanúsították meg, hogy szándékosan veszíteni fog magyar ellenfelével szemben. Ő rajthoz állt, aranyérmet nyert Romániának, de lesérült, és nem versenyezhetett többé, így maradt mindig csak balkáni bajnok.

A gyerek, aki büszke a szüleire, mert „volt bennük kiállás”, elmenekült a kisebbségi lét feloldhatatlan dilemmái elől, de visszatért, és ritka őszinte filmet készített e nehéz tárgyban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8702