KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Őszi paletta
• N. N.: A Szovjet Filmhét filmjei
• Szüszmann György: Majakovszkij és a film
• Majakovszkij Vlagyimir: Előszó egy kiadatlan forgatókönyv-gyűjteményhez
• Majakovszkij Vlagyimir: A forgatókönyv béklyójában

• Zalán Vince: „Hogy a megjövendőlt igazságot megtaláljam” Csontváry
• Sváby Lajos: Csodalényekre van szükségünk? Csontváry
• Faragó Vilmos: Legkisebb Cirkusz Circus Maximus
• Durst György: Mi újság a Balázs Béla Stúdióban?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Ide nekünk az oroszlánt is! Velence
• Zsugán István: Lázadók – okkal és ok nélkül Locarno

• Csala Károly: Titokzatos hatalmak? Érzéstelenítés nélkül
• Fábián László: A rövidfilm sorsa Az idő egészsége; Forgómozgás
• Berkes Ildikó: Előre a régi ideálok felé Jegyzetek új hollywoodi filmekről
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: Tűzharc
• Barna Márta: Élned kell!
• Schéry András: Stadion akció
• Palugyai István: Pihenőidő
• Zilahi Judit: A csere
• Karcsai Kulcsár István: Norma Rae
• Kulcsár Mária: Sakknovella
• Loránd Gábor: A frontvonal mögött
• Fekete Ibolya: A cukor
• Csala Károly: Fekete folyó
• Ledniczky Márton: Caddie
TELEVÍZÓ
• Koltai Tamás: A hatalom útvesztői Szerelmem, Elektra; Negyedik Henrik király
• Mágori Erzsébet: „A vonatoknak menni kell” Hívójel
• Nemes György: Hámos helyett
• Péterffy András: Változatok elekronikus képre A video kihívása
• R. Székely Julianna: Nem a veszélyt keresem Beszélgetés Halász Mihály operatőrrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Tévémozi
KÖNYV
• Csala Károly: Évről évre, hónapról hónapra
• Karcsai Kulcsár István: Egy színházi ember portréja
POSTA
• Scholtz Zoltán: Régóta szeretnék... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Körmöczi Lászlóné: Érdeklődéssel olvastam... Olvasói levél

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bűnös életem

Simándi Júlia

 

Minden történeti vizsgálódásnál szemléletesebb bizonyítéka közép-kelet-európai sorsközösségünknek egy-egy olyan figura, mint Janusz Kidawa szerzői filmjének főhőse, Franciszek Buła. Ismerős számunkra ez a bőbeszédű, agyafúrt „rossz pénz”, aki nem vész el, akármilyen csavarásai közé kerül is a történelemnek: ilyen Ábel, ilyen Kakukk Marci. És ismerős a hangvétel is: Hašeket vagy a maiak közül Hrabalt idézi fel. Úgy látszik, külső elnyomás és a belső ellentétek együttese kitermeli azt a hőstípust, amely „békeidőben” egyszerű csínytevő, de a körülmények hatására képes tisztességből hőssé válni.

Franciszek Buła „bűnös” élete a két világháború közé szorult: s ráadásul két ország közé is, mert életének helyszínét, a sziléziai bányásztelepet a lengyel–német határ metszi ketté. A kor: a második világháború kitörését megelőző szélcsend. Franci egy vándorkomédiás társulattal járja a vidéket, és előadásaiban – flash backek formájában – felidézi korábbi életének egyes fordulatait. Ez az alaphelyzet meghatározza a film szerkesztésmódját: lazán kapcsolódó epizódokat látunk. Franci születése, iskolaévei, gyerekkori gazemberségei, szüzességének elvesztése, félreértésen alapuló bebörtönzése, személyes életének minden apró eseménye szoros szálakkal kötődik országa, népe sorsához. Ahhoz a kis bányászvároshoz, ahol az iskolában egy padban ülnek az egykori népfölkelők és a németekkel szimpatizálók gyermekei, a kocsmában együtt isznak a megalkuvásra hajlamos szakszervezeti vezetők és a titkolózásba kissé belemerevedett kommunisták: ahol mindennaposak a sztrájkok, elbocsátások, letartóztatások; ahol egyesek tőkét kovácsolnak mások nyomorúságából. Ahhoz az országhoz, amelyet a legkíméletlenebbül sújtott később az akkor még csak erejét próbálgató fasizmus.

Ám Franci ízes előadásában az élmények megszelídülnek, a humoros oldalukat mutatják, szinte ártatlannak látszanak. Mintha nem ezeknek az eseményeknek közvetlen folytatása lenne a film aggasztó jelen ideje.

Ugyanolyan meseszerűek és távoliak Franci anekdotái, mint a komédiások összetákolt színpadán bemutatott élőképek Pisztulkáról, a híres rablóról, akit természetesen Franci alakít. A kezdetleges színjátékban a gyilkosságot csupán egy félbehagyott mozdulat jelzi, a levágott fej papírmaséból van, és piros festék rajta a vér. Franci történeteinek képi megjelenítése is efféle stilizációs szándékot mutat. Hiányzik azonban az a következetesség, amitől a havat imitáló borotvahab vagy a félrecsúszott paróka egyértelműen a stilizáció, a távolítás eszközének minősül, és nem tetszik sutaságnak, hibának. A film valóságillúziót keltő műfaj, nehéz tisztán filmi eszközökkel „elemelni” az ábrázolt világot a valóságtól. Bár nem elég erőteljesen, de azért érezhetően ezzel a céllal különül el a kamerakezelés módszere is a jelen idejű és a flash back jelenetekben. Míg utóbbiakra a színpadias, rögzített nézőpont a jellemzőbb, addig a jelent, a csepűrágók előadásait, vándorlásait híradószerűen mozgékony kézikamerával vették fel. A színészi játékban is keverednek a realista megszemélyesítés és a túlzó, játékos jelzés elemei. A néző elbizonytalanodik, nem tudja, hogy most az „így történt”-et vagy az „én így emlékszem”-et mutatják neki. Ha nem elég nagy a különbség két eltérő ábrázolásmód között egy filmen belül, akkor fennáll a veszély, hogy az egyik csak hibának, sikertelen megoldásnak fog tűnni a másikhoz képest.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6846