KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sötét ablak

Glauziusz Tamás

 

Bosszantóan rossz film, Hitchcock-motívumokkal. A fiatal regényíró és virágárus felesége váratlan örökséghez jut Párizsban: egy hatalmas, ódon lakás lesz az övék, de csak akkor, ha megtartják az örökhagyó aggastyán házvezetõnõjét is. Regényírónk a lakásban hatalmas állvány-távcsövet talál, mely egyenesen saját, elõzõ lakásuk ablakára szegezõdik. Talál még számtalan fényképnegatívot, melyen saját ifjú felesége látható ebben az elõzõ ablakban, félmeztelenül. Holmi levél-töredék is elõkerül az egykori gazda asztalfiókjából, a feleség kézírásával, aki pedig állítólag nem is ismerte a vénséget. Mi történt tehát? A rendõrség is erre kíváncsi, ugyanis az öregurat esetleg megölte valaki, talán a házvezetõnõ.

Mire idáig jutunk, már benne járunk jócskán a filmben, s az egész inkább üresjáratú fontoskodást, divatosan és szintúgy üres képi nyelven elõadott „krimit” rajzol, mintsem gazdag bûnfilmet. A rendezõ nem bírja tartani a feszültséget, helyette iskolásan illusztrál: az eleinte percenként buta-boldog bódulatban puszizkodó férj és feleség dramaturgiai parancsra most minden jelenetben ingerülten veszekszik. A bájos feleség szorgosan hazudik és bizonyára leplez valami szörnyû titkot. A tucatnyi jó filmben eddig kiváló J-H. Anglade féltékenységbe õrült elmebetegre veszi a férj figuráját, s mint valami példaadóan rossz színész, szemeit vadul forgatja, fogát vicsorítja, ripacskodik kínjában. Miután nejét kompromittáló videofelvételre is bukkan, a sötét pince-labirintusban gyilkossági kísérletre vetemedik: csúnya bácsi. A hosszas és unalmassá váló ál-lélektani elõkészítések után e horrornak szánt nagyjelenet kínosan komikus, afféle önparódia.

Vagy inkább Hitchcock-paródia. Az alaphelyzet távolról a Hátsó ablakra emlékeztet, s bár ez inkább dicsérendõ volna, a másodlagosság, meg az eredeti képi- és történetmondó tehetség hiánya már nem az. A film legérdekesebb figurája, a bosszúéhes házvezetõnõ lehetne, ha a Rebecca (Manderley-ház asszonya) szintén Hitchcock-alkotta figurájával tudna valami kezdeni rendezõnk. Nemigen tud, és itt sem a mintakövetés szándéka a hibás. Hibás a blöffölõ hajlam, hibás a stílusérzék fájdalmas hiánya, meg a nyegle nagyot-akarás. A film thriller szeretne lenni, ez azonban az egyik legnehezebb film-fajta, eredetibb tehetség vagy józan és biztos kezû iparos-alkat kell hozzá. A Sötét ablak rendezõje egyik sem: sóhajtsunk keserûen a közprédává lett Hitchcock emlékére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/01 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2437