KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/május
• Galsai Pongrác: Kézimunka a Cséry-telepen Majd holnap
• Lengyel Balázs: Mennyi reménytelenséget bír el egy gyerekfilm Veszélyes játékok
• Székely András: Morgások és macskák 1979-es rajzfilmekről
• Egyed László: Népszerű-e a tudományos?
• Rubanova Irina: Asszony a felvevőgéppel Larisza Sepityko portréjához
• Rubanova Irina: Falusi apokalipszis Moszkvai tudósítónk beszélgetése Elem Klimovval
• Bikácsy Gergely: Család – megbocsátok! Szívzörej
• Bádonfai Gábor: Közös gyermekkorunk Még egyszer A facipő fája című filmről
• Szilágyi János: Volt egyszer egy film...
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Mireille és egyéb fiatalok Sanremo
• Bikácsy Gergely: Kérdőjelek és komédiák Kassa

• Köllő Miklós: Mire figyelünk a nyolcvanas években? Filmstúdiók: számvetés és önértékelés II.
• Gazdag Gyula: M. v.
• Rózsa Zoltán: Isten, Haza, Tekintély Portugál fantomok
VITA
• Veress József: Beszéljünk a filmcímekről
• Csala Károly: Válasz helyett Veress Józsefnek
LÁTTUK MÉG
• Ledniczky Márton: Földi űrutazás
• Miklósi Klára: Talaj nélkül
• Koltai Ágnes: A nagy álom
• Harmat György: Államérdek
• Schéry András: Hazatérés
• Veress József: Szerelmi vallomás
• Józsa György Gábor: Sorsok
• Kulcsár Mária: Goodbye és ámen
• Koltai Ágnes: Mindent bele, csak rá ne fázzunk
• Veress József: Bumfordi
• Csala Károly: Az anya, a lány és a szerető
TELEVÍZÓ
• Bor Ambrus: Pozitívot minden negatívról – vagy pozitívot minden negatívból? Apám kicsi alakja
• Koltai Tamás: John és Jancsi Drága kisfiam
• Mezei András: A mélységből
• Ökrös László: Különleges nyomozás Részeg eső
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Eper és vér
• Karcsai Kulcsár István: BÚÉK
• Karcsai Kulcsár István: Halál Velencében
KÖNYV
• Voigt Vilmos: Emilio Garroni: Szemiotika és esztétika
POSTA
• Dominus Péter: Mindennapok Oidipusza és az időutazás Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat David Robinson; Irina Rubanova

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A királyi biztos szeretője

Rózsa Zoltán

 

Carlos Diegues Glauber Rochával együtt egyike a legeredetibb brazil filmrendezőknek. Mindketten a cinema nôvo életerős és a modern brazil filmgyártás és filmművészet történetében kitörölhetetlen nyomokat hagyó irányzatának tagjaiként váltak ismertté és híressé. Ez a hatvanas években kibontakozó irányzat a hetvenes évek végére lényegében már megszűnt, és az egyéni utak sokaságába, változatosságába torkollott. Ám ami megmaradt belőle, az a legfrissebb brazil filmművészet egyik erőssége: a brazil valóság feltárása és a nemzeti filmgyártás erősítése. A brazil rendezők fokozott érdeklődéssel fordultak a fiatal brazil nép élete, történelme, folklórja és legendái felé.

Carlos Diegues 1976-ban forgatott műve, A királyi biztos szeretője sajátos költői visszatekintés a brazil történelemre és egy legendára: Xica da Silváéra. (A film eredeti címe az ő neve.)

A kirobbanó életerőtől és az új brazil filmgyártást annyira jellemző egészséges erotikától duzzadó film tulajdonképpen az önálló, független Brazília megszületése előtti időkről szól. A XVII. század azon évtizedeiről, amikor Minas Gerais és Saõ Paulo államokban az újonnan feltárt arany- és drágakőbányák valóságos „aranylázat” robbantottak ki, és megkezdődött a telepesek áramlása a partvidékről Brazília belső területei felé. De nemcsak a telepeseké. Az afrikai néger – főleg angolai – rabszolgáké is. Az aranyláz éveiben az évi húszezret is elérte az idehurcolt afrikaiak száma.

Az eddig főleg mezőgazdasági termékeket (cukornád, fa) adó gyarmat felértékelődött a portugál korona szemében. A portugál arisztokrácia körében valóságos divattá és nem utolsósorban jól jövedelmező vállalkozássá vált egy-egy brazíliai magas kormányhivatal elnyerése. Az állandó pénzzavarban szenvedő anyaország, e hivatalnokain keresztül, kíméletlenül megadóztatta, a korona javára lefoglalta a jövedelmek jelentős részét. A féktelen kizsákmányolás ellen természetesen számos lázadás (a rabszolgáké) és felkelés (a vállalkozó polgároké és részben a helyi arisztokratáké) zajlott le, amelyek végül is a Portugáliától független Brazil Császárság kikiáltásához (1822. szept. 7.) vezettek.

Diegues filmje ennek a függetlenedési folyamatnak a sokfajú brazil nép és nemzeti öntudat kialakulásának története. Pontosabban: artisztikus, kissé anarchikus és szubjektív költői látomás a nemzetté válás egy-egy aspektusáról. Nevezetesen a gazdasági kizsákmányolás elleni tiltakozásokról és a mai Brazíliát alkotó fekete rabszolgák és fehér telepesek bizonyos „érdekazonosságáról” és ennek következtében felszabadításuk egyik sajátos „latin” okáról; a fajok keveredéséről.

A film története ezt a két témát járja körül. A helyi kormányzat felülvizsgálatára (mivel egyre kevesebb aranyat és gyémántot küld Portugáliába) új királyi biztos érkezik. Ezt az erőteljes, jóképű fiatalembert elbűvöli a brazíliai tropikus világ a maga színeivel, virágaival, végtelen szép-vad tájaival és nem utolsósorban ellenállhatatlan temperamentumú fekete rabszolganőivel.

Az új királyi biztosnak megtetszik az öreg helyi parancsnok kihívó szépségű fiatal rabszolganője, Xica da Silva, és egyszerűen elveszi tőle. A varázslatos erotikájú lány azután szinte megbabonázza és zabolátlan érzéki vágyainak, akaratának és gátlástalan nagyravágyásának kiszolgálójává teszi a fiatal királyi biztost, aki aztán felszabadítja a lányt.

Xica da Silva a csúcsról, ahová mind a helyi portugálok, mind a nála szerencsétlenebb egykori rabszolgatársai gyűlöletétől, irigységétől övezve feljutott, a mélybe zuhan, s egy (a még korlátlan hatalma és gazdagsága idején általa néger papok számára alapított) kolostorba menekül.

Az élet, a szerelem, a fajok keveredése, az „öreg” Portugália elleni „fiatal” brazil lázadás folytatódik... A szabad új-világ, Brazília születőben van.

Lehet, hogy történelmileg ez a kép nem mindenben felel meg a tényeknek, de Carlos Diegues költői látomása – mert ő így látja és így akarja láttatni e folyamatot – mégis szuverén érvényű! És ilyennek érezhette Brazília sokfajú lakossága is, ahol a film – mint egy nemzeti filmeposz – óriási sikert aratott.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/06 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7429