KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cinématographe Lumière

A halál legyőzése

Bikácsy Gergely

Kilencven éve született meg a mozi. 1885. december 28-án tartotta első nyilvános vetítését Auguste és Louis Lumière a párizsi Grand Caféban.

 

Az egyik első magyar filmszaklap Mozgófénykép Híradó névre hallgatott. De ezen a címen senki sem emlegette, valójában Kinematographen Anzeigernek ismerték. Ez a Kinematographen Anzeiger (Budapest VII., Rákóczi út 68. I. em. 9.) a film születésének hetedik évfordulójára, 1908 decemberére ünnepi számot adott ki. A címlapon „a kinematográfia megteremtői”: legfelül a Lumière-fivérek, bajszosan és elmélyülten, mint két társadalom-megváltó filozófus, alattuk Léon Gaumont, Thomas E. Edison, Charles Urban. Jövőbe látó, derűs tekintetek. Az Anzeiger szerkesztői jól tudták, hogy a filmet nem „feltalálták”, hanem megteremtették. A vetítés lehetőségét teremtették meg, és sokkal többen, mint amennyien bármely filmlap címoldalára felférnének. Georges Demeny például Demény néven magyar eredetű, Skladanowski lengyel–német. És a legnagyobb elfeledett, aki már Lumière előtt vászonra vetített képet, az angol Friese-Greene. Vagy Augustin Le Prince az? Neki a szabadalmát ellopták, másodjára meg már elkésett vele. Csak egy utcáról sebtében felhívott rendőr tanúsíthatná, hogy „ő találta fel a mozit”.

Mert nem a filmet, a mozit kellett feltalálni. Azt a szertartást, hogy valamely dobozból kivetíthető legyen a mozgókép, és ezt a nagy képet akár több százan egyszerre nézhessék. Közhely ma már, amit az első Lumière-bemutató után egy francia újságíró leírt: a megörökített mozgás lépés a halál legyőzése felé. Kicsi kis lépés. De nagyobb úgysem lesz.

Lumière-ék 1895 tavaszától különböző tudós társaságoknak már rendszeresen kivetítettek mozgóképet a vászonra. 1895. december 28-án először: jegyet vásárló közönségnek. Emlékeztessünk megint, hogy Edison és mások már évekkel előbb mutattak fényképezett mozgóképet úgy, hogy egyetlen ember nézhette csak, dobozba kandikálva? Mi a különbség?

A mozi lényege.

Érdekes, hogy Lumière-ék aznap vetítettek először nyilvánosan vászonra, amely napon Kosztolányi (tíz évvel azelőtt, 1885-ben) megszületett. Számunkra legyen a nap egyezése fontosabb a tíz év különbségnél.

Kosztolányiról, halála előtt pár héttel amatőr mozgókép készült. Egyedül láttam, a televízió előtt. Egyedül nem szabad mozgóképet nézni. Hirtelen úgy éreztem, Kosztolányi azért halt meg, mert ezt a filmet nem több száz ember nézi együtt, álomszerű közös csendben. Aki egy mozi vásznán mozog, sohasem halhat meg. Akit egyedül néznek a tévé előtt, az ugyanolyan halott, mint a nézője.

Írjuk fel iskolai füzetünkbe, mert újból elfeledjük: Lumière-ék a mozit találták fel. A közös filmnézés lehetőségét. Sok fölös félelmünk volt már eddig is: de sem a színház, sem a beszélőfilm, sem más nem ronthatta el a mozi örömét. Nem lehet elpusztítani, nyugodtunk meg.

Pedig el lehet pusztítani. Azzal, ha egyedül nézzük. El lehet pusztítani a tévével és a videóval. A magánnyal. A halál legyőzése csak zsúfolt moziteremben lehetséges.

Lumière-ék a mozit találták fel. Konduljanak meg a vészharangok. Tíz év múlva, a századik évfordulón már lehet, hogy csak videó lesz, és a harangok némák maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6041