KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/szeptember
KÉPHATALOM
• Szilágyi Anna: Csivitelő forradalom Újmédia
• Deák Dániel: Egyenes adás a jövőbe Interaktív televíziózás
• Várkonyi Benedek: Rendszerváltás videóval Beszélgetés Elbert Mártával
• Örkény Antal: Polgári szolgálat Válságjelek-kiállítás
GŐZPUNK
• Beregi Tamás: Etűdök gőzturbinára Steampunk történelem
• Teszár Dávid: Teljes gőzzel hátra Steampunk-anime
• Kovács „Tücsi” Mihály: Az ostrom Budavár, 1849
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter Harry Potter és a Félvér Herceg
ROMCOM
• Darab Zsuzsa: Szerelem a négyzeten Romantikus komédiák
• Varró Attila: Két világ közt Római vakáció
• Szabó Noémi: Cukormáz George Cukor és a romkom
PRESSBURGER
• Takács Ferenc: Egy angol úr Miskolcról Emeric Pressburger és a forgatókönyvírás dicsősége
• Vincze Teréz: Expresszionizmus lábujjhegyen Vörös cipellők
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
• Báron György: Forman kísértetei Fordulatok
FESZTIVÁL
• Muhi Klára: Animálunk, ergo vagyunk Kecskemét: Kaff 2009
HATÁRSÁV
• Szíjártó Imre: Nagy mennyország A határon túli magyar film
KRITIKA
• Csillag Márton: Francia illatok Rózsaszín sajt
MOZI
• Roboz Gábor: Egy kis gubanc
• Varró Attila: Hajsza a föld alatt
• Galambos K. Attila: Kiságyúk
• Tüske Zsuzsanna: Férj és feleség
• Vajda Judit: Két szerető
• Forgács Nóra Kinga: Vénasszonyok nyara
• Vajda Judit: Karate kölyök
• Gyenge Zsolt: Gyors meló
• Sepsi László: GI Joe : A kobra árnyéka
• Kovács Marcell: Kísértetjárás Connecticutban
• Schreiber András: Fanboys – Rajongók háborúja
DVD
• Pápai Zsolt: Fennsíkok csavargója
• Pápai Zsolt: Kínai történet I–III (Volt egyszer egy Kína)
• Klág Dávid: Időbűnök
• Tosoki Gyula: Példátlan példaképek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képhatalom

Beszélgetés Elbert Mártával

Rendszerváltás videóval

Várkonyi Benedek

A Fekete Doboz húsz éve minden jelentős politikai eseménynél jelen volt, a VHS forradalmasította a szamizdatot.

 

1987-ben öten megalapították a Fekete Doboz nevű videós műhelyt: Ember Judit, Elbert Márta, Jávor István, Lányi András és Vági Gábor. Szervezetük civil, a munkájuk nagyon is professzionális volt. Egyedül ők filmezték végig a rendszerváltást, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásait, és ma 6000 órányi felvétellel nekik van a legteljesebb archívumuk erről a történelmi szakaszról. Elbert Márta később megalapította a Roma Média Iskolát, ahol olyanok tanulhattak filmezni, akiknek nélküle esélyük sem lett volna erre.

A Fekete Doboz videófolyóiratként jött létre, mint videó-dokumentációs műhely. Dokumentálni akarták a történéseket, vagy bemutatni, tovább adni mindazt, amit rögzítenek?

– Minthogy videófolyóirat voltunk, publikációs céllal alapítottuk, akkor, amikor nem állami cégnek még nem lehetett filmeznie. 1987-ben nem léteztek magánfilmes műhelyek, csak állami filmstúdiók, állami filmlaboratóriummal, állami nyersanyag-megrendeléssel. Ebből a szempontból tényleg elsők voltunk. Napról-napra forgattuk, vágtuk és közhírré tettük, hogy mi történik az országban.

– De akkor még nem nagyon lehetett bármit közzétenni. A műfaj is szokatlan volt, a rendszer sem engedte az ilyesmit. Hogyan tudták mégis megtenni ezt?

– Fontos dolog volt, hogy nem filmre, hanem videóra rögzítettünk. 1986-87-ben még nem nagyon terjedt el a videólejátszó, a saját kamera pedig egészen kivételesnek számított. Az volt a szerencsénk, hogy volt egy videófelvevőnk. A filmet nyomon követték – minden milliméternek meg kellett lennie. Később a rendszerváltás pezsdítő ténye lett, hogy videós rögzítéssel meg lehetett kerülni a cenzúrát. A VHS-kazettákat lehetett másolni is, és ezzel a felvételek teljesen szabaddá váltak. És így szépen terjedtek is.

De a hatóságoknak is volt ehhez szavuk, mert a reklámleveleiket, amelyekben ezeket a kazettákat hirdették, mind lekapcsolták. Hogy tudták mégis célba juttatni a felvételeket?

– A pofátlanságunk netovábbja volt az az eset, amikor 1989 elején a Szabad Európa Rádióban forgattunk, és bemondtuk, hogy itt és itt lehet kapni a folyóirat számait.

– A Fekete Dobozt nem üldözték akkor?

– Amikor kirobbant a Dunagate-botrány – amihez volt egy kis közünk –, nagyon érdekes volt azt az anyagot vágni, amit rólunk írt a belügy. Pontosan tudták, mikor, hol, mit vetítünk, mit forgatunk.

– Szakmai dolog, hogy egy filmes filmezni akar, és meg akarja örökíteni azt, amit jónak lát. De volt ebben politikai lázadás is, vagy pusztán a dokumentálás és továbbadás volt a szándékuk?

– Az alapítók mindegyikének volt köze a hetvenes-nyolcvanas évek demokratikus ellenzékéhez. És később lett hitelünk az újonnan alakult demokratikus pártoknál, szervezeteknél is. Tudták, hogy minket lehet hívni, mert az első utunk nem a belügyminisztériumba vezet a felvétellel. Így vehettünk részt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain, de így tudtunk a Dunagate-ről és az ahhoz kapcsolódó iratmegsemmisítő ügyekről is forgatni. Megbíztak bennünk, és értesítettek a különböző megmozdulásokról.

– Mindez civil tevékenységként indult, és egészen máig az is maradt. Volt valamilyen képük a közönségről, és gondolták, hogy e szerint kell megcsinálni a filmeket? Kinek szánták mindezt?

– Széles spektrum nézte ezeket a videókat, mert arról szóltak, hogyan tüntetnek az emberek Budapesten, Pécsett, később Csehszlovákiában, az NDK-ban, Romániában. Azoknak a szabadságért küzdő, tüntető embereknek készítettük, akik maguk is ott voltak, és csinálták ezt az úgynevezett bársonyos forradalmat. 1989 januárjában a Kassák Klubban volt az egyik videófolyóirat szám vetítése. Ez a szám arról szólt, hogyan verték szét a rendőrök a tüntetéseket. A Kassák Klubba körülbelül száz ember fért be, de akkor négyszázan voltak ott. Azok az emberek nézték, akik a filmen szerepeltek. Ez volt az az időszak, amikor mindenkinek köszöntem, mert azt hittem, ők is ismernek engem – hiszen a vágószobában folyton velük voltam. Őrült sikere lett ennek a vetítésnek, én pedig boldog voltam, hogy „élőben” is megismerhetem ezeket a kitűnő embereket.

– Mindez alternatív mozgalom volt a hivatalos tévéhíradóhoz és filmhíradóhoz képest. Ez azt is jelentette, hogy a tartalomban, a formában is meg akarták mutatni ezt az alternatív létet, vagy úgy akartak mindent dokumentálni, ahogyan volt?

– Azt gondoltuk, hogy arról kell filmet, dokumentációt, folyóiratszámot készíteni, amiről a hivatalos televízió, filmhíradó vagy hivatalos dokumentumfilmezés nem szól, vagy nem szólhat. Nagyon fontos volt számunkra, hogy azt vegyük föl, amit senki más. Ez volt a csodálatos ’88-89-es év, ilyen nem volt előtte ezer évig, és nem lesz utána ezer évig. Minden napnak megvolt a kivételes boldogsága. Aki ezt átélte, az átélt valamit a történelemből.

– Amikor a Kerekasztal-tárgyalásokat fölvették, akkor ez vég nélkülinek látszott. Ennyit nem lehet a közönség elé tárni. Akkor már tudták, hogy mi lesz a felvételek sorsa?

– 1989. szeptember 18-án – megállapodással – befejeződtek a tárgyalások, és mi decemberre készen voltunk az ötször ötven perces filmmel, amelyet a felvett százötven órából vágtunk meg. Ez a film ma is ugyanabban az állapotában van, semmit nem változtattunk rajta. Fontos volt, hogy mindez még az első szabad választások előtt nyilvánosságra kerüljön, mert az emberek nem tudták, hogy mi zajlott az Ellenzéki Kerekasztalon. (Persze még ma sem tudják.)

– Tehát már akkor mindezt az emberek elé akarták tárni?

– Igen, de volt egy egyezségünk, hogy csak akkor lehet nyilvánosságra hozni a felvételeket, ha minden résztvevő párt hozzájárul. Három nem írta alá. 1990. január 8-ra műsorra tűzték a Magyar Televízió kettes csatornáján, aztán mégis levették. Később különböző kísérletek voltak különböző pártok részéről, hogyan kellene átvágnunk ahhoz a filmet, hogy mégis levetítsék. Mint a sorozat szerkesztője mondhattam, erről szó sem lehet. Azóta sem vetítette le egyetlen televízió sem. De abba később mindenki beleegyezett, hogy szó szerint megjelenjen az ott elhangzott szöveg. Ebből lett a Rendszerváltás forgatókönyve című nyolckötetes könyvünk. Utána már le lehetett volna vetíteni az ötször ötven perces filmet, de ma sem veszi ehhez a bátorságot egyik televízió sem.

– Akkor már tudták, hogy a Fekete Doboz milyen irányba akar menni? Hogy mindez egy civil, de nyilvánosságnak szóló ügy?

– Az első pillanattól kezdve tudtuk. De bármilyen furcsa, mindez politikamentes volt.

– De az egész másról sem szólt, csak politikáról…

– Más szólni róla, és más részt venni benne. Az egyik tévében volt valamilyen cikizős műsor, és kérték, hogy adjunk hozzá anyagokat. Azt mondtam, ehhez nem kívánunk adni. A másik oldalról is megkerestek, oda sem kívántunk adni. Nagyon szigorúak voltunk és vagyunk abban, hogy csakis olyan filmekhez és műsorokhoz adjunk archív anyagot, amelyek nem szélsőségesek. Így lettünk apolitikusak.

– Mindebben volt valamilyen civil kontroll szándék, vagy csak meg akarták mutatni, hogy mi történik itt?

– Fekete Doboz inkább csak tükör akart lenni. A Fizetett hirdetés című filmünkkel – melyet az 1994-es kampányról készítettünk – ki is vívtuk az összes párt utálatát, amire nagyon büszkék voltunk. Nem véletlen, hogy a hatezer órás archívumunkkal közutálatnak örvendünk. Felvételeinket nem lehet mások ellen fölhasználni, mert egyszerűen nem adjuk oda azokat.

– De nem is arra készült, nem igaz?

– Nem arra készült. Mi nem döntőbírók és médiacenzorok vagyunk, hanem civilek.

– Itt van körülöttünk több ezer kazettán hatezer óra. Amikor mindezt fölvették, akkor arra is gondoltak, hogy majd jó lesz ez még valamire? A jövendő nemzedékeknek? Hogy olyan ez, mint egy időkapszula, amit a földbe ásnak?

– A Fekete Doboz név elég jó találmány volt. Az én lakásomon gyűlt össze az öt szerkesztő 1987-ben. Egy Esti Hírlap volt az asztalon egy hírrel: Varsóban lezuhant az amerikai ökölvívó válogatott gépe, még keresik a gép fekete dobozát. De ennek a „feketedobozságnak” van szociológiai értelme is. Később az archívumunk anyagaiból tudományos dolgozatok, politikai esszék, könyvek, szakdolgozatok születettek. És én, aki tizenegynéhány éven át rendszerváltást tanítottam az ELTÉ-n, tudom, hogy ezek az anyagok eléggé autentikusak a következő generációk számára.

– Egy ilyen archívumhoz azonban kell apparátus is. Ha bejön egy fiatal kutató vagy egyetemista, akkor mit tud mindezzel kezdeni?

– Feldolgoztuk az archívumot. Bármelyik kartont elővehetjük – látjuk, hogy ki, mikor, hol, mit beszélt. Itt egy példa: Göncz Árpád a Hálózat 1988. május 4-i ülésén a 24-es kazettán 4 perc 30-tól 4 perc 45-ig felszólalt.

Az anyagok nagy része már digitalizálva van. És nekünk megvan a Magyar Televízió összes, 1989-es politikai műsora is, ugyancsak digitalizálva.

– Ebből az archívumból azután összeállítottak egy 120 perces, Mozgóképes történelem című dokumentumfilmet is. Hatalmas munkával egy történelmi kivonat készült?

– 120 percben nem lehet ezt a két évet elmesélni, de azért benne vannak az utcai történések, az ellenzéki megmozdulások és a hivatalos események is. A film legfőbb erénye talán az, hogy ötvöztem benne a Magyar Televízió akkori műsorait az általunk rögzített anyagokkal, így képet kap az utókor a letűnt rendszer figuráiról is. És talán benne van az is, hogyan láttatta az eseményeket a független filmes, és hogyan a hivatalos sajtó.

– Akkor végül is ez is profi, filmes történelemkönyv lett. Nem bánják, hogy mindez elveszítette az amatőr, civil jellegét?

– Ez a film belekerült a felsőoktatási „ajánlott irodalomba”, de ettől még mi megmaradtunk civileknek. Most egyébként kivételes év van, a rendszerváltás huszadik évfordulója, és sokan keresik anyagainkat. Június 16-án a Magyar Televízió főműsoridőben levetítette az Újmagyar siralom című háromórás filmet, ami Nagy Imréék kihantolásáról szól. Ember Judit rendezte a Fekete Dobozban 1989 tavaszán. Nem emlékszem arra, mikor vetített a Magyar Televízió utoljára filmet tőlünk.

– Mennyire szubjektív az a történelem, amely ezeken a kazettákon van?

– Az események súlyát illetően válogatni kell; dönteni, hogy mi az, ami belekerül egy filmbe, és mi az, ami kimarad. A Mozgóképes történelmet két szakértő barátom segítségével szerkesztettem, de nem politikai, hanem tartalmi súlyozás folyt. Majdnem húsz évvel később készült ez az összeállítás, tehát volt rálátásunk arra, mi az, ami a rendszerváltás szempontjából fontos volt, és mi az, ami kevésbé.

– A Fekete Doboz nézője volt az eseményeknek, de nézőként is alakított rajtuk. A létrejöttével, a működésével mennyire volt csakugyan formálója a történéseknek?

– Talán mi is hozzájárultunk egy kicsit az erjedéshez, mint a szamizdat folyóiratok, a tüntetések és az ellenzéki pártok.

– Akkoriban a Fekete Doboz benne volt a köztudatban. Milyen hatással volt a készítőire?

– Rendkívül gyorsan peregtek az események. Nagyon jó volt ott lenni a történések kellős közepében, az Ellenzéki Kerekasztalnál és másutt is. Az EKA-n rendszerint a mikrofont tartottam, időként váltottuk egymást az operatőrrel, de mindig úgy mentem haza, hogy több lettem – észben, élményben, vitakultúrában, és nem azért, mert bennfentesnek érezhettem magam. Rengeteget tanultam tőlük. Elképzelhetetlen volt számomra addig, hogy emberek így is tudnak tárgyalni egymással.

– A Fekete Dobozból később kinőtt a Roma Média Iskola. Ez a műhely „logikájából” következett, vagy a véletlen hozta így?

– Ez bennünk volt. Jávor Istvánnal 1975-ben ismerkedtem meg Schiffer Pál Cséplő Gyuri című filmjének forgatásán, a németfalusi cigánytelepen. Ez mindkettőnkre bődületes hatással volt, nagymértékben meghatározta a gondolkodásmódunkat. E „cigánytelepi élmény” után mániámmá vált, hogy valamit tennem kell, hogy ne folytatódjon az, amit ezeken a telepeken láttam. Az én lehetőségem pedig a tanítás volt, a filmezés, videózás, újságírás tanítása pedig remek „ürügy” volt, hogy néhány tucat tehetséges roma fiatal ne a szülei útját járja.

– Akkor úgy érezte, hogy a film eszközével lehet tenni valamit ezellen?

– Igen, tudtam, hogy a civil látásmódot hogyan lehet tovább adni szintén civileknek, akik fogékonyak erre. 1995-ben kezdtük el a Roma Közösségi Televíziós Iskolával, ez volt a Roma Média Iskola elődje. Ugyanúgy cigánygyerekeket tanítottunk, csak nem iskolarendszerben, hanem rövid kurzusokon.

– Most hogy látja: ez a civil attitűd és gyakorlat alkalmas volt arra, hogy változtassanak valamit?

– Úgy érzem, hogy a „feketedobozság” a munkám volt, de életem haszna mégis a Roma Média Iskola. Sok kallódó tehetséges gyereket fölfedezni, tanítani – erre mondják, hogy van valami értelme az emberi életnek.

– De mindez hatalmas harcokkal járt: pályázni pénzekért, a fönnmaradásért. Hogyan bírta ezt?

– Az iskolát végül megölte az Európai Unió és a magyar bürokrácia. Beadtunk egy 140 oldalas, háromnyelvű pályázatot egy új osztály indítására. De a beadott pályázat költségvetésébe belekerült egy 1 eurós számítási hiba. Ezért azonnal törölték a pályázatot, és soha senki el sem olvasta, pedig nekem az a tíz évem volt benne, ami alatt kidolgoztam és megcsináltam a média iskolát a tehetséges cigánygyerekek számára. Amikor a bürokrata azt mondta, az 1 eurós hibát nem lehet kijavítani, akkor azt gondoltam: ez az ország a saját maga termelte bürokratáiba fog beledögleni. Ezeknek a pénzeknek a töredéke jut óvodára, iskolára, dalárdára, munkaerőképzésre… Az igazi pénz a pályázatok kiíróihoz, elbírálóihoz, bürokratákhoz, ellenőrökhöz, tanácsadókhoz megy. A Roma Média Iskolában háromszor annyi ellenőr járt, mint tanár és diák.

– Akkor végül is ez a hivatalos európai rendszer megfojtotta ezt az egész civil munkát?

– Mindez addig működött, amíg lehetett pályázni a Soros Alapítványnál, a londoni Westminster Foundationnél, vagy a belga King Baudouin Alapítványnál. Sikerült akkor húsz-huszonöt kis stábot kialakítani azokból a cigánygyerekekből, akiknek videós képzésük után kamerákat, mikrofonokat adtunk. Ez most elképzelhetetlen volna. Ma jogi és könyvelői iroda, pénzügyi tanácsadó és lebonyolító cég, tenderszakértő, valamint iskolaigazgató, titkár, pedellus és szertáros kellene ahhoz, hogy évente 15 hátrányos helyzetű fiatal tehetséget felfedezhessünk és megtanítsuk őket valamire. Röhej.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 09-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9919