KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/szeptember
KÉPHATALOM
• Szilágyi Anna: Csivitelő forradalom Újmédia
• Deák Dániel: Egyenes adás a jövőbe Interaktív televíziózás
• Várkonyi Benedek: Rendszerváltás videóval Beszélgetés Elbert Mártával
• Örkény Antal: Polgári szolgálat Válságjelek-kiállítás
GŐZPUNK
• Beregi Tamás: Etűdök gőzturbinára Steampunk történelem
• Teszár Dávid: Teljes gőzzel hátra Steampunk-anime
• Kovács „Tücsi” Mihály: Az ostrom Budavár, 1849
• Vajda Judit: Felcsavart Potterméter Harry Potter és a Félvér Herceg
ROMCOM
• Darab Zsuzsa: Szerelem a négyzeten Romantikus komédiák
• Varró Attila: Két világ közt Római vakáció
• Szabó Noémi: Cukormáz George Cukor és a romkom
PRESSBURGER
• Takács Ferenc: Egy angol úr Miskolcról Emeric Pressburger és a forgatókönyvírás dicsősége
• Vincze Teréz: Expresszionizmus lábujjhegyen Vörös cipellők
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 1.rész
• Báron György: Forman kísértetei Fordulatok
FESZTIVÁL
• Muhi Klára: Animálunk, ergo vagyunk Kecskemét: Kaff 2009
HATÁRSÁV
• Szíjártó Imre: Nagy mennyország A határon túli magyar film
KRITIKA
• Csillag Márton: Francia illatok Rózsaszín sajt
MOZI
• Roboz Gábor: Egy kis gubanc
• Varró Attila: Hajsza a föld alatt
• Galambos K. Attila: Kiságyúk
• Tüske Zsuzsanna: Férj és feleség
• Vajda Judit: Két szerető
• Forgács Nóra Kinga: Vénasszonyok nyara
• Vajda Judit: Karate kölyök
• Gyenge Zsolt: Gyors meló
• Sepsi László: GI Joe : A kobra árnyéka
• Kovács Marcell: Kísértetjárás Connecticutban
• Schreiber András: Fanboys – Rajongók háborúja
DVD
• Pápai Zsolt: Fennsíkok csavargója
• Pápai Zsolt: Kínai történet I–III (Volt egyszer egy Kína)
• Klág Dávid: Időbűnök
• Tosoki Gyula: Példátlan példaképek

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Gőzpunk

Budavár, 1849

Az ostrom

Kovács „Tücsi” Mihály

A hadviselés tudománya nem ismeri a csoda fogalmát, de csodafegyverekét igen. Ez az a rés a józan ész erős bástyáján, amin át a fantázia beveheti a realítás hadállásait.

 

Ács, Komáromtól nyolc kilométerre dél-nyugatra, 1849. április 26. hajnal

Krivácsy József honvéd őrnagy fáradtan lovagolt az ácsi erdőben. A falu mindössze nyolc kilométerre van Komáromtól, ahol hajnalban ért véget a csata. A császári második hadtest 1848 decemberében érkezett a város alá, és Görgey tábornok serege közel öthónapos ostromnak vetett véget.

Krivácsy tizenhét évesen lépett a katonai pályára, a császári-királyi ötödik tüzérezredbe került. Az értelmes fiút még abban az évben felvették az ezrediskolába, majd 1840-ben Bécsbe került a bombászkarhoz. 1843-ban

I. Ferdinánd király hadnagynak nevezte ki a nemes testőrseregbe. Még nincs egy éve, hogy a honvéd seregekhez csatlakozott. Hamar kivívta a Honvédelmi Bizottmány elismerését, ezért októberben, mindössze huszonhét évesen kinevezték a komáromi vár tüzérparancsnokává. Észvesztő munka volt az erődöt a védekezésre felkészíteni. Négyszáz ágyút és mozsarat helyezett el a vár sáncaira, s miután a várban a honvédtüzérség sem volt, ezer tüzért képzett ki a szolgálatra. A védelem kitartott az öthónapos császári ostrom alatt, a tízezer becsapódó bomba és gránát sem tudta ellenállásukat megtörni. Ez idő alatt kapta meg őrnagyi rangját.

A tavaszi hadjárat nagy sikerét ünnepelhették volna, de ahhoz túl fáradt volt mindenki. Krivácsy elért Balthasar Simunich altábornagynak, az osztrák fővezérnek az elhagyott főhadiszállásához, ahol Görgey tábornok várt rá. A környék a fejvesztett menekülés képét mutatta: mindenhol eldobált fegyverek, felszerelés, kiégett sátrak. És hullák.

Görgey ott állt az altábornagy kiürült sátra előtt. A Krivácsynál mindössze három évvel idősebb, magas, karcsú, szőke férfi honvéd-főtiszti egyenruhát és drótkeretes szemüveget viselt, arcát keskeny körszakáll keretezte, amelyhez hegyes bajusz tartozott.

Egy civilruhás idegen társaságában volt, aki gyönyörű fekete mént tartott kantáron. Az idegen testét fekete útiköpeny takarta, fején cilinder, elegáns csizmáját vastagon belepte a por. Vékony, franciás bajsza, és barkója rókaképet kölcsönzött neki. Halkan, németül beszélgettek.

Krivácsy őrnagy tisztes távolságban megállt. Mindkét tiszt a kormánynak a honvédség szervezéséről szóló májusi felhívására lépett be az új hadseregbe. Amíg Krivácsy a harcoló alakulatokhoz került, Görgeyt berendelték Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájába titkárnak, majd az Országos Nemzetőrségi Haditanács fegyverfelügyelői osztályának titkára lett. Azután katonai tapasztalatai miatt inkább a harcoló alakulatokhoz osztották be. Novemberre már tábornok, és a felső-dunai honvédsereg vezére volt.

A civil biccentett és lovára pattant, majd elvágtatott nyugat felé. Krivácsy közelebb lépett, és udvariasan köhintett.

– Őrnagy úr! – intette magához Görgey. – Örülök, hogy épségben látom.

– Köszönöm, tábornok úr! Örülök, hogy önt sem hagyta el a hadiszerencse.

– Hadiszerencse? – legyintett Görgey. – Abból még nagyon sokra lesz szükségünk. Különösen most.

– Most? Hiszen véget ért az ostrom! Győztünk.

– Most győztünk, de még sok ütközet áll előttünk. Emiatt is kérettem ide.

– Várom a parancsait.

– Azt az utasítást kaptam, hogy foglaljam vissza Buda várát.

– Ez kitűnő hír. – csillant fel Krivácsy őrnagy szeme.

– Nem is tudom… – tűnődött Görgey – A tavaszi hadjárat során ide sikerült visszaszorítani a császári és királyi főerőket. A főváros az ország szuverenitásának szimbóluma, a legfőbb vezetés és az ország polgárai is ezt várják el tőlünk. Biztosan nem ez a legfontosabb hadicél, de lélektanilag nagyon fontos.

– Ez valóban így van. – helyeselt Krivácsy.

– Gyors és látványos győzelmet várnak tőlünk, ez alkalmat adhat a hadseregnek a pihenésre és az újoncok felvételére. Ezért úgy döntöttem, hogy három napot adok a csapatoknak soraik rendezésére, és április 29-én a feldunai hadtest zöme Komáromból Buda felé indul. A VII. hadtest két hadosztálya Pöltenberg Ernő vezetésével Győrnél maradt, a VIII. hadtest pedig a Csallóközben lévő császári erőket fogja szemmel tartani.

– Tábornok úr, őszinte lehetek?

– Ezt el is várom öntől, őrnagy úr!

–Tudom, hogy ön kiváló stratéga és hadvezér, ezt már számos alkalommal bizonyította. De azt is tudom, hogy többször szembeszegült Kossuthtal, sőt dacolt is vele. Nem hajtotta végre a parancsait. Úgy érzem, kételyei vannak. Meg kell kérdeznem: meggyőződésbeli, vagy katonai okokból?

– Őrnagy úr! Én nem vagyok hadvezér, csak egy kémikus, akit a hazája szólított, de inkább vágyik a katedra után, mint a csatatérre. Én a jövőtől tartok. Lesz-e elég ember és felszerelés, hogy kitartsunk? Kevés a katona, a fegyver, a muníció, az eleség. Gyors győzelmet várnak Buda alatt, de nem tudom, gyors lesz-e. Nincs se időnk, se pénzünk egy elhúzódó ostromra. Azonnal kell a siker, és ehhez minden segítségre szükségünk lesz. Talán ez a francia úr elhozhatja nekünk a győzelmet.

– Ki ő? – kérdezte Krivácsy.

– Ezt sajnos nem árulhatom el, de lehet, hogy tőle függ a sorsunk. És nem tudom, nem fizetünk-e túl nagy árat érte…

Buda, 1849. május 4. késő éjjel

A tavaszi éjszaka hideg sötétjében Nagysándor József I. hadtestének tábortüzei világítottak csak az éjszakában a Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy lankáin. Nehéz nap után volt az ostromló honvédsereg. Május 4-én megérkezett Budavár alá az utolsó egység is, az ostromló sereg a már ott lévő Aulich-hadtesttel együtt mintegy 31 ezer főt tett ki. A várfal mögött Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagy 5000 fős védereje nézett velük farkasszemet. Kmetty György honvédtábornok hadosztálya még azon a napon rohamot kísérelt meg a vár ivóvízellátását biztosító vízmű sáncai ellen. Az akció azonban 200 főnyi veszteséggel járt, és nem hozott sikert a Sváb-hegyről és a Nyárs-hegyről ágyúzó magyar tüzérség közbeavatkozása sem. A kis kaliberű tábori lövegek nem veszélyeztették a vár falait. Úgy tűnt, hogy a támadó magyar sereg alábecsülte a védők erejét. Szabályos ostromra kellett felkészülni.

A Kis-Sváb-hegy szélén állomásozó őrség távoli morajra figyelt fel. Hamarosan a lovak dobogását és a kerekek nyikorgását is hallhatták, hosszú, megerősített szekérkaraván haladt Buda felé. Az őrség csendben várta, hogy közelükbe érjen, majd előugorva megállításra kényszerítették a konvojt.

Az elöl lovagló férfi felemelte kezeit, és csendben várakozott.

– Hát kegyelmed kiféle-miféle szerzet? – kérdezte az őrség parancsnoka. – Csak nem erősítést hozott suttyomban a várbélieknek?

– Engedje tovább őket! – szólalt meg egy erőteljes hang a sötétből. Az őrség mögött várakozó lovas előléptetett a tűz fényébe, és a katonák ámulattal ismerték fel Görgey tábornokot.

– Pontosan érkeztek. – szólította meg a konvoj vezetőjét.

– Tábornok úr! – szólalt meg tört magyarsággal a francia, kalapját udvariasan megemelve, de már németül folytatta. – A szavam adtam önnek, hogy ma éjfélre itt leszek. Ha megengedi, egyből munkához kezdenénk!

Görgey intett az őrség parancsnokának.

– Hadnagy úr! Kísérje a szekereket a Dunához. Legyen mindenben ennek az úrnak a segítségére.

A hadnagy szó nélkül a lovához ugrott és a nyeregbe pattant. A francia intett, és a konvoj megindult keletnek.

Görgey magához intette a franciát.

– Uram, hogy tudja, mire számítson: ma egy hadifogoly tiszt, Adalbert Steffan vértes főhadnagy útján megadásra szólítottam fel Hentzit, s becsületes hadifogságot kínáltam cserébe. Közöltem vele, hogy Pest felől nem fogjuk ostromolni a Várat. Ha Hentzi ennek ellenére lövetné Pestet vagy szétrombolná a Lánchidat, a vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre. Hentzi válaszul felszólított, hogy hagyjak fel a Vár lövetésével, mert kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel támadni. Én nem akarom, hogy Pestre is pusztulást hozzunk.

Görgey mélyen a francia szemébe nézett.

– Uram, komoly kockázatot vállaltam azzal, hogy megbíztam önben. Remélem méltó lesz rá.

A francia udvariasan biccentett.

– Tábornok úr! Francia vagyok, a szabadság rendíthetetlen híve. Ezért is ajánlottam fel szolgálataimat. Embereim megállás nélkül dolgozni fognak, és három nap múlva reggelre hadigépezeteim a rendelkezésére állnak. Csak három nyugodt napot kérek az embereimnek. Addig kímélje katonáit is.

– Lehet, hogy a szabadság híve, de meg is kérte az árát. Kossuth nehezen egyezett bele. A rangom a tét. Talán az életem.

– A szabadságért élek, de üzletember is vagyok, mindennek megvan az ára. – Rámutatott a szekerekre. – Ezeknek is. De megéri. Negyedik este már a Várban fog vacsorálni.

Buda, 1849. május 7. reggel hat óra

Három napja hangos kopácsolás, csattogás, fémek nyers zengése verte fel a csendet, azóta egy pillanatra sem hagyva alább. Három napig egyetlen honvéd sem lőtt a várra. Csak elvétve sütöttek el fegyvert a védők, inkább csak a támadók nyugtalanítása miatt, mintsem a találat reményében. A titokzatos készülődés eredményét sátrak, ponyvák és palánkok takarták. Senki sem tudta mi készült a háttérben.

De ezen a reggelen kürtszó harsant szerte a vár körül, a honvédek felkészültek az ostromra. Bár maguk sem értették mire vártak mostanáig, és miért nem szólnak a falbontó ostromágyúk. Nincs rés, amelyen be lehetne jutni a várba.

A kürtszó hangjaira leomlottak a palánkok, lehullottak a leplek. Titokzatos gépezetek vették körül a várat. Némelyik régimódi bombavető gépre emlékeztetett, halomban állt mellettük a muníció, amelyekből sűrű gőz és füst tört elő. A hajítógépeket hátrahúzták, kosarukba egy-egy füstölgő szerkezet került. Ormótlan gőzgépeknek látszottak. Minden füstölt, fújtatott, sivított.

Újabb kürtszó harsant de ez gőzkürt hangja volt, a katonák értetlenül néztek egymásra az ismeretlen jel hallatán nem tudták, mitévők legyenek.

A jelet azonban jól értették a gépek kezelői. Gőzt kaptak a dugattyúk, életre keltek a masinák. A Logodi-kapunál az agyagbánya mellett hatalmas fémtömeg hevert az úton, gőzt és füstöt fújtatva. A hátán ülő legény elfordított egy kart és leugrott. A gép lassan megemelkedett hasa alól tucatnyi kovácsoltvas kerék tűnt elő. Ormótlan tömege lassan megindult előre, felfelé a Bécsi-kapu felé. Döhögve, döngve egyre nőtt a sebessége, egyre gyorsabban vágtatott a kapu felé. Támadók és védők egyaránt megrökönyödve nézték. A kapuvédők parancsnoka eszmélt föl először, és tüzet vezényelt. A golyók azonban ártalmatlanul pattantak le a fémtestről. A gép ék alakú orra becsapódott a kapuba, pozdorjává törve azt. Betört a Bécsi-kapu térre és ott felrobbant.

A robbanás ereje iszonyatos volt. Fémtörmelék repült mindenfelé, szaggatva épületet, fedezéket, katonát. Az egyes számú ház úgy omlott le mintha óriás kezek morzsolták volna szét. A hatos számú ház – amely már több mint száz éve állta az ostromokat – homlokzatáról csak úgy potyogtak a gótikus falzárványok, Nepomuki Szent János szobra kizuhant az emeleti ablakok közti fülkéből, és pozdorjává zúzódott az úton. A hetes számú ház sem vészelte át a csapást: falai megroggyantak, Grigely professzor úr sem térhet vissza többé e falak közé. A téren csak romok, halottak, és néma csend.

A látványtól megrészegült honvédek rohamra indultak a kapun át, hogy északról vegyék be a várat.

Délen a Nagyrondella ellen indult támadás. A hajítógépek berepítették terhüket a falak mögé. A furcsa, csepp alakú, pörgő szerkezetek végigpattogtak a kövezeten, majd keljfeljancsiként talpra álltak. Félelmetes forgásuk eközben sem lassult. Oldalaikon lőrések nyíltak, és ontani kezdték az ólomgolyókat. Pár pillanat múltán már senki sem volt életben az öt méter vastag falak mögött, aki elsüthette volna az ágyúkat.

Ekkor ökör méretű póklábú masinák kúsztak fel a hegy oldalán, mindegyik egy lőrés felé vette az irányt. Bemásztak a résen és felrobbantották magukat. Megnyílt az út az ostromlók előtt. Kürtszóra megindultak a honvédek, ostromlétráikkal, és hamarosan már a várfalak mögött folytatták az előrenyomulást.

A Fehérvári-rondellán át vezetett be a várba a négy főbejárat közül a második; a Fehérvári-kapu, de ez el volt torlaszolva. Ott egy másik vasszörny indult el felfelé, amely lassú volt ugyan, de ereje annál hatalmasabb. Vasalt falú kocsit tolt maga előtt a kapu felé, szinte mélabús lassúsággal. A védők kereszttűz alá vették, de a szerkezet könnyedén ellenállt a golyóknak. A vaskocsi hatalmas adag fekete lőport rejtett, amely a kapunak ütközve a levegőbe repítette azt. A vasszörny újabb és újabb kocsit tolt és robbantott mindaddig, amíg a torlasz meg nem semmisült.

A honvédek három oldalról özönlöttek a várba. A szörnyűséges pusztítás után a védők már értelmetlennek látták a harcot és letették a fegyvert. Budavár alig egy óra alatt a magyarok kezére került.

Buda, 1849. május 7. , este tizenkilenc óra

A koraesti sötétségen át feketeköpenyes alak sietett a Szent György téren keresztül egy közeli palota felé, ahol Görgey tábornok szállásolta el magát. A passzus birtokában az őrség szó nélkül beengedte. Mikor belépett a fogadóterembe, a tábornok szárnysegédje felpattant az asztal mögül, és szélesre tárta előtte a nagyszalon ajtaját.

A teremben csupán Görgey álldogált egy nagy asztal előtt, iratokat és térképeket tanulmányozva. Görgey felpillantott, és letette a papírokat. Az asztalra mutatott.

– Ez itt Hentzi vezérőrnagy öröksége, a hadizsákmány. Sok mindent megtudhatok ezekből a papirosokból. A vezérőrnagy nem túlzott, mikor azt állította válaszában, hogy a főváros osztrák kézre jutása óta Budából tartható hely lett. Hogy ez mennyire igaz volt, és az én ellenkező föltevésem pedig mennyire elhamarkodott, arról hamar meggyőződhettem. De hála önnek, a vár a miénk.

– Hányan vesztették életüket az ostrom során? – kérdezte a francia.

– Az osztrákok részéről csaknem kétezren, köztük a tisztek jó része. A honvédeim közül csupán ketten. Az egyiket egy rejtőzködő katona szúrta le orvul, hátulról. A másik olyan részeg volt, hogy lefordult a várfalról és nyakát szegte.

Ön teljesítette minden ígéretét. Gépezeteivel együtt időben megjelent, az ostromot megkönnyítette és meggyorsította, katonáim százainak kímélte meg életét. Ideje, hogy én is beváltsam ígéretem.

Görgey az asztal mögé lépett, és egy kisebb rézberakásos faládát vett fel az egyik székről.

– Nem ott találtuk meg, ahol ön jósolta, de ahhoz nagyon közel. A kincstárban helyezték el.

Görgey átnyújtotta a dobozt a franciának. Az szinte áhítattal vette át, maga felé fordította, és óvatosan felhajtotta a fedelét. Néhány pillanatig a tartalmát szemlélte, majd ugyanolyan halkan lecsukta a fedelet.

– Valóban mindössze ezt kéri jutalmul?

– Tábornok úr! – válaszolt rekedtes hangon a francia. – Az üzlet az üzlet. Megállapodtunk, és mindketten tartottuk a szavunkat. Együttműködésünk ezennel lezárult. Tisztességtelen lenne bármi mást követelnem. Tehát ideje, hogy távozzam.

– Tudja – állította meg Görgey, – emberei elvonultak, összes hadigépezete megsemmisült, mintha soha nem is lettek volna. Ön szellemként jön és távozik. Mi lesz, ha ismét szükségem lesz magára?

– Arról én tudni fogok. – mosolyodott el a francia. – És akkor ismét jelentkezem önnél.

 Udvariasan biccentett, és a dobozt a hóna alá szorítva kiviharzott az ajtón.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/09 22-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9912