KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Nagyobb a füstje

Kelecsényi László

Egri Lajos elfeledett tézisei a dramaturgiáról.

 

Olyan volt ez a könyv idáig, mint a mesebeli főnixmadár: sokat beszéltek róla, de senki se látta (olvasta). Főnixhez illően végre feltámadt, s immár magyarul is olvasható. Olvasható, de vajon használható-e bármire? Egy mai dráma- vagy forgatókönyvíró kaphat-e tőle gyakorlatba átültethető tudást, dramaturgiai tapasztalatot?

A szerző Mr. X volt idáig a honi filmkultúrában. Igazából még ma is az: például az 1888-ban Egerben született, és húszéves korában kivándorolt Egri Lajos eredeti nevét a kötet fölött bábáskodó kiadók sem tudták megmondani. (Igaz, az is elkerülte a figyelmüket, hogy a magyar hagyományok szerint a mű címét nem szedik nagy kezdőbetűkkel – A Drámaírás Művészete –, mivel nem angolszász nyelvterületen vagyunk.)

A drámaírás művészete először 1942-ben jelent meg. Azóta több, átdolgozott változatát nyomtatták ki Amerikában. A kor és a hely, a harmincas évekig szerzett dramaturgiai tapasztalatok, és a hollywoodi stúdiórendszer világa megtette hatását Egri gondolkodására. Könyvét forgatva úgy érezhetjük magunkat, mintha egy régvolt egyetemi filozófiai kurzus dialektika szemináriumára tévedtünk volna be. Szerzőnk talán túl sok Hegelt olvasott, és tudat alatt is befolyásolta a mindent rendszerbe gyömöszölő német gondolkodó, aki a zárt gondolkodás híve volt. Egri Lajos dramaturgiai rendszere is zárt, mi több merev. Filozófiai értelemben meglehetősen dogmatikusan gondolkodik. Az ő szemében a dráma – és persze a drámaírás is – mechanikus folyamat. A drámaíró pedig akkurátus órásmester, aki tökéletesen tisztában van a szerkezet működési elveivel.

Konfliktus nélkül nincsen darab – ezzel a törvényszerűséggel még egyet lehet érteni. Alig hiszem azonban, hogy például Antonioni Az éjszaka című alkotásának konfliktusa elegendő lenne Egri számára.

A karaktereknek muszáj fejlődniük – ez már mintha a magyar ötvenes évek Központi Dramaturgiájának sematikus parancsszava volna. (Nem titok, hogy Hollywood producerek irányította filmkészítési módja és a sztálini Szovjetunió dramaturgiai követelményrendszere egyazon tőről fakadt. A Berlin eleste hatásmechanizmusa szinte semmiben sem különbözik az Elfújta a szél eszközrendszerétől.

Egri nagyon kevés filmpéldát hoz elő, könyvében úgyszólván folyton Arisztotelésszel, jelesül a Poétika egy állításával (a karakter másodlagos a cselekményhez képest) hadakozik. Természetesen nem szentírás az a vékony könyvecske. Jó tudni és megtanulni: miként a dráma, úgy a film tér-idő szervezésében nincsenek végérvényes, kikezdhetetlen, kőbe vésett szabályok. Szerzőnk viszont mindenben csak művészi rutingyakorlatot látó dogmatikus. Számára Frank Capra Így élni jó című alkotása „ügyesen szerkesztett varieté-műsorszám” (302. old). Kíváncsi volnék, mit szólna a Nyolc és félhez (Fellini ott „felakasztatja” a dramaturgját), vagy Pálfi György elvéhez: „vegyél egy kamerát, és forgass egy filmet.”

Gyanítom, ha gyakorló színházi dramaturgok veszik kézbe Egri munkáját, ők sem lesznek tőle túlzottan boldogok. (Két kedvenc drámája a Tartuffe és a Nóra; hosszú jeleneteket applikál saját szövegébe. Különösen az utóbbit elemzi agyon, ám Rank doktor neve és a darabbeli lényeges szerelmi szál nem létezik számára.) Alighanem többre mennek Dürrenmattnak A fizikusokhoz írott 21 pontja bármelyikével, jelesül például evvel: „Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be.”

 

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Vox Nova Produkció – Műegyetemi Kiadó, 2008, 353 oldal

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9795