KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

    
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Harold Pinter (1930-2008)
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: A negyedik dimenzió A Sátántangó tizenöt éve
• Mátyás Péter: A kamaszkor útvesztői Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Kolozsi László: Mindenki a magáét
CRICHTON
• Beregi Tamás: Crichton-próféciák Michael Crichton
AUSZTRÁLIA
• Varró Attila: A szivárványon túl Ausztrál vadnyugat
BLAXPLOITATION
• Vágvölgyi B. András: Büszkék és feketék Blaxploitation – Sweet Sweetback…
• Teszár Dávid: Egy elfeledett szuperhős Jim Kelly
FESZTIVÁL
• Klág Dávid: Re-animátor Anilogue
• Báron György: Vissza Afrikába Karthágó
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Magnum nélkül Elcserélt életek; Gran Torino
• Mátyás Győző: Az idő fonákja Benjamin Button különös élete
MOZI
• Schreiber András: Milk
• Vajda Judit: A kuszkusz titka
• Nevelős Zoltán: A szabadság útjai
• Alföldi Nóra: Melegkonyha
• Pápai Zsolt: A látogató
• Tüske Zsuzsanna: Vérvonal
• Forgács Nóra Kinga: Profi bérgyilkost keresünk
• Varró Attila: Az igenember
• Baski Sándor: Valkűr
• Parádi Orsolya: Volt
• Sepsi László: Spirit – A sikító város
• Teszár Dávid: Wonderful Days
• Vincze Teréz: Te, aki élsz
DVD
• Géczi Zoltán: A bosszú
• Tosoki Gyula: Az örökös
• Varga Zoltán: Trapéz
• Pápai Zsolt: És Isten megteremté a nőt
• Horeczky Krisztina: Halálos glamúr Csillogás
FESZTIVÁL
• Hámori György: Papírvilág, gyurmaemberek Anilogue-interjúk

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Blaxploitation

Jim Kelly

Egy elfeledett szuperhős

Teszár Dávid

A blaxploitation hősei között csupán egyvalaki akadt, aki fegyvertelenül győzedelmeskedett a képmutató fehérek felett.

 

Aligha tévedünk, ha a fekete mozi forradalmának nevezzük a hetvenes évek első felére tehető, rövid életű blaxploitation-jelenséget: a hatvanas évek végén még a legjelentősebb afro-amerikai színész (Sidney Poitier) is csupán ártalmatlan, aszexuális figurákat alakított, ehhez képest Sweet Sweetback (Sweet Sweetback’s Baadasssss Song, 1971) vagy Shaft nyomozó (Shaft, 1971) már nemcsak beszól, de minden további nélkül likvidálja is a fehér embert. A fekete filmhéroszok őstípusát jelentő Shaft köpönyegéből aztán olyan szexuálisan aktív, megalkuvást nem ismerő, kőkemény afro-szuperhősök bújtak elő, mint Priest (Superfly, 1972), Goldie (The Mack, 1973), Tommy Gibbs (Black Caesar, 1973) vagy Gunn (Black Gunn, 1972) – nem is beszélve párjaikról, a harcos természetű amazonokról (lásd Pam Grier, Tamara Dobson vagy Gloria Hendry szerepeit).

A tárgyalt úriember, Jim Kelly alakítási is egyazon sormintát követnek: akkora playboy, mint James Bond, könyörtelensége Rambóéval konkurál, ám akciósztár kollégáitól eltérően ő mindennemű fegyverarzenál nélkül, pusztán harcművészeti tudására hagyatkozva rúgja le szakmányban a fehér ellenfelei veséjét. Ő a feketék válasza Chuck Norrisra, aki A sárkány közbelép (1973) című legendás Bruce Lee-film mellékszerepével (Mr. Williams) bunyózta be magát a szakmába. Egyes blaxploitation-ikonokhoz (Fred Williamson, Jim Brown) hasonlóan ő is professzionális sportolói múlttal rendelkezik, nemzetközi karate bajnokként katapultált a mozivászonra, filmes pályájával párhuzamosan ráadásul teniszezőként is építi karrierjét (az évtized közepére Kalifornia állam legjobb játékosai közé verekszi be magát). Rendíthetetlenül cool karakterére hat egész estés alkotást építettek a hetvenes években, két ízben pedig „a” fekete mesterhármas (Brown, Williamson, Kelly) egyik tagjaként szórta a köríves rúgásokat és a súlyos ökölcsapásokat. Míg a Three the Hard Wayben (1974) cimboráival együtt egy rasszista csoportot utasít rendre, akik egy kizárólag feketékre ható (!) vegyszerrel akarják beszennyezni az ivóvízkészletet, a Take a Hard Ride (1975) Kanári-szigeteken forgatott westernjében egy semmiből előugró, karatézó indiánt (!) formál meg, aki a pénzszállító főhős-duó segítőtársául szegődik. Leghíresebb letéteménye a Black Belt Jones (1974) című akciómozi, amelynek címszereplőjeként bájosan önreflektív módon gondoskodik arról, hogy a maffia ne tehesse rá a kezét a barátja tulajdonában álló karate-iskolára, mellékesen pedig elcsábítja azt az érinthetetlen harcművész lányt, aki egyedül az ő sármja hatására képes veszíteni gyémántkeménységéből. Ezek után kétség sem férhet hozzá, hogy a többszörösen rassz-crossover filmekből is ő jön ki győztesen: a Golden Needles (1974), a Hot Potato (1976) és a Black Belt Jones 2.: The Tattoo Connection (1978) című mókásan pocsék munkákban a kaukázusi faj után a mongolid versus negrid párharcot is technikai K. O.-val abszolválja a fekete öves karatéka. Szerény művészi értéket képviselő életművének további integráns elemét képezik a legváratlanabb pillanatokban elhintett, schwarzeneggeri nívójú, méregerős egysorosok az „I’ll be too busy looking good!”-tól (A sárkány közbelép) egészen a Black Samurai (1977) nyitójelenetének duplafenekű, lefordíthatatlan beszólásáig (egy dekoratív hölggyel való teniszmeccset kénytelen megszakítani a főhős, hogy feleljen munkaadói fárasztó kérdéseire, ezt megunva, kissé ingerülten búcsúzik a következő mondattal: „Let me get back to my love set!”).

Jim Kelly nem követte azon kollégái sorsát, akik vagy képtelenek voltak megszabadulni félistenné nemesedett karakterüktől (mint a Superfly Ron O’Nealje vagy a Shaft Richard Roundtree-je), vagy fércművekben csináltak magukból bohócot (Jim Brown, Fred Williamson). Míg a The Mack főhősét alakító Max Julien utóbb a könnyűzenei iparban futott be, Kelly ingatlanpiaci befektetésekkel gazdagodott meg, és teniszedzőként tevékenykedik a mai napig. (A mozitól való távolságtartását remekül példázza, hogy még egy olyan önfeledt nosztalgiázásban sem vett részt, mint a Háborús zóna (1996), amelynek retró all-star gáláján Brown, Williamson és Grier szerepelt, de egy-egy cameo erejéig még Roundtree és O’Neal is tiszteletét tette.) Kétség sem férhet hozzá, hogy az előbbi kultikus színészegyéniségekhez hasonlóan Jim Kellyt is előkelő hely illeti meg a blaxploitation-filmek miniatűr panteonjában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/02 42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9654