KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/szeptember
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Rózsa Miklós (1907-1995)
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Nyomorúság Szociofilm
MAGYAR FILM
• Turcsányi Sándor: Helyszínlelés Szomjas György roncsfilmjei
FORGATÓKÖNYV
• Szőke András: Boldog lovak Forgatókönyv-részlet
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyelvér Eltűnt filmévszakok

• Szilágyi Ákos: Klimov Mester és Margaritája Budapesti beszélgetés
• Schubert Gusztáv: A Farinelli-eset Árnyékfilmezés
FORGATÓKÖNYV
• Moldován Domokos: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szőcs Géza: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szentkuthy Miklós: Reflexiók a Heréltek próbafelvételéhez

• Gelencsér Gábor: A hang Corbiau: Farinelli
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A külvárosi költészet dokumentaristája Marcel Carné
• Nánay Bence: Szegény B. B. Balázs Béla
• Kelecsényi László: Ólomsúlyú emlékkönyv hitehagyott filmbolondoknak A film krónikája
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mi van? Égi manna
FESZTIVÁL
• Báron György: Rés a fogak között San Francisco
• Dárdai Zsuzsa: Másként filmezők Mediawave
KRITIKA
• Fáber András: Mah-jong és Wagner-ballada Tébolyító zörejek a Kék Villa körül
• Takács Ferenc: Special effect Elveszett gyermekek városa
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mindörökké Batman
• Fáber András: A szabadság ösvényein
• Déri Zsolt: Leon, a profi
• Takács Ferenc: Casper
• Hungler Tímea: Atomcsapat Power Rangers
• Barna György: Rejtekhely

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Leon, a profi

Déri Zsolt

„Victor vagyok, a takarító” – köszönt a felejthetetlen Jean Reno a Nikita című film vészhelyzetmegoldó szupergyilkosának rövidke mellékszerepében, a forgatás végeztével pedig elkezdte rágni Luc Besson fülét: ugyan, csináljon már egy Victor című filmet! Besson, az 1959-es születésű francia forgatókönyvíró-rendező-producer, aki az utóbbi évtizedben váltogatva készített egymás után krimit és vízifilmet (Metro, A nagy kékség, Nikita, Atlantisz), tavalyi thrillerjét tényleg a „takarító” figurájának szentelte – hősét időközben ugyan Leonra keresztelte át. Egy esetleges remake lehetőségét csírájában pusztította el: Amerikában forgatott, angol nyelven. A szereplőgárda egyetlen franciája a kevés szavú Reno, Besson fétisszínésze.

Leon bevándorló bérgyilkos, szakmája gyermeklelkű mestere, aki fáradságos munkájából a New York-i Spanyol Harlemben fenntartott, puritán berendezésű bérleményébe hazatérve vasalással és viráglocsolással relaxál. A szomszéd családot épp a szeme láttára mészároltatja le az idegbeteg, tablettazabáló, korrupt és gonosz főzsaru, Stansfield (a kaméleonzseni Gary Oldman, ezúttal Alain Delon-osra vett fizimiskával). Az egyetlen túlélő, a pubertáskorú Mathilda Leonnál keres menedéket. Profink sehogy sem tud megszabadulni a leánykától („Nőket és gyerekeket soha!” – hangzik szakmai credója), megszereti hát, és a bosszú felé vezető rögös úton kiképzi kicsi Nikitává. Kapcsolatuk makulátlanságát a rendező minden interjújában hangsúlyozza, ennek ellenére a közös jeleneteket Björk legerotikusabb szövegű slágerével (Venus As A Boy) festi alá, a 12 éves Mathildát pedig felnőtt nőként sminkeli és filmezi. „Leon és Nikita együtt majdnem Lolita” – jegyezte meg egy éles szemű angol kritikusnő, így aztán az sem meglepetés, hogy jelenleg a Mathildát alakító Nathalie Portman az első számú esélyes Hollywoodban a soron következő Lolita-adaptáció címszerepére.

Besson nem egy Bresson, sohasem volt a mélység mestere (legfeljebb az óceánok mélységéé), a Nikita esetében azonban úgy tűnt, igenis képes a tartalmat és a formát egyensúlyba hozni. A Leon, a profi tulajdonképpen ezt a korábbi filmet reciklálja: most minden sokkal monumentálisabb és sokkal látványosabb (a végső tűzharc például a Nikita konyhacsatájának emberfelettire nagyított változata), a forgatókönyv azonban bice-bóca, a karakterek és cselekedeteik motivációja bosszantóan hanyag. Olyan, mintha egy képregény filmváltozata lenne: lenyűgöző vizualitása mögött ordítóan üres. Ugyanaz a szindróma, ugyanaz a botlás, mint a szintén francia Jeunet-Caro párosnál, vagy az amerikai Coën fivéreknél, akik a megszokottnál egy nagyságrenddel nagyobb pénzösszegből gazdálkodva hirtelen olyan filmeket készítettek, mint Az elveszett gyermekek városa, illetve A nagy ugrás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=958