KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/november
MAGYAR '68
• Schubert Gusztáv: A ’68-as csapdája Prága árnyékában
• Muhi Klára: Nem követeltük a lehetetlent Magyar ’68
NÉMETORSZÁG: ÓLOMÉVEK
• Schreiber András: Merénylet porszívóval Németország: 1968–77
• Vincze Teréz: Anyák, lányok, nővérek Ólomidő
ULRICH SEIDL
• Simonyi Balázs: Az osztrák beteg Ulrich Seidl, a provokátor
• Simonyi Balázs: „Nincsenek morális problémáim” Beszélgetés Ulrich Seidllel
PUPI AVATI
• Pintér Judit: Emlék-művek Pupi Avati
• Nevelős Zoltán: Baljós házak Pupi Avati horrorfilmjei
TÁVOL-KELET
• Géczi Zoltán: A háború filmművészete Kínai pantheon
• Baski Sándor: A Vörös Sárkány álma Egy másik Kína
• Teszár Dávid: Sziámi szintézis Apichatpong Weerasethakul
TRUFFAUT
• Ádám Péter: A férfi, aki szerette a mozit François Truffaut – 2. rész
TELEVÍZÓ
• Nánay Bence: Obama és a Youtube Amerikai elnökválasztás
• Kemenes Tamás: Hofi háta mögött Kabaré a képernyőn
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: A kamillás hölgy Ralph Barton
KRITIKA
• Muhi Klára: Jobb későn…? Márió, a varázsló
• Pápai Zsolt: A Lajos, a Feri és sok füstölgő puskacső Para
• Csillag Márton: A kilátástalanság diszkrét bája Mázli
• Tüske Zsuzsanna: Csontváz az asztalfőn Gengszterek fogadója
MOZI
• Vajda Judit: Anna bekattanva
• Klág Dávid: Az árvaház
• Varró Attila: Elégia
• Parádi Orsolya: A szerelem határai
• Forgács Nóra Kinga: A zuhanás
• Schreiber András: A hazugság szabályai
• Baski Sándor: Csak egy szerelmesfilm
• Tüske Zsuzsanna: Tükrök
• Nevelős Zoltán: Sasszem
• Vízer Balázs: Ananász expressz
• Kovács Marcell: Törvénytelen
DVD
• Varga Zoltán: Egy amerikai farkasember Londonban
• Géczi Zoltán: CJ7 – A kis zöld látogató
• Alföldi Nóra: Öngyilkos szüzek
• Kovács Marcell: Két nővér

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Távol-Kelet

Kínai pantheon

A háború filmművészete

Géczi Zoltán

Hat év telt el a Hős bemutatása óta: a nagyszabású történelmi eposz Kínában a nemzeti filmgyártás stratégiai súlypontjává, legfontosabb exportcikkévé vált.

 

„A költőnek penna kell, a festőnek ecset, a rendezőnek hadsereg.”

Orson Welles

 

 

A múltnak kútja

 

 „Az, akit a harchoz igazán értőnek neveznek, képes kihasználni az erőviszonyok kedvező voltát, és képes előnyére fordítani a terep adottságait.”

Szun Ce: A háború művészete

 

A történelmi eposz az ősi hadtudományi bölcselettel harmonizálva vált a kínai filmgyártás zászlóshajójává, a környezet és a nemzetközi piac egyértelműen kijelölte a követendő utat. A gyakorta gerillamódszerekkel forgató, hajthatatlanul konok, saját útjukat járó hatodik generációs rendezők (Wang Xiao-shuai, Lou Ye, Zhang Yuan) veszedelmes munkáival szemben a zsánerhez tartozó alkotások mind a klasszikus drámák parafrázisai, nem élnek a politikai állásfoglalás és a társadalomkritika eszközével, vagyis a hatalom szempontjából teljességgel ártalmatlanok. A háborús eseményekben bővelkedő kínai történelem híres epizódjait feldolgozó mozik a legzordabb cenzorok ízlését sem sérthetik, mindemellett kiváló instrumentumai a költségvetés támogatását élvező hivatalos kultúrpolitikának, amely olyannyira szeretné a nyugati világ elé tárni az ezerszínű kínai kultúra csodáit, az ország tradicionális értékeit. A nemzetközi filmdivat főáramlatainak sodrása is támogatja ezt a törekvést, hiszen az elmúlt években olyan szuperprodukciók sorakoztak fel a nyugati mozikban, mint a Trója (2004), a Nagy Sándor (2004), a 300 (2006), a Mennyei királyság (2005), a Gladiátor (2000), az Artúr király (2004), miként az HBO nagy költségvetésű sorozata, a két évadot megélt Róma (2005) is kiemelkedő népszerűségnek örvendett. S amint azt az A-kategóriás filmfesztiválok versenyprogramja is mutatja, ma már nem csupán a helyi publikum, de a nyugati közönség kiműveltebb hányada is szomjazza az egzotikus látványosságokat, a kínai filmipar pedig Hollywoodhoz mérten töredékes költségvetésből képes leforgatni az ilyesféle alkotásokat, ráadásul nemzetközileg ismert és elismert sztárrendezőket, illetve színészeket tud a produkció mellé állítani. Így születhettek meg az elmúlt évek látványos szuperprodukciói: a Hős (2002), a Repülő tőrök klánja (2004), A hét kard legendája (2005), az Ígéret (2005), a Stratégák csatája (2006), a Bankett (2006), Az aranykrizantém átka (2006), a Hadurak (2007), a Hercegnő és a harcosok (2008), a Három királyság (2008), illetve a Vöröslő sziklaszirt (2008). Miként az 1950-es években a western műfaja uralta az amerikai filmgyártást, az új évezred első évtizede Kínában a látványos filmszimfóniák kora – most születnek meg az identitásképző mozik, a mainstream mozgóképes modellek, amelyek alapvetően meghatározzák a kortárs nemzeti filmipar arculatát.

 

 

Gyémántcsiszolók klubja

 

 „A hadsereg győzelme az élcsapat kiválogatásától függ.”

Szun Pin: A háború művészete

 

Hosszú út vezetett a renegát szerzői filmesek táborából a nagy költségvetésű közönségfilmekhez, az ötödik generáció vezéralakjai, Zhang Yimou és Chen Kaige azonban véglegesen átigazolni látszanak a szuperprodukciókhoz. Az 1999-ben Arany Oroszlánnal kitüntetett Zhang Yimou sorsát a Hős nemzetközi sikere pecsételte meg (a film sokáig halogatott amerikai bemutatójakor a box office élén nyitott, 53 millió dolláros bevételt ért el csak az USA-ban, és világszerte forgalmazták). A realista jellemrajzok mestereként tisztelt direktornak (Vörös lámpás az ajtó fölött, 1991; Teljes a létszám, 1999) ezután felajánlották a Kína első számú rendezője státuszt, amelynek elfogadása nyilvánvaló kötelmeket rótt rá. A Repülő tőrök klánja (2004) vagy a hazánkban még nem forgalmazott Az aranykrizantém átka (Curse of the Golden Flower, 2006) a kínai kultúra pazar vándorkiállításai: Zhang Yimou jelenlegi alkotói periódusában egyértelműen a vizuális hatásra helyezi a hangsúlyt, monumentális látványmozikat készít (nem véletlenül nevezték ki a pekingi olimpiai játékok látványtervezőjének), amelyek a bigottságig konzervatív klasszikus dramaturgia mentén bontakoznak ki. Legutolsó munkája, Az arany krizantém átka extravagáns glamour-parádé, totális vizuális támadás, a Hős esetében kipróbált ábrázolásmód végletes eltúlzása. Minden egyes jelenetét markáns színek uralják; a palotabelső szemkápráztatóan ragyogó arany, rejtélyesen zöldellő jáde, mélyen pulzáló bíbor; ezüst páncélba bújt katonák ezrei rohamoznak az arany krizantémok mezején, ólomszürke sziklákkal határolt szurdokban intéznek támadást a maszkos orgyilkosok az összeesküvők ellen. Még a legrövidebb snitt is aggályos precizitással beállított és fényképezett, következésképpen a harci koreográfia is végletekig stilizált, baletteket túllicitáló mértékben kidolgozott. A formához igazodó cselekményvezetés és jellemábrázolás operaszerűen szélsőséges, az árnyalt karakterfejlődés és konfliktusszövés igénye elvi síkon sem merül fel: végtelen hősiesség áll szemben a végtelen álnoksággal, nyílegyenes jellemű hősök csapnak össze a romlott hatalmasságokkal. Ugyanezen iskolát követi a Feng Xiao-gang által rendezett Bankett (2006), az Ígéret (Chen Kaige, 2005), illetve A hercegnő és a harcosok (Ching Siu-tung, 2008). A Hamlet parafrázisának tekinthető Bankett zárójelenetében még a kövér hópelyhek is tökéletes mértani rendben hullnak alá, az Ígéret bóbitás sisakjai és lehetetlenül csiricsáré ruhakölteményei pedig a groteszkbe hajló túlzás filmre vitt szinonimái. A keleti eposzok stílus dolgában kétségkívül köröket vernek az amerikai szuperprodukciókra, de a Zhang Yimou-féle iskolától könnyedén megcsömörlik a puritánabb szemléletű néző, mivelhogy eme filmekhez mérten még a porcelángyárak leggiccsesebb tulipánjai is csupán „minimal art” alkotások.

 

 

Mesterstratégák köre

 

„A bölcs uralkodó és a hadakozáshoz értő hadvezér ne hadserege roppant létszámától remélje a dicsőséget.”

Szun Pin: A háború művészete

 

A barokkosan túlburjánzó esztétikai megakonstrukciók mellett sokkalta józanabb, cselekmény- és karakterközpontú drámák is készülnek, amelyek az új iskolával szemben a klasszikus kardjátékfilmes tradíciók újragondolt, finomra hangolt folyamodványai. A zsáner legkiválóbb alkotásait korántsem véletlen módon éppen a hongkongi film nagy generációjához tartozó, több műfajban is kipróbált, biztos kezű direktorzseniknek köszönhetjük, mint Tsui Hark vagy John Woo.

Tsui Hark mozija, A hét kard legendája (2005) a rendező korábbi munkáit (A kard útja, 1995; Volt egyszer egy Kína-sorozat) idéző, bölcs és büszke wuxia-eposz, egy termékeny pálya művészeti és produceri konklúzióinak összegzése. A 17. században, a Qing-dinasztia idején játszódó, A hét szamuráj (Akira Kuroszava, 1954) meséjével rokonítható cselekmény nem nélkülözi a már korábban is bevált misztériumot és a fantasy-elemeket, amelyeket jó érzékkel elegyít a történelmi tényekkel és a hihetetlenül gazdag kínai harcművészeti tradíciók motívumaival. A brutális és pénzsóvár, démoni katonákat parancsnokló hadúr által fenyegetett falu megvédésére felesküdött harcosok történetének első vágása 240 percesre sikeredett, a végső játékidőt ebből kurtították vissza 153 percre; a cselekmény ugyan megrövidült, de A hét kard legendája csonkolt formájában is a műfaj remekbeszabott képviselője.

Tsui Hark mellett más rendezőlegenda is a történelmi zsáneren belül álmodta meg saját magnum opusát. John Woo filmje, a Vöröslő sziklaszirt már csak gigantikus méretei miatt is tiszteletet parancsoló alkotás; a júliusban bemutatott első rész játékideje két és fél óra, szereplőgárdája szupersztárokból áll (Tony Leung, Takeshi Kaneshiro, Chang Chen, Zhao Wei), 80 millió dollárra becsült költségvetése pedig egyedülálló a keleti filmgyártás történetében. A hősies vérfürdők mestere hatalmas vállalást tett, midőn elkötelezte magát a három királyság korszakában játszódó történet mellett, és – ha lehet hinni a kritikáknak – reputációjához méltó remekművet alkotott, amelyben a látvány nem a karakterek és a dramaturgia kárára burjánzik el, hanem támogatja és erősíti azokat. Woo nagy hangsúlyt helyezett a kínai hadtudományok bemutatására, filmje akár propagandaanyag is lehetne A háború művészetéhez: a változatos fegyverzeteket és vérteket régészeti precizitással alkották újra, a bölcs hadvezérek pedig lehetetlennek tetsző stratégiai problémákat oldanak meg nemes eleganciával (megesik, hogy közös zenéléssel vitatják meg az adott harcászati dilemmát), miközben fegyverforgatás terén is tökéletes teljesítményt nyújtanak. A Vöröslő sziklaszirt grandiózus tömegjelenetei még Az aranykrizantém átka megalomániás csatáit is felülmúlják (itt is, ott is hasznosnak bizonyult a kínai néphadsereg jótékony hozzájárulása), a vízi ütközethez komplett hajóflottát építettek, az akciójelenetek dirigálását pedig a rendezőként is komoly tapasztalattal bíró Corey Yuenre bízták.

Felettébb valószínű, hogy John Woo szuperprodukciója hasonló diadalmenetet fog bejárni, mint a Peter Chan által jegyzett Hadurak (Warlords, 2007), amely nyolc kategóriában győzedelmeskedett a Hong Kong Film Awards idei díjkiosztóján (legjobb film, rendező, főszereplő, fényképezés, vizuális effektek, hang, kosztüm és smink, művészeti rendezés). A vérszerződést kötő hadvezérek története egyszerre költői és röghözkötött, egyfelől a brutalitásig realista, másrészt álomszerűen esztétikus. A rendező lépésről lépésre mutatja be, miként mételyezi meg a hatalom, a féltékenység és a politikai intrika három nemeslelkű férfi barátságát, miként kárhoznak el a nagyformátumú jellemek, s a shakespeare-i drámához a Qing-dinasztia hanyatlásának évtizedét, a Taiping-lázadás rettentő mészárlását választotta dramaturgiai háttérnek (a 14 éven át húzódó harcok visszafogott becslések szerint is 25-30 millió áldozatot követeltek). A Hadurak 40 millió dolláros költségvetése Hollywoodban közepes összeg csupán, kínai viszonyok közepette azonban eszelősen nagy büdzsé; futotta rá, hogy a főszerepeket Jet Li, Andy Lau, Takeshi Kaneshiro játszhassák, a forgatásra félezer lovat vonultathassanak fel, városnyi díszleteket építethessenek, az akciójelenetek komplexitását és kidolgozottságát pedig kiválóan szemlélteti az a tény, hogy a legfőbb csata leírása húsz teljes oldalt kanyarított ki a forgatókönyvből. A Hadurak nem csupán a kortárs történelmi drámák közül emelkedik ki, de ott a helye minden idők legnagyszerűbb filmeposzai között – a DVD-t bízvást oda lehet állítani a Ben Hur vagy a Spartacus mellé.

 

 

Ragyogó csillagok, szürke eminenciások

 

„Olyan karddal, amelynek nincs hegye, még a bátor Meng Pen sem menne harcba.”

Szun Pin: A háború művészete

 

 

A távol-keleti rendezők alaposan megválogatott, kipróbált fegyverzettel vonulnak csatába a közönség kegyeiért. A legjobb színészeket, operatőröket és akciókoreográfusokat szerződtetik, a következetesség pedig garantálja a minőséget, és a produceri szemlélet érvényesítésének is kedvez.

Miként Toshiro Mifune figurája uralta az 1950-es, 1960-as évek japán szamurájfilmjeit, vagy John Wayne a klasszikus westerneket, úgy uralja a popsztárként is kirívóan sikeres Andy Lau a nagyköltségvetésű kínai eposzok világát. Főszerepet játszott A repülő tőrök klánja, a Stratégák csatája, a Három királyság, a Hadurak produkciókban, s ha nem Jet Li lett volna partnerének kiválasztva, utóbbiért jó néhány díjat besöpörhetett volna. A HKFA nagy presztízsértékű szobrát, az ázsiai Oscart végül a legendás harcművész-színész vehette át, aki a következő szavakkal fogadta az elismerést: „Ha nem csináltam volna annyi kung-fu filmet, akár 20 évvel ezelőtt is megnyerhettem volna a legjobb főszereplő díját.” A rendszeresen szerepeltetett Jet Li, Donnie Yen, Kaneshiro Takeshi és társaik harcművészetekben való járatossága komoly színészi képességekkel társul, a melléjük rendelt hölgykoszorú pedig tehetséges és szemet gyönyörködtető. Zhang Ziyi (Hős, A repülő tőrök klánja, Bankett), Maggie Q (Három királyság), Vicki Zhao (Vöröslő sziklaszirt), Gong Li (Az aranykrizantém átka) épp oly ragyogóan mutatnak a vásznon, mint a színes magazinok címlapjain, s bár A hercegnő és a harcosok nívóját éppenséggel a tétovázó, karizmahiányos Kelly Chen gyatra teljesítménye rontja le, minden bizonnyal ő is fel fog nőni a feladathoz. Mellettük érdemes megemlékezni a big budget eposzok szürke, de kritikus szereppel bíró eminenciásairól is: Ching Siu-tung akciórendező komponálta meg a Hadurak, a Hős, A repülő tőrök klánja, illetve Az aranykrizantém átka lehengerlő összecsapásait, Zhao Xiao-ding pedig Zhang Yimou operatőreként alapozta meg szakmai hírnevét.

 

 

Keleti kilátások

 

„A háborúzók nem bízhatnak örökké a hadászati előnyben.”

Szun Ce: A háború művészete

 

A zsáner nemzetközi pozíciójának erősödését, népszerűségének növekedését egyértelműen jelzi, hogy nemrégiben Hollywood is tett egy szándékaiban legalábbis gyanús kísérletet a wuxia-eposzok meghonosítására. Az amerikai pénzből, belpiacra forgatott Tiltott királyság (Forbidden Kingdom, 2008) szereposztását tekintve a fanboyok álmait volt hivatott valóra váltani (Jackie Chan és Jet Li első közös produkciója!), de a végeredmény sajnálatos módon nem több mint egy autentikus kínai porcelán fröccsöntéssel készült, plasztik másolata. Az amerikai mainstream szabályrendszeréhez igazított, a Karate kölyköt idéző, zavarbaejtő módon bugyuta történet bőséges profitot hozott, noha az eredetikkel összevetve szánni való bazári kacat csupán – mindenesetre felettébb ironikus, mily esetlenül próbálta Hollywood meghamisítani a kínai harcművészeti mozikat.

Ahogy a western aranykora sem tarthatott örökké, a kínai történelmi eposzok is szükségképpen változni fognak; meglehet, egy időre kiszorulnak a fősodorból, hogy más formában térhessenek vissza. Már látni a fáradás tüneteit: a nagy átfedéseket mutató castingok, az akciórendezők és az operatőrök visszatérő alkalmazása belterjessé teszi az új generációs történelmi filmeket, a zsáner nyilvánvalóan uniformizálódik, a rendezők egyre inkább a magas labdákat csapkodják. Az elmúlt években felhalmozott lendület megtartásához friss arcokra, renegát alkotókra, megújult szemléletre lesz szükség; olyan színészekre, direktorokra és látványtervezőkre, akik egyedi módon nyúlnak hozzá a klasszikus eposzokhoz – aggódni azonban felesleges, mert a dinamikusan fejlődő kínai filmgyártás minden bizonnyal ki fogja termelni a big budget wuxia-eposzok újhullámát.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 28-31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9538