KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/szeptember
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Rózsa Miklós (1907-1995)
DOKUMENTUMFILM
• Lengyel László: Nyomorúság Szociofilm
MAGYAR FILM
• Turcsányi Sándor: Helyszínlelés Szomjas György roncsfilmjei
FORGATÓKÖNYV
• Szőke András: Boldog lovak Forgatókönyv-részlet
LENGYEL FILM
• Bikácsy Gergely: Lengyelvér Eltűnt filmévszakok

• Szilágyi Ákos: Klimov Mester és Margaritája Budapesti beszélgetés
• Schubert Gusztáv: A Farinelli-eset Árnyékfilmezés
FORGATÓKÖNYV
• Moldován Domokos: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szőcs Géza: Róma angyala Kasztrált énekesek – Szinopszis
• Szentkuthy Miklós: Reflexiók a Heréltek próbafelvételéhez

• Gelencsér Gábor: A hang Corbiau: Farinelli
1895–1995
• Molnár Gál Péter: A külvárosi költészet dokumentaristája Marcel Carné
• Nánay Bence: Szegény B. B. Balázs Béla
• Kelecsényi László: Ólomsúlyú emlékkönyv hitehagyott filmbolondoknak A film krónikája
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Mi van? Égi manna
FESZTIVÁL
• Báron György: Rés a fogak között San Francisco
• Dárdai Zsuzsa: Másként filmezők Mediawave
KRITIKA
• Fáber András: Mah-jong és Wagner-ballada Tébolyító zörejek a Kék Villa körül
• Takács Ferenc: Special effect Elveszett gyermekek városa
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mindörökké Batman
• Fáber András: A szabadság ösvényein
• Déri Zsolt: Leon, a profi
• Takács Ferenc: Casper
• Hungler Tímea: Atomcsapat Power Rangers
• Barna György: Rejtekhely

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Corbiau: Farinelli

A hang

Gelencsér Gábor

Mintha ez a forma lenne mostanában az igazi adu az amerikaiakkal szemben. Belga film Farinelliről.

A művészetrajzok – jobb esetben – nem pusztán műveket és művészsorsokat állítanak elénk, hanem a kettőt mintegy egymás tükörképeként próbálják megérteni. Az alkotás és az alkotó csodálata között megoszló figyelem érdekes módon az igazi nagyságokról szóló történetekben (Van Gogh, Mozart) a művészt állítja a középpontba, s a művek csak mintegy a háttérből – vagy még onnan sem – aranyozzák be a legtöbbször igencsak küzdelmes pályát. Ezekben az esetekben az alkotások annyira erősen jelen vannak a kulturális hagyományban, hogy a művész életének felidézésekor bízvást el lehet tekinteni tőlük. Más a helyzet a másodvonalba tartozó, kevésbé ismert alkotókkal. Az ő esetükben annál nagyobb tere van a művek vagy éppen az alkotófolyamat közvetlen bemutatásának, hiszen ebben az esetben indokolni, bizonyítani kell, miért éppen rájuk vagyunk kíváncsiak… S ellentmondásos módon ezek azok a művészéletrajzok, amelyek szívesen tesznek fel a művész sorsával és a művekkel kapcsolatban általános kérdéseket (nyilván itt is az „alapanyag” egyszerűsége teszi lehetővé – vagy éppen igényli – az elvonatkoztatást). Az eseménytelen egzisztencia mögött feltárulhat az atelier-dráma, művész és művészet párviadala. Az utóbbi évek legpontosabb életrajzi filmjei éppen ilyen vékonyka életanyagból nőttek ki: a XVII. századi francia viola da gamba-művész, a napkirály fennhéjázó udvarából a művészet alázatos remeteségébe megtérő Marin Marais (Minden reggel), vagy birsalmafácskájának festőkrónikásául szegődő, a madridi forgatagból ekképpen kivonuló Antonio Lopez „unalmas” életéből (Álom a fényről).

Különös érdeklődés és siker övezi az utóbbi évek európai filmes művészéletrajzait. Mintha ez a forma lenne mostanában a kontinens filmművészete számára az igazi adu az amerikaiakkal szemben. A művészéletrajzok valóban kitűnő lehetőséget adnak gondolatiság és hatásosság ötvözésére, méghozzá az anyag megerőszakolása és a szellem elárulása nélkül.

A belga Gérard Corbiau Farinellije kulturáltan betagozódik a fent leírt filmek csoportjába, de semmiképpen nem tartozik e típust létrehozó vagy átalakító alkotások közé. Gondolatiságának középpontjában az egymásra utaltság, a hatásosság homlokterében pedig a kasztrált énekes hangjának reprodukálása áll. A film mindkét feladatot példásan megoldja. Az egymásra utaltság gondolata gazdagon, több szálon is kibomlik: a zeneszerző Riccardo Broschi művei semmit sem érnének öccse, Carlo – művésznevén Farinelli –, a kasztrált énekes hangja nélkül; Farinelli tehetsége üres virtuózitás maradna, ha nem énekelhetné a hangjához igazán méltó Händel-műveket. S az egymásra utaltság másik, bizarrabb vetülete: a hangjával nőket hódító kasztrált énekes csábításait bátyja fejezi be…

Nota bene: a XVIII. századi operaszínpadok varázslatos díszleteiben és kosztümjeiben éneklő Farinelli óriási, három és fél oktávos terjedelmű hangját is két énekes, egy kontratenor és egy szoprán (Derek Lee Ragin és Ewa Mallas Godlewska), valamint egy sor technikai rafinéria segítségével állították elő. Ezen a ponton a rendező mintha visszaélne helyzetével, s mivel az énekes eredeti hangját nem ismerjük, nem létező, „embertelen” hangot kreál. Jobb lett volna, ha ő is megfogadja Händel Farinellinek szóló szigorú kritikáját: semmit sem ér a csodálatos hang, ha csak elámítani tudja a közönséget, megrendíteni nem képes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/09 29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=947