KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Szilágyi Ákos: Alekszandr Trosin (1942–2008)
• S. A. : Kateřina Pošová (1930–2008)
PÁRIZS '68
• Ádám Péter: A forradalom illuzionistái
• Kovács András Bálint: Mozipravda Godard ’68
• Jancsó Miklós: Zsebünkben a bölcsek köve
BÓDY GÁBOR
• Forgách András: Sötét angyal Kerekasztal-beszélgetés Bódy Gáborról – 1. rész
KEN RUSSELL
• Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő D. H. Lawrence a moziban
BACSÓ PÉTER
• Muhi Klára: Rendszerek és bűnbakok Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Báron György: Te rongyos élet... Bacsókönyv
INDIANA JONES
• Beregi Tamás: A régész, aki kalandor volt Indiana Jones visszatért
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Arcjáték Futball a tévében
• Deák Dániel: Leértékelt sorsok Az igazság ára
FESZTIVÁL
• Nóvé Béla: Színpompás szürke fény Tampere
• Kemény György: Képdzsungel Minden mozi!
• Andor Tamás: Tehenek az olajmezőn Dialektus 2008
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Fényes kövek Shine a Light
• Csillag Márton: Rókabőr Kis Vuk
MOZI
• Kolozsi László: Párizs, szeretlek…
• Vajda Judit: A másik Boleyn lány
• Forgács Nóra Kinga: Egyszer
• Teszár Dávid: Cyborg vagyok, amúgy minden oké
• Donáth Mirjam: Karamell
• Pápai Zsolt: Erőszakik
• Schreiber András: Gyilkosság online
• Kovács Marcell: Vasember
• Varró Attila: Totál Turbó
DVD
• Csillag Márton: Ó, testvér, merre visz utad?
• Alföldi Nóra: Nulladik óra
• Klág Dávid: Halott férfi nem hord zakót
• Pápai Zsolt: Csalók

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alekszandr Trosin (1942–2008)

Szilágyi Ákos

 

Vannak leírhatatlan dolgok. Számomra például teljeséggel leírhatatlan, hogy barátom – a magyar film talán legjobb orosz ismerője, a Filmvilág állandó szerzője, nemzetközileg ismert filmtörténész és filmkritikus –, Szasa Trosin „nincs többé”, hogy „Moszkvában, ez év áprilisában, hosszú és türelemmel viselt betegség után, hatvanhat éves korában meghalt”, hogy az ortodox Húsvét hetében „halt meg” és Nagyszombaton „temették”. Nem tudom nevével összekapcsolni ezeket a semmit-mondó szavakat. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy Alekszandr Trosin halálának hírét költsem. Legyen itt és most az idézőjel – „meghalt” – a tiltakozás jele.

Minden halál szemérmetlen rágalom, otromba vádaskodás a személy létezése ellen; szánalmas cáfolatkísérlet, melyre a személy maga cáfol rá azzal, hogy él, hiszen itt van – közöttünk. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy valakit egy időre szemünk elől veszítünk. Láthatatlanná válik számunkra – egy ideig még látható emberek számára. Hamarosan azonban mi is láthatatlanokká válunk. Aztán azok is, akik minket nem látnak majd. És így tovább. Így megy ez már évezredek óta, mióta az ember személyként is láthatóvá vált a másik ember számára.

Ámde hol vannak a láthatatlanok milliárdjai? Minden kétséget kizáróan: közöttünk vannak. Hiszen attól, hogy nem látunk valakit, nem szakad meg köztünk a kapcsolat. Attól, hogy mondjuk, Alekszandr Trosin nem lesz látható a következő Játékfilmszemlén, ahogy a ’80-as évek óta minden évben látható volt, attól még ott lesz jövőre is. Ahogyan e lap hasábjain is jelen lesz, csak láthatatlanul. És miért is ne lenne ott, övéi között, Moszkvában, a nagyszerű Kinovedcseszkije Zapiszki filmelméleti folyóirat körében, amellyel szinte eggyé vált – megteremtője és robotosa volt közel húsz éven át –, vagy a Szergej Ejzenstejn Központban, Naum Klejman mellett, akivel Eizenstein áttekinthetetlenül gazdag szöveghagyatékát kezdték kiadni pár éve vaskos kötetekben, és persze a Moszkvai Filmfőiskolán, ahol évtizedek óta tanított. Annyi történt csupán, hogy a személy, aki szinte egész tudatos életét – a gyermekkori mozi varázsától megigézetten – a látható ember tanulmányozásával töltötte (Balázs Béla alapműve mindig is Szása egyik kedvenc olvasmánya volt), láthatatlanná vált. Nem „nincs többé”, csak nem látható egy ideig. Nem látható többé a mulandóság tükrében, elmosódva, külső alakja szerint. De látható színről-színre, nem változó belső alakja szerint, élesen és tökéletesen. Proscsaj Szasa, proscsaj moj drug!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9370