|
|
|
Láttuk mégHajlakkVarró Attila
Hairspray – amerikai, 2007. Rendezte: Adam Shankman. Írta: Mark O’Donnell musicaljéből Leslie Dixon. Kép: Bojan Bazelli. Zene: Marc Shaiman. Szereplők: Nikki Blonsky (Tracey), John Travolta (Edna), Michelle Pfeiffer (Velma), Christopher Walken (Wilbur), Brittany Snow (Amber). Gyártó: New Line Cinema / Storyline Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 117 perc.
Az ezredforduló Hollywoodjában valamirevaló stúdiófilm már nem is készülhet olyan forrásból, ami nem szolgál eleve megnyugtató nyereségesélyekkel, legyen az agyonfuttatott nemzetközi bestseller, hangzatos kult-képregény, generációk kedvenc gyermekjátéka, netán hullámvasút a Disneylandben. Külön filmtípust jelentenek ebben az elszomorító trendben azon remake-ek, amelyek immár nem a (rég elfeledett) alapfilm népszerűségét igyekeznek meglovagolni, inkább egyfajta intermediális kerülőút révén köztes színpadi musical-változatra építenek: az ódon Operaház fantomja-történet manapság a szélesvászon közelébe sem kerülhetett volna Andrew Lloyd Webber mágikus érintése nélkül, a Mel Brooks-féle Producerek poros rétegvígjátékából a Broadway varázsolt piacképes termékalapanyagot, legutóbb pedig a hajdani botrányfilmes John Waters egyik legérdektelenebb munkája, a Hajlakk is friss színpadi sikerek hátán suhant be a multiplexekbe.
A bukásgátlóval gyárilag ellátott vígjátékrendező (és koreográfus) Adam Shankman kétórás újrafilmjén látszólag felesleges lenne számon kérni a Waters-eredeti kisszámú érdemeit, hiszen a renitens szennypápa épp 1988-as Hajlakkjában adta el lelkét a stúdiók ördögének egy marék flitterért – a friss darab azonban még a Waters-féle szubverzió legapróbb maradékait is gondosan kiirtja: mintha csak a Rózsaszín flamingók élesben elfogyasztott kutyagumiját látnánk viszont egy brahibolt-hálózat csokoládédesszertjeként. Nem csupán arról van szó, hogy túlérett pattanások és hajban tanyázó csótányok nélkül oda a szatíra éle: egy szerzői rendező autentikus camp-világa süllyed érdektelen giccstengerbe, ha a legfontosabb kézjegyét jelentő diszfunkcionális családmodellt házastársi konfliktussal próbálják elmélyíteni, a papírmasé tárgyi világot kortörténetileg hiteles múzeumi darabokkal váltják fel vagy a hírhedt nőimitátor-ízlésterrorista Divine anyaszerepébe egy habszivacs-betétekbe bújtatott legendás táncossztár és férfiikon bújik. A 60-as évek Baltimorejában játszódó tündérmese egy varázsütésre tévésztárrá és polgárjogi aktivistává alakuló túlsúlyos kamaszlányról eredetileg nem a musicalek álomvilágát fordítja ki, inkább a programfilmek paródiája – musicalparódiává bővített esélyegyenlőségi programfilmet formálni belőle tehát kétszeres baklövés. A közepes táncbetétek füzérére épített friss Hajlakk hasonlóan elkeserítő módon fordítja visszájára alapanyaga szándékát, mint a Stepfordi feleségek vagy a Producerek olcsó bohóckodásig süllyedő remake-jei tették: vaníliasodó a vitriolos üvegben, avagy elhibázott marketingmanőver, akár egy ízetlen rendőrviccből forgatott belügyi reklámfilm.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1087 átlag: 5.49 |
 |
|
|
|
