KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/szeptember
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Kovács László (1933–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Kolozsi László: Zangezurban az idő Bodor Ádám-adaptációk
• Reményi József Tamás: A túlsó part Kamondi Zoltán: Dolina
• Kovács András Bálint: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel
• Stőhr Lóránt: Felhőjáték Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: A jó dokumentumfilm botrányos Beszélgetés Kisfaludy Andrással, Kocsis Tiborral és Vészi Jánossal
BERGMAN
• Gelencsér Gábor: Bergman rítusai Ingmar Bergman: Arc, Szűzforrás, Rítus
GRINDHOUSE
• Kovács Marcell: Jack Starlett: Verseny az ördöggel
• Géczi Zoltán: Don Edmonds: Ilsa, az SS nőstényfarkasa
• Nevelős Zoltán: Sergio Martino: Torzó
• Orosdy Dániel: Tobe Hooper: Élve elfogyasztva
• Horváth Antal Balázs: Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!
• Teszár Dávid: Yukio Noda: Zérónő: a vörös bilincsek
• Varró Attila: Henry Paris: Misty Beethoven feltárása
• Sahár Szilveszter: Szemétből katedrálist Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó
ÚJ KÍNA, ÚJ MOZI
• Géczi Zoltán: Beretta-szimfóniák Hongkongi bűnügyi filmek
• Wostry Ferenc: Hongkong célkeresztben Category III
HALÁL-NAPLÓK
• Földényi F. László: A körtefa árnyékában Forgács Péter: Saját halál
• Jankovics Márton: Az utolsó pillanat Rekviemek mozgóképen
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A bűn terei Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho-analízis
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Elvek és társak Maár Gyula: Töredék
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Goodbye, Bafana
• Harmat György: Csapda
• Varró Attila: Hajlakk
• Sahár Szilveszter: Külvárosi rockerek
• Pápai Zsolt: Next
• Ádám Péter: Moliére
• Csillag Márton: A Simpson család
• Vajda Judit: Forró zápor
DVD
• Nevelős Zoltán: Medvebarát
• Pápai Zsolt: A manipulátor
• Kovács Marcell: A vörös kör
• Tosoki Gyula: A nap szépe

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Grindhouse

Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó

Szemétből katedrálist

Sahár Szilveszter

Hiányzó tekercsek és hiányzó realitás. A túlpörgésből új minőség születik a leharcolt grindhouse-mozikban.

 

Induljunk az alapoktól. Van ez a két kívülről jött senki. Egy megszállott videótékás (Tarantino), meg egy szintén filmbuzi mexikói szmóker (Rodriguez), akik a semmiből jöttek és a semmibe tartanak, csináltak pár filmet, amik sokat hivatkozott alapművekké váltak. Vagy épp gyűlölet és lesajnálás tárgyává, mindegy. Közös projektjük, az Európában két részben forgalmazott Grindhouse (Terrorbolygó, Halálbiztos) tiszteletadásnak és poénnak indult, egy elfeledett, videókorszak előtti moziélmény előtti tisztelgésnek Aztán más lett belőle, főképp a Terrorbolygó miatt.

 

*

 

A Grindhouse nem stílus és nem műfaj, hanem gyűjtőfogalom. Bizonyos illegális vetítéstípusokra használták először (Amerikában), aztán a hatvanas-hetvenes években a B (C, Z) kategóriájú szennyfilmeket vetítő, rosszhírű környéken tanyát ütő mozikat hívták így, ahol kizárólag felnőtteknek vetítettek filmeket, az ösztönökre és a zsigerekre ható egyszerű és primitív filmeket, melyeknek egyetlen célja volt: felcsigázni és kielégíteni a nézőket, adrenalint pumpálni beléjük és sokkolni őket, akármivel, de lehetőleg a legbizarrabb és legelvadultabb témákkal, amik kiszorultak a kultúra más területeiről, és okkal. Ezek az alacsony költségvetésű és igénytelenül (bár olykor meglepően kreatív ötletekkel) kivitelezett exploitation filmek (erőszak, szex, és sokkolás alapú műfajok és al-zsánerek, számuk, mint a tenger: sexploitation, zombi- és kannibálfilmek, slasher, gore, women in cage, hixploitation, nazisploitation stb.) A mozik éjjel-nappal vetítettek, double feature előadásokban, borzalmas minőségben és futószalagon, kialakítva néhány sajátos és jórészt csak itt a közönség elé kerülő műfajt, de teret adva a legkülönbözőbb nem-amerikai, de hasonló mezsgyén mozgó filmtípusnak is (giallo, kung fu, spagetti western stb): minden, ami a csövön kifér. A grindhouse moziknak a videó elterjedésével (a 80-as évek közepén) befellegzett, az egyszeri gyökér redneck, effektekre és agylezúzásra vágyó polgár pedig inkább otthon élte ki ösztöneit. E filmek közül jónéhány megmaradt az emlékezetben, szubkultúra és rajongói bázis épült köréjük, filmtörténet lett és elfeledett kincsek tárháza, amit a rajongók és érdekes élményekre vágyó agyturisták időről-időre felfedeznek maguknak. Hozzá kell tenni azonban, hogy a grindhouse-okban vetített filmek kilencven százaléka tényleg szemét, ma már csak vájtszeműeknek és vájtfülűeknek való különleges freak-élmény, a karneváli kultúra lenyomata a celluloid-archívumokban és az emlékezetbe égetve.

 

*

 

Rodriguez Terrorbolygója és a (legalábbis az amerikai változatba) beékelődő ál-trailerek ezt az időszakot idézik meg, azon belül is a hentelős zombifilmekét főleg, de majd minden grindhouse-okban vetített zsánerre találunk utalást és idézetet. A történet maga a tökéletes agymenés, szennyből, mocsokból és sémákból összegyúrt virtuálpanoptikum: egy katonai kísérlet miatt elszabadult vegyifegyver mutánsokká változtatja a bolygó lakosságát, vagyis kábé mindenkit, aki bekerül a sztoriba, kivéve az erre immunis főhősöket, a tetovált-harcművész killert, az időközben lábatlanná váló ex-szerelmét, aki ezt a hiányosságát hol egy lábra applikált piros fadarabbal, hol egy golyókat köpködő gépfegyverrel pótolja; tobzódnak a tökéletesen agyhalott karakterek, a heregolyó gyűjtögető big bosstól az őrült orvosig, hulla és vérhegyek, a legprimitívebb, zsigerekre ható technikai megoldások és szabad asszociációs trash dramaturgia, folyamatos akció, minden pillanatban változó és ellenpontozódó storyline, esetlegesnek tűnő, de gondosan kicentizett effekthalom. A klasszikus, B (C és egyéb) kategóriás horrorok társadalomkritikai reflexióitól kezdve (Az élőhalottak éjszakája, vagy A texasi láncfűrészes mészárlás – hogy két valóban értékes grindhouse-mozit említsünk – vietnámi háborús asszociációit például itt Irak és Bin Laden pótolja, lerohadó nemiszervek és titkos fegyverek: a politikai és világcirkusz telibe röhögése, kegyetlen és hatásos társadalomkritika) a missing reel poénig sok minden megjelenik (a grindhouse-filmekből gyakorta hiányzott egy-két tekercs a mostoha és non-professzionális körülmények miatt, erre játszik rá Rodriguez is), de hogy mélyebbre menjünk, a film egészét teljesen áthatja a missing real (eltűnt realitás) érzés is, ami a 60-as évek savkultúrájából került át B, C, Z és egyéb kategorizálhatatlan szenny-filmekbe.

Rodriguez, ezt sokan hajlamosok elfelejteni, valójában a film, mint médium totalitását ragadja meg az alkotófolyamat során: a zene, a vágás, a fényképezés, a történet, a rendezés és minden egyéb magán viseli a keze nyomát, ilyen értelemben technikailag és minden szempontból is „auteur”, még ha filmjei nehezen helyezhetők el ebben a mára már elavult fogalomrendszerben. A Terrorbolygó vizuális megvalósítása tökéletes illúzióteremtés, minden a megidézett pszeudo-világ szabályainak rendelődik alá: egyszerre fárasztó és lehengerlő kép-manipuláció és effekthalmaz, idézet, illúzió és játék, képremix, roncsolás, kísérlet hanggal, szekvenciával, folyamattal – a cél pedig a megidézés és újrateremtés, önreflektív mimézis, ami helyettesítheti és helyettesíti is az eredeti mintát. A Terrorbolygó (a fake-trailerekkel, a hype-al, és mindennel együtt) a Bahtyin-féle karneváli kultúra XX. századi filmes megjelenésének XXI. századra alkalmazott összegzése. A filmművészet felől nézve gyanúsan populáris, a populáris filmek felől nézve gyanúsan szerzői, pedig egyik sem. És mindkettő.

 

*

 

A Terrorbolygó sztorija, csakúgy, mint minden egyéb filmnyelvi megoldása (vágás, ritmus, kompozíciók, kameramozgások) az exploitation stílusjegyeket pörgeti a végsőkig, azokat a főbb paneleket és sémákat, amiket az exploitation kultúra kitermelt, a futószalagon gyártott, ócska, vásári mutatványra hajazó hatásokat párolja le és nyer belőle hihetetlenül erős és tömény esszenciát. Ebből új minőség jön létre, teremtő és szintetizáló összegzés, ami túlmutat önmagán, a modernizmuson és a posztmodernen, a filmművészeten és a mainstreamen egyaránt. És mindezt úgy, hogy Rodriguez hagyományos eszközökkel dolgozik, azzal a repertoárral amit eddig a médium kimunkált.

A két filmőrült közül ebben a Grindhouse-projektben Rodriguez jutott messzebbre. Talán nem is sejti milyen messzire. A Terrorbolygó egyszerre szórakoztató film és avantgárd-experimentális határátlépés. Aki akar, legyint rá, aki akar, lesajnálja, másvalaki csak egy filmidézet-gyűjtemény lát és felhorgad, hogy lopnak (az eredetiségről lásd: Tarantino kutyaszorítóban, Filmvilág, 2005/02). Aki pedig bevállalja a trash-trippet, az velük utazik. Hogy hová? Hát arról láthatólag nekik sincs sok fogalmuk, de az ösvény adott. Jó utazást, trashfejek!

 

*

 

„Hangolódj rá, éld meg, aztán szállj ki.” Tessék megnézni a Terrorbolygót, és megvan az esszenciális és tömény grindhouse-élmény. Nem mindegyik műfajé és alzsáneré és szubzsáneré, de a jelenség lényege és formája mindenképp. A Terrorbolygó kivonat és esszencia, a Bábeli Videótéka egyik első és véglegesre csiszolt darabja. Remekmű? Hívhatnánk annak. De nem az. Ez már valami más.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 31-32. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9104