KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Eizenstein Erósza

A rajzoló rendező

Palotai János

Nagyformátumú album egy nagyformátumú filmrendező rajzaiból, egy időben a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermében rendezett tárlattal.

 

Eizenstein grafikáit külföldön először a Műcsarnokban mutatták be 1991-ben. Azóta jelentek meg albumok titkos, frivol rajzaiból Párizsban, Szentpéterváron, valamint a 2006-os cannes-i filmfesztiválon rendeztek alkalmi kiállítást belőlük. (A Filmvilág többször foglalkozott a rendező rajzaival, legutóbb a 2006/1. számában.)

A korábbihoz képest most egy jóval bővebb anyag volt látható, Eizenstein filmjei társaságában. A rajzokat Lígyia Naumova, a Rettegett Iván jelmeztervezője őrizte meg az utókornak, vállalva a kockázatot, mivel a rendező barátai gyakran félelmükben eltüntették, megsemmisítették a merész grafikákat. Eizenstein gyerekkora óta élénk fantáziájú, tehetséges rajzoló volt. Apja Riga főépítésze, maga is erre a pályára készült, de nem elégítette ki az építészeti-műszaki rajz, tehetségét avantgárd színpadi dekorációkban, kubo-futurista díszletekben, jelmezekben élte ki (Meyerhold, Proletkult Munkásszínház). Emellett forradalmi plakátokat festett, első filmjeit, a Sztrájkot, a Patyomkin páncélost is propaganda céllal, „agitkának” készítette – más lett belőlük. Mint ahogy más lett a Rettegett Ivánból is.

Az alkotó fantáziájában akaratlanul is egy másik Iván öltött testet: az igazi rettegett, a mániákus, a gyanakvó, a hatalom megszállottja. Ehhez adalék a kiállításon és az albumban látható 94 rajz, az „Akcsurina gyűjtemény”: az elnevezés Naumova unokahúgát, az örököst jelöli – aminek nagy része e filmhez kötődik. A rendező benyomás-rajzai az „átöltözéses” szerepekről, alakokról rendkívül expresszívek, Otto Dix, Georg Grosz, ill. Daumier, Toulouse-Lautrec képeire emlékeztetnek. („Mesterének” a régi kínai bölcset tartotta: „a vonal a mozgásról szól”.) Eizenstein ceruzavezetését az expresszív, váratlanul irányt változtató vonal jellemzi, nagy felületekkel dolgozik, a részleteket gyakran leegyszerűsíti, az alakok fő vonalait hatásosan kihangsúlyozva hozza létre a képi általánosítást. Színészei magasak, vékonyak, hajlékonyak, megfelelnek a rajzolatnak, a vonalvezetésnek. A mozdulatok dinamikáját, harmóniáját, a szándék erejét akarta kifejezni. Vonalakban gondolkodott, mindig a vonal formájából indult ki, a maszkoknál is, nem a színészből, ahogy egy színész jellemezte. Rajzai teatralitása a rendezve gondolkodó rajzolót mutatják, de Geréb Anna Eizenstein-kutató szerint rendezései a rajzművész beállításai; filmjei ettől grafikai jellegűek. (Ezért tartják a Rettegett Ivánt némelyek az animáció különleges esetének.) „A vonalrajztól a színházon át a moziig… ez maga a kinematografika” – írja alapos bevezető tanulmányában Geréb. Eizenstein vonalvezetése meghatározta a látvány érzelmi hatását. A gyors, a szaggatott, a hirtelen felemelkedő vagy a váratlanul eső vonal más-más reakciókat vált ki. Az egyenes máshova irányítja az érzelmi érdeklődést, mint a ferde vonal, a meghökkentő görbék más lelki választ hívnak elő, mint a harmonikusan vezetett vonalak. A rendező maga írta a filmhez készített rajzairól, hogy: „Ezek néha egy olyan jelenet érzésének első benyomásai, amelyeket aztán róluk másol, ír le a forgatókönyv. Néha annak a lehetőségnek a kiaknázása, hogy már ezen a kezdeti fokon is meglásd a megelevenedő szereplők viselkedését. Néha annak az érzésnek a koncentrált rögzítése, amit a jelenetnek kell kiváltania, leggyakrabban keresések”. Azaz a befogadás-lélektan törvényének alkalmazását keresi, hogy e formák átérzése során ezeknek megfelelő lelki indulatok keletkezzenek. Mindez utalhat az alkotó lelki feszültségére, zaklatottságára is. Bár – mint írta – a leforgatott jelenet néha semmi közöset nem mutat a rajzzal, a kiállított grafikák jól mutatják, hogyan alakultak át eljátszott és felvett jelenetté, képpé.

E formák alapelveit a rendező az expresszionista festészettől vette át. Színkezelési elve volt, hogy azoknak kifejező mozgásuk legyen. Jelentés szerint válogatta össze őket: „a düh felfelé ívelő vonala vörös tónusú, a kétségbeesésé lefelé hajló világoskék”. A film végső részét színesben forgatta, a színes filmről írt tanulmányát már nem tudta befejezni.

A rajzok alapján a néző tovább írhatja.

 

Szergej Eizenstein, a kinemato-grafikus
Budapest Galéria (Lajos utcai kiállítóterem)

Szergej Eizenstein. A rajzoló rendező.

Szerk. Geréb Anna. Kossuth Kiadó, 2007.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9015