KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Városvíziók

Fővárosi metszet

Időnyomok

Dániel Ferenc

A város szövedéke mindig fölfeslik valahol. Hol filmen, hol prózában meg persze a valóságban is.

 

Budapest kiterjedt település: térben és időben egyaránt, ezek a komponensek – ahogyan Mészöly Miklós Film című maradandónak tetsző regényében leírja és ábrázolja – hálóként vetülnek egymásra. Bonyolult szövésű alkotóelemekre kell gondolnunk – sejteti az író –, tarka szőttesre, van is meg nincs is benne elmerendszer. A szerző felvevőgépével a historikumot akarja becserkészni, rögzíteni, hogy legalább keretet szabjon a tárgynak, és az „új regény” szabta történetnek.

Vegyünk egy Mészölynek mindenkor kedvére való „anyagi példát”: szerinte 1912-t írhatnánk, a véres csütörtökként elhíresült fővárosi lázongásos nap eseményei zajlanak, rendőrlovas-rohamokkal, valamint a törésbe, zúzásba belekeveredő falusi fuvarosokkal, mellesleg az ő egyik főhősével, Silióval. Ezen a napon Babits elővárosi magányában empatikus verset írt, de nem akart elegyedni a szörnyű csőcselékkel.

Filmnyelven szólva közeli következik: „lóhúgy csattan a keramitkövezeten”. Mészöly kerülgető poétikai módokon többször utal a vontató állatokra, hogy azután direktül is kimondhassa Huszárik Zoltán és Tóth János Elégia című filmjére utalva: „akkor még Pesten bőviben voltak a lovaknak”. Az utcákat természetes anyagokkal borították. „Keramit” = izgalmasan hangzó új szó, égetett anyag, szinte gyémántkeménységű. Még az idegenszerű kalligráfikus látványa is. Egy író hódol vele mozgóképművész barátai előtt, egyszersmind húggyal vagy anélkül betársul a moziba. Az ő próza-kamerája, mint a kinematográfusoké, szintén városias és rurális.

A mai gépkocsiáradatban a kátyúk miatt átkozódó autósok viszont cseppet sem veszik figyelembe, hogy a város úthálózatát bazaltkockákból, keramittéglákból, aszfaltból, iszapaljzatból, különféle úgynevezeztt puffer rétegekből, betonból, ezer mm-es öntöttvas főnyomóvezetékekből préselték össze békés és háborús időszakok anyagszendvicseinek készültekor. Bombák rejtőzködnek még alantabb, s amikor a vízvezető főcső megreped, a lakosok riadozva figyelhetik az alulról támadó kistengert, nem sodorja-e fölfelé az angolszász hadiipar kétmázsás termékét egy váratlan detonációval megfejelve.

Surányi András könnyed kamerákkal csinált mozit Mészöly elbeszéléséből, praktikusan tette túl magát az író históriai, talajmechanikai szenvedelmein, „a lényegre, a történet két ősöreg főszereplőjére összpontosított”. Így nem jártunk jól mozinézői minőségünkben. Budapest maximum díszlet-hátterül szolgált. De megértem, Fellini „Róma-szelvényezései” nyomában kit ne aggasztott volna az epigonizmus balsejtelme? Egy jókora kudarcé?

 

*

 

A hazai filmtörténetírás, amennyire ismerem, nem tulajdonított túlzó jelentőséget városrész, ideológia, cselekmény összefüggő normarendszerének. Holott Révai József felügyelete idején szigorúan követelték, hogy a munkásvilág iskolásan idézze vissza a munkásköltők/-írók úgynevezett helyszíneit. Csepel, a Váci út, a Lehel út jellegzetes gyáraival. Prolilakások + épülő új negyedek. Az osztályellenség filmbeli kiváltsága, követelménye volt a budai villanegyedben lakni, a jobb eszpresszókban üzletelni vagy összeesküdni. Szakmai nyelvünkön „kezem-fejem” elítélő ábrázolás volt ez, amelytől Máriássy Félix vagy Fábri Zoltán sem tudott szabadulni. A hetvenes évek Aczél-korszakában, a tematikus csaták árnyékában, mint történetesen a Szerelem kiküzdésekor érte el a rendező, Makk Károly és operatőr társa, Tóth János, hogy a hatalmat már ne birizgálja (talán szemet sem szúrt nekik), hogy a kulcshelyszín = Buda dimbes-dombjai adjanak topográfiai erőt a női főszereplőknek.    

 

*

 

A Hősök terének modoros történelmi díszletváltásait Jancsó Miklós szedte ironikusan sorba. A BBS ifjoncai: Jeles András, Gazdag Gyula, Tímár Péter, Szirtes András, Wahornék csapata, Erdély Miklós és avantgárdjai meg még sokan mások gyarapodó etűdjeikben érzékeltették, hogy „ez a mi édes-édes Budapestünk” nem is annyira operettes, hanem parodisztikus, gondozatlan, zagyva. Óbuda maradványait szeszélyesen, éppen nem rendszerspecifikusan, hanem kíméletlenül bontogatták. Dacára a városvédő Rádai Mihály jogos morgolódásának. Mándy Iván Teleki terének szürkébb mitológiáját sem vetném egybe Bereményi látomásával. A mozgóképi egyszerűséget díjaznám: „bemegyünk a mellékutcák belső udvaraiba szemlélődni, böngészgetjük a fénylő golyónyomokat, kronológiájukat, tudomásul véve, hogy képtelenek vagyunk kiigazodni történeti eredetükön”. Egy gyors vakolókanál nem tesz különbséget ötvenhat vagy Pest ostroma között.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8854