KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

James Bond

A hidegháború mesehőse

Vereb-Dér Botond

A luxusban, szép nőkben dúskáló legyőzhetetlen kém ma is sokaknak mintakép: a szabadság levegője lengi körül. Az új Casino Royale visszavesz a mondén lezserségből, sprőd és noir.

 

„Sokévi tiltás, megannyi harcos, leleplező cikkecske után íme hát megérkezett a magyar moziba is James Bond, a rettenthetetlen 007-es ügynök” – kezdi rövid cikkét Gantner Ilona a Népszava 1989. június 29-i számában. Ez az első Magyarországon bemutatott James Bond-film – A kém, aki szeretett engem (The Spy, who loved me) – premierjének napja, mely pontosan 12 évet késett a nemzetközi megjelenés óta. Az enyhülő pártállami szigor és a történet békítő mivolta – hiszen az MI6 és a KGB együtt dolgozik – adott talán lehetőséget a vasfüggönyön túli „kalandra” a 007-esnek. A cikk írója rögtön el is helyezi a filmet a palettán: „Mert kérem, ez játék. Röhögtető badarság – kellő komolytalansággal előadva.” Elérkezett 1990 majd 1995, és az angol katonai hírszerzés legjobb és legismertebb titkos ügynöke meghódított egy számára „hivatalosan” teljesen ismeretlen területet, Magyarországot; hiába szerepel a Tűzgolyó akció című Fleming-regényben, hogy Bond 1956-ban itt járt; „ez egy új világ új ellenségekkel és új félelmekkel, de te csak egy emberben lehetsz biztos – 007”.

Mire Bond eljutott hozzánk, figurája és legendáriuma nagyjából ismert lett a magyar moziközönség előtt, többek közt a Macskafogó című rajzfilmből, ami bőven merített a tiltott gyümölcsnek számító sorozatból. A kém, aki szeretett engem ráadásul Roger Moore, a nálunk is látható Az Angyal (The Saint) tévésorozat főhőse miatt csupán egy némiképp hosszabb epizódnak tűnhetett Simon Templar történeteiből.

Roger Moore Bond-filmjének könnyedebb hangvétele szöges ellentétben áll a magyar közönség által addigra megismert kémfilmek komorabb látásmódjával. Aki Graham Greentől, Frederick Forsyth-tól, vagy John Le Carrétől szerzett tudomást a hírszerzés és kémelhárítás világáról, kicsit sem vehette komolyan a technikai csodákkal, alkohollal és flegmasággal fűszerezett történeteket.

 

 

Ember vagy hérosz?

 

Az eddigi filmek alapján hamar összeállíthatjuk James Bond jellemvonásainak nem túl hosszú listáját. Szabadosság és elszántság különös keveréke teszi izgalmassá és robbanékonnyá: könnyelmű, szereti a kártyát és a nőket, a vodka-martinit (rázva, nem keverve!), jól bánik fegyverével, a munkája iránt elkötelezett, hidegvérű, de forrón és sokat szeret, és engedélye van az ölésre. Bár mindez nem tűnik túl árnyaltnak, az 1962-ben elkészült Dr. No nézőinek elég volt, hogy bizalmat szavazzanak a folytatásra. A nem túl bonyolult jellemvonásokból sikerült összerakni valami eredetit, egy olyan hőst, amely telibe talált egy létező keresletet.

Az örökös szerencse és a minden vészhelyzeten úrrá levő angol hidegvér olyan tulajdonságok, melyek kivívhatják elismerésünket és csodálatunkat. A szuperkémet körülvevő luxus ezt csak tovább erősíti. Hogy honnan jön a rengeteg szórni való pénz? Nem kérdezi senki. A realista kémfilmek meghasonlott negatív hősei emberi nyomorúságukról panaszkodnak. „Én harminc évet és két házasságot pazaroltam erre az ügynökségre!” mondja a 2004-ben elkészült A Bourne-csapda (The Bourne Supremacy) később öngyilkosságot elkövető árulója. Bond is egy házasságot áldozott az MI6 oltárán (erre csak két alkalommal utalnak a filmekben), mégsem panaszkodik. A luxusban és szép nőkben dúskáló rámenős macsó ma is sokaknak mintakép: a szabadság levegője lengi körül. Az ő életében ritkák a kellemetlen munkahelyi beszámoltatások, nem kötik szigorú szabályok. Minden eszköz és feltétel a rendelkezésére áll. Néha látjuk félni vagy szenvedni, de ennél több emberi gyengeséggel a mozisorozat alkotói még csak véletlenül sem szerették volna felruházni.

A karakter a könyvekhez képest a filmekben meglehetősen elvékonyodott. Hiányzik belőle a megalázottság. James Bondot minden egyes könyvben megkínozzák, olykor súlyosan. Ian Fleming első regényében, a Casino Royale-ban Bondot könyvbéli ellenfele egy alul lyukas székhez kötözi, és a heréit üti egy szőnyegporolóval. Ilyen fájdalmakban nem részesítik egy filmben sem a hőst, először a 2002-ben elkészült Halj meg máskorban (Die Another Day) vetik kínzások alá Észak-Koreában. Addig nem vallatták, pusztán hosszú és kellemetlen halálnemeket ötlöttek ki számára, amelyekből mindig könnyedén kiszabadult. Olyan csúfság sem esik meg egyetlen filmben sem Bonddal, hogy fogságából ellenséges ügynök szabadítsa ki, megölve kínzóját, és ő csupán kegyelmet kapjon. A filmekben a realitás halovány fényének megőrzésére pusztán a névtelen segítők és a gyenge szerelmes nők halnak meg.

Bondnak állandó jelzői, karakteres ismertetőjegyei vannak, akárcsak Odüsszeusznak.

Az alak legfontosabb ismertetőjegye a száma. Az első két nullát Fleming az ügyosztály jelöléseként adta meg. A hetes mitológiai gyökerei rendkívül mélyek mind a zsidó-keresztény, mind más kultúrkörökben. A tökéletességet jelöli, negatív és pozitív előjelekkel egyaránt. Ha maga Fleming nem is gondolta végig ennek a számnak jelentéseit, annak mitologikus jelentése elsőre szembetűnő. Más kérdés, hogy a tökéletesre utaló szám egy tökéletesnek szánt embert is jelöl. Az a hatalom, amit Dosztojevszkij hőse keres a Bűn és bűnhődésben, számára megadatott. Engedélye van ölni, megszegni egy isteni parancsolatot, azon felülemelkedni, tehát emberfelettivé válni. Igaz, ez a hatalma nem saját lényéből fakad, hanem a Királynőtől kapta; tehát nem született felsőbbrendű ember, de azzá emelték.

Bond férfiassága sem pusztán határozott fellépéséből ered. Ölésre hivatott, veszedelmes ember. Legalább egy pisztoly mindig lapul nála, az ágyban sem hajlandó megválni tőle. A fegyvere állatias, agresszív férfiasságát erősíti, emellett ismertetőjegye is (például: Aranyszem [Goldeneye]). Macsó mivoltát nem csak pisztolya hangsúlyozza, hanem a nőket lealacsonyító modora, melynek talán legélesebb példáit a Holdkeltében (Moonraker) fedezhetjük fel („Elfelejtettem, hogy ön több mint egy gyönyörű nő.”)

A Bond-filmek állandó eleme a trükkös eszközökből álló arzenál, mellyel a 007-est felszerelték, a sorozat elejét leszámítva Bond-film nem múlhat el nélkülük. Közös jellemzőjük, hogy kinézetükre hétköznapi tárgynak tűnnek, azonban eredeti funkciójuktól teljesen idegen dologra is képesek; mint az órába rejtett lézervágó vagy a cipő orrába rejtett (mérgezett) kés. Ezen tárgyak egy része akár a valódi kémek felszerelése közt is szerepelhetne, többségük azonban kétségtelenül a fantázia birodalmába tartozik, inkább a népmesei varázseszközökre emlékeztetnek. Idővel olyannyira eluralkodtak ezek a tárgyak, hogy Bond jószerivel e csodás kellékek működtetőjévé alacsonyodott, a hetvenes-nyolcvanas évekre az emberi tényező szinte kiveszett a sorozatból.

Bond állandó jelzői között audiovizuális elemek is találhatók. A Bond-filmek elején a 007-est mindig egy rá irányuló pisztoly csövén keresztül láthatjuk, míg el nem önti a vér a vásznat. Bemutatkozása szállóigévé vált. Bondnak, akárcsak az operák szereplőinek, saját zenei motívuma van, mely jelzi, hogy a színre lép, vagy valami olyat tesz éppen, ami nagyon stílusosan „bondos”. Ez a dallam az első filmtől kezdve kíséri Bondot; voltak ugyan próbálkozások más zenei motívumok bevezetésére, de csak ez az egy állta ki az idő próbáját.

A regényekben Bond hétköznapibb, esendő, szenvedélyekkel teli ember. A filmekben már nem fogyaszt túl sok alkoholt, de feltűnő, hogy milyen lenyűgöző tudás birtokában van a szeszeket illetően. Bond sokszor gyújt rá, csak a legújabb dohányzásellenes divat vette ki a kezéből a füstölnivalót. Míg Dalton talán az idegességét próbálja leplezni, Moore csak a hangulat kedvéért gyújt rá, addig Connery Bondja unalmában iszik vagy füstöl. Az állandó bódulat, a játékszenvedély, a nők mind unalomérzetét hivatottak csökkenteni. Mint azt John Lanchester megállapítja, Fleming korának kémregényszerzői, mint Graham Greene, Cyril Connoly, ugyanebben az unalomban szenvedtek. Bond hűvös, arisztokratikus angolságnak titulált jellegzetessége, fellengzőssége talán ebben az unalomban gyökerezik. Míg azonban Grahame Greene kiutat talált ebből az unalomból, addig Bond teljesen nélkülözi a hitet. Az élet mulandóságán gyakran elmereng ugyan egy-egy pohár ital mellett, de ebből az égvilágon semmi nem következik. Bondot segíti ugyan hitetlensége és cinizmusa, semmiben sem hisz, ezért semmiben sem csalódhat, nincs morálja, ezért kétségei és bűntudata sem. Nem hisz semmiféle természetfölötti hatalomban, ezért nem rémül meg a woodoo-fenyegetéstől az Élni és halni hagyni (Live And Let Die) című epizódban. Bond a modern nyugati ember eszményképe és egyben akaratlan paródiája is: nincs hite, ezért lehet sebezhetetlen szuperhős, de ugyanezért ítéltetett örök cselekvésre, ha megállna, ha nem pörögne állandóan akciókban – az örök unalom poklába hullana.

 

 

Kém vagy szabotőr?

 

Vajon a leghíresebb kémnek titulált valóban kém-e? Sir Kingsley Amis James Bond-dossziéja ugyan kizárólag a Bond-könyvekkel foglalkozik, de ebben a kérdésben találó megjegyzéseket tesz. Már az első – A férfi, aki csak egy sziluett címet viselő – fejezet legelején leszögezi: „Teljesen pontatlan azt állítani, hogy James Bond kém, ha a szóval igazából olyan személyt jelölünk, aki ellopja vagy megveszi vagy kicsempészi idegen államok titkait… Bár Bond feladatai közé névlegesen a titkok ellopása is beletartozik… azt az ő főnöke sem tartja normális tennivalójának.”

Amis szerint a titkosügynök kifejezés illik leginkább Bondra, a „secret agent” feladatkörébe nem elsősorban adatok szerzése, hanem a kapott adatok alapján egy-egy ügy kivizsgálása, a veszedelmes akció megakadályozása, esetleg végrehajtójának megsemmisítése tartozik.

A leginkább kémfilmesre sikerült kalandban – az Oroszországból szeretettelben (From Russia with Love) – a 007-es feladata egy szovjet kódoló ellopása a nagykövetségről. Azonban a kódolóra a 007-es „ősi” ellensége, Blofeld is szemet vetett, és bosszút is kíván állni az ügynökön. Így aztán bár a kisebb volumenű lopás is természetesen sikerül, a történetben ez majdhogynem elsikkad a Blofeld csapatai elleni látványos harc mellett. A valóságban egy ilyen kalandos természetű és látványosan küzdő ügynök azonnal magára vonná a közfigyelmet, épp ezért a hidegháború idején egyetlen hírszerző szolgálat sem alkalmazott volna egy James Bondhoz hasonló kémet.

Ian Fleming, a Bond-történetek kitalálója egy fokkal realistább volt a filmeseknél, hiszen maga is végzett hírszerzői munkát 1940-ben, Moszkvában. Valódi tapasztalatok birtokában volt tehát a kémkedésről, de még annak hőskorából, a világháborúból. Bond történeteit tekintve az általa elvégzett feladatok a filmekben a gyilkos- és a szabotőr-szerep sajátos ötvözetét adják. Nem elégszik meg pusztán egy nagy volumenű terv meghiúsításával, hanem egyúttal annak kiagyalóját is megöli. Egyszer sem akarja bíróság elé rángatni, hogy nagy nyilvánosság előtt feleljen bűneiért. Nem véletlenül hiszi hát Scaramanga, hogy rokonlelkek, nem véletlenül titulálják Bondot asszaszinnak, vagyis bérgyilkosnak a Holnap markában (Die another Day) nyitójelenetében.

Mint azt Hirsch Tibor cikkének címe – Időn kívüli utazó – jelzi, Bond a múlt figurája a jelenben, nem csak hőstípusként, hanem hírszerzési szempontból is. Bond módszere felett eljárt az idő, mire a moziba ért. Persze a kalandos élet és a szakmával járó luxus elég vonzó lehet a néző számára, aki csak játéknak, úriemberek sportjának látja a hírszerzést, az I. világháború idején még valóban az is volt. És talán még a II. világháború elején is annak tűnhetett egy ideig.

Adolf Hitler ellen a második világháború ideje alatt több merényletet akartak végrehajtani saját tábornokai. Ezek egyike volt az, mikor egy termoszba rejtett bombával akarták megölni. A bombát egy angol szervezet, a SOE (Special Operation Executive) adta az akcióhoz. Ezt a szabotőrszervezetet a második világháborúban azzal a céllal alapították meg az Egyesült Királyságban, hogy helyi nyelveket beszélő, esetleg a megszállt területeken élő embereket jutassanak vissza a kontinensre szabotőrakciókat, helyi ellenálló csoportokat szervezni. Rengeteg lelkes amatőr dolgozott a szervezetnek, nagy részük – éppen felkészületlensége miatt – hamar halálát lelte. Kezdetben a ledobott ügynökök átlagban mindössze három hétig maradtak életben. A SOE kiképzői csak ezt felismerve kezdték el tökéletesíteni az álcázás technikáját. Bár a hivatalos hírszerzők lenézték a szervezetet annak amatőr jellege miatt, mégis nagy hasznot hozott a háborúban a szövetségeseknek. És egyben a kémkedés romantikáját is megteremtette. A bátor kisemberből hőst teremthetett egy jól sikerült akció.

A fentiekből is kitűnhet, Bond hírszerzői szemlélete nem a hidegháborús szemlélettel rokon, hanem még a világháború maradványa. A 007-es: nagyformátumú ügyekre szakosított gyilkos némi nyomozói képességgel felruházva.

A hírszerzés feladata más államok titkainak, szándékainak kifürkészése humán vagy technikai eszközökkel, mások gazdasági vagy tudományos eredményeinek eltulajdonítása. Ezekkel Bond nem foglalkozik, csupán mások eredményein indul el. Nem pusztán gyilkos, mert a célpont tevékenységét is feltérképezi kalandja során. Nem szabotőr, mert egyrészt felderíti a cselekmény hátterét, nem csak veszedelmes akciókat vagy folyamatokat akadályoz meg. Nem rendőr, nyomozó, mert tevékenysége túlmutat a nyomozáson. A cselekmény sodra folyton belesodorja a végrehajtói szerepbe is.

Az ügynök kalandjai tehát nem sok rokonságot mutatnak a hírszerzés valóságával. Bond ugyan az angol titkosszolgálat kötelékébe tartozik, de esetei nem tőrőlmetszett kémtörténetek. James Bond több feladatkört is magába olvaszt különböző időkből. A különböző szerepek egyesítése speciális kategóriát teremt, a munkaköri leírás egyedül Bondra illik.

 

 

Grál lovag vagy akcióhős?

 

Ian Fleming tündérmesének titulálta történeteit. A 007-est a róla szóló filmek alkotói még inkább mesei attribútumokkal ruházták fel. A mágikus fegyver – a Walther PPK, melyet minden ellenfele ismer és vele azonosít; Oroszlánszívű Richárd kardjához hasonló fegyver.

James Bond arisztokrata származású, de apátlan-anyátlan árva; mint a népmesék legkisebb fiújának, neki is a maga erejéből kellett kivívnia a „lovagi” 00-ás rangot. Bond minden történetben uralkodók, nagyhatalmú gazdag emberek közt mozog. Kalandjai a mindennapi ember életéhez képest már-már mesei messzeségben zajlanak. A Bond-filmek terepe az egzotikus luxusvilág, ahol minden aranyfényben és gyémántok csillogásában fénylik. Az arany szerepel a legtöbbet a filmcímekben, és a leghatásosabb látványelemek közül is kiemelkedik a Goldfingerben látható aranyszínűre festett lány képe. Ez egybecseng a mesékben gyakori túlzó pazarlás képével. Minden arany, márvány, gyémánt. Minden filmjében ebbe a világba kalauzol el minket Bond. Ha Indiában jár – mint a Polipka (Octopussy) című epizódban, 1983-ban – akkor kizárólag hófehér márványpalotákban folyik az aktuális világrend megdöntésére szőtt összeesküvés. Ha az utcán kergetik, akkor fakírok, kardnyelők, tűznyelők közt menekül, mintha arrafelé az utca és a piac nem is a mindennapi élet tere lenne, vagy arrafelé ez lenne a mindennapi élet.

A mesékben és legendákban jobbára királyok és lovagjaik küzdenek meg egymással. A 007-es nemesi származása rímel a királyi szolgálatban álló nemes lovag toposzára, másrészt a középkori etikett szerint is jogot kap arra, hogy megküzdhessen a nemességhez tartozó ellenfelekkel. A mitikus megközelítés persze túlzásnak tűnhet a történetek profán mivolta miatt. Bond gyakran két lábbal tapossa mindazokat az értékeket, melyek a középkori lovagregények hőseinek sajátja. Élvezi az életet, és bár néha megrendül a számolatlanul osztott haláltól, de a megbánásig sohasem jut el. Egy profán korban ennyi marad a Grál-lovagokból.

Bond-filmek új zsánert indítottak el diadalútjukon, az akciófilmet. A sorozat főhőse magasan a néző fölé pozícionált, hangsúlyozottan tökéletes. Jelleme elnagyolt, attribútumai mitologikusak, eredettörténete mesei. Bár előszeretettel hasonlítják a keresztes lovagokhoz Bondot, lovagnak túl brutális és túl egoista, gazfickónak túl lovagias és kifinomult, keresztesnek meg egyenesen hitetlen.

A szimpatikus akcióhős jelleme ezekre az ellentmondásokra épül. Idealizált jelleme, kalandjainak helyszíne a mesékbe, állandó jelzői a mitológiába, hősiessége a múlt, gondok és gondolatok nélküli felszabadultsága korunk hősévé teszi. Időtlen jelenség, mely bármikor előteremhet, hogy megvívja harcát világunk éppen aktuális ellensége ellen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 17-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8845