KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

The King

Vajda Judit

The King – amerikai, 2005. Rendezte: James Marsh. Írta: James Marsh és Milo Addica. Kép: Eigil Bryld. Zene: Max Avery Lichtenstein. Szereplők: Gael García Bernal (Elvis Valderez), William Hurt (Sandow), Pell James (Malerie). Laura Harring (Twyla), Paul Danow (Paul). Gyártó: Content Film/Film Four. Forgalmazó: Odeon. 112 perc. Feliratos.

 

Az angol származású rendező, James Marsh filmjében az egyik legnagyobb amerikai tömegkulturális ikon, Elvis alakjával játszik el. Többek közt. Mert a tinédzserlányokat ringó csípőmozgásával szexre csábító idol szokatlan reinkarnációja mellett A királyban ugyanolyan erősek a bibliai utalások is, nyomokban pedig kegyetlen királydrámát is felfedezhetünk a vérrel és vérfertőzéssel tarkított cselekményben.

A szüzsé látszólagos egyszerűségét, a film képi letisztultságát összetett szimbólumrendszer ellenpontozza. Marsh filmjében minden név beszél, és bármi lehet szimbólum; a lassan csordogáló cselekmény puritánsága ellenére sokféle értelmezési lehetőséget kínál – a legizgalmasabbakat a két központi figurán keresztül. David Sandow tiszteletes és titkolt fia, Elvis (egy Valderez családnevű félmexikói, aki belerondít az amerikai álomba) egymás komplementerei, ők ütköznek össze (és meg). Alakjukon keresztül egyrészt az újszövetségi tékozló fiú története nyer új értelmet, másrészt az ószövetségi Dávid király – akinek egyik bűne a paráznaság volt, és akinek fiai egymást végezték ki, amiért egyikük megrontotta saját húgát – kap modernizált és kicsit kifordított köntöst. Az apa, egy baptista templom zsarnok lelkipásztora, ugyanolyan keménykezű vallási vezető akar lenni, mint névrokona, a Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király. Élete során kétszer találkozik Dávid leszármazottjával: kicsapongásainak hátat fordítva először Krisztust találja meg, majd saját fia mossa át ugyanúgy az agyát, ahogy korábban az elvakult hit. A fiú karaktere apjáénál kicsit bonyolultabb: nekünk kell eldönteni, vajon egy nagy manipulátorról van szó, aki jól átgondolt bosszúját jött végrehajtani a Corpus Christi (!) nevű texasi kisvárosba, vagy egyszerű ösztönlény, tabula rasa, akinek romlottsága éppen romlatlanságából ered, és akinek adott esetben a vérontás ugyanolyan természetes és magától értetődő, mint az incesztus. Az őket megformáló két színész játéka is tökéletesen kiegészíti egymást. Gael García Bernal szinte kifejezéstelen arccal vagy csak egészen apró rezdülésekkel játszik, maga a megtestesült Kulesov-effektus, és ezzel remekül ellenpontozza William Hurt kicsit teátrális előadásmódját.

A film gazdag metaforikus világához a rendezőn kívül valószínűleg a társ-forgatókönyvíró, Milo Addica is hozzájárult, aki korábbi munkáihoz (Szörnyek keringője, Születés) hasonlóan bizarr művet alkotott, ami nemcsak a film ideje alatt ad gondolkozni- és vitatkoznivalót; kezdve ott, hogy a két főalak közül vajon melyikre is vonatkozik a címben szereplő meghatározás, és akkor a film freudi vonatkozásait még csak nem is említettük.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8705